Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-16 / 20. szám

nyáját és koldusbotját. A városi dologkerülő csavargónak fia és leánya a szülő nyomdokát követi, mert az alma nem messze esik a fájától. S ha a rendőrség az újabb főkapitányi rendeletnek engedelmeskedve szemmel kiséri is az ilyen gyermekeket, hiába. Utunkba lépten-nyomon kerül egy-egy kis fiú, a ki gyufát árul, egy kis leány, a ki virágot kinál s egy más, a ki vézna kezeit esedezve nyújtja felénk. Nem maguk találták ki, nem is magukért teszik csupán, mástól, a szülőktől, a dologkerűlés és a bűn nagy mestereitől tanulták, hogy e könnyű módot, a nyomornak mutogatását használják fel a segítő könyőrület megindítására. S az ilyen gyermek élettörténetének egyes fejezeteit a rendőri felügyeletben, a kicsiny bűnök elkövetése után a rendőrségi börtönbe jutásban, a gonoszság emez akadémiájának végigjárása után a nagy bűnök elkövetésében s végre a törvényszék börtöneibe jutásban előre megírhatjuk. Az árvaházak, szeretetházak a szülők nélkül árván maradt gyermekek gondját veszik fel, Arra kell törekednünk, hogy azok a gyermekek is, a kik bár nem árvák, mégis a családi kör édes boldogságát, az otthonnak bizodalmas, jóraserkentő örömeit, a szülői nevelés jótéteményét nem érezhetik: szeretetteljes gondviselés alá jussanak. Ezt pedig csak úgy érhetjük el, ha a rossz család helyett jót, a helyett az otthon helyett, a mely a bűnök tanyája, olyant adunk, a mely az erényes, munkás életnek melegágya. Ilyen otthont alapítanak, ilyen családot adnak a művelt külföldön a szerencsétlen gyermekeknek. Összegyűjtik a kolduló, züllésnek indult gyermekeket a javító-, nevelőintézetekben s 15—20 tagból álló családokra osztják őket. E családok vezetői a fiúknál iparosok, vagy földművesek, a leányoknál egy-egy tisztes özvegy nő. Az intézetnek, az otthonnak feje, a családok atyja az igazgató. Ezekben az intézetekben megtanítják a gyermeket az elemi iskolák tudnivalóira s nyáron kertészettel, télen kézügyesítő munkákkal foglalkoztatják; fiúk és leányok a házi teendők minden ágába bevezettetnek; amazokat úgy nevelik, hogy jóravaló mesteremberek, vagy földművesek, emezeket pedig, hogy ügyes, minden munkához értő cselédek legyenek. Természetes, hogy a kiváló tehetség előtt a fejlődés útja nincs elzárva. A gyermeket konfirmációja után elhelyezik valamilyen mesterembernél vagy földművesnél, a ki az ügyes, értelmes gyermekből jóravaló férfiút nevelhet. Az így elhelyezett gyermek 20 éves koráig az intézet kötelékébe, az intézet felügyelete alá tartozik s a közel levőket az intézet vezetői látogatják meg időnként, a vidéken lakókat pedig az e célra felkért védnök, a község lelkésze, vagy tanítója, a ki havonként vagy, ha szükséges, többször is jelentést tesz a növendék szorgalmáról, magaviseletéről s ha úgy tapasztalják, hogy a gyermeknek további és szigorúbb felügyeletre, javító nevelésre van szüksége, akkor az úgynevezett dologházba viszik, a hol nem az előbbi otthont jellemző, a szülőkéhez hasonló szeretet, hanem katonai rend és pontosság, szigorúság uralkodik. Ilyenforma áldásos tevékenységet a nőegvletek már szervezetük, eszközeik hiánya miatt nem fejthetnek ki. Végezzék, végezik is ők a maguk áldásdús munkáját az elaggott, szegény, munkára képtelen férfiak és nők gyámolításában, azoknak a jóravaló, szorgalmatos iskolás fiúknak és leányoknak felruházásában, vasárnapi vallásos tanításában, a kiknek szülőik szegények ugyan, de tisztességesek s a kik otthon a családi életben, az atyának és anyának példájában tisztes, munkás, szorgalmatos, keresztyén életet látnak. Ebben a körben szép eredménynyel, nagy áldással munkálkodhatnak s az ilyen munkás nőegyletek dicsekedésünk és örömünk nekünk mindenkor. A mi nőegyletünk segélyezett olyan gyermekeket, a kiknek szülői az alkoholnak áldozatjai s a kik már zsenge gyermekkorukban otthon a pálinkaivás iszonyatosságát szokták meg ; segítettünk olyanokat, a kiket szülőik egyenesen a tétlenségre, a koldulásra nevelnek. Ezeket a gyermekeket ki kell ragadni a szülők kezéből, meg kell szabadítani a gonosznak hatalmától, meg kell óvni a veszedelemtől. Mit akar a Nagypénteki Református Társaság s mire törekszik ? Halljuk minden baj, minden veszedelem ellen a praeventiv intézkedések ajánlását. Ilyen óvóintézkedéssel óhajtja Társaságunk az eltévedt gyermekeket a szeretet gondjaiba venni; mert az emberi társadalomra nézve nem lehet nagyobb veszedelem, mint a mivel ezek a szabadon tenyésző gyermekek fenyegetnek. Ha azokat a káromkodó beszédű férfiakat, a kik minden rend, az egyház, haza és társadalom ellen feltámadva, míg egyfelől a szegény ember nyomora miatt panaszkodnak, másfelől annak a könnyen félrevezethető szegény embernek filléreiből here módra, dologtalanul lakmározva élősködnek; ha ezeket a férfiakat gyermek- és ifjúkorukban munkásságra, tisztességre nevelték s arra tanították volna, hogy csak a munkálkodó ember méltó a maga jutalmára : akkor nem bántaná, nem aggasztaná a jobbaknak lelkét az a sok hiábavaló beszéd, a melylyel most némelyek a tudatlan tömeg hiszékenységére, üres, erőtelen lelkére támaszkodva kenyérkeresetből támadják az egyházat és ingerelnek a hazának megtagadására. A praeventiv eszközöket óhajtja Társaságunk a kezébe venni, hogy a még egészen el nem tévedt, de tévelygő, el nem ítélt, de az ítélet felé siető gyermek a törvénynek és ítéletnek terme helyett az igazságnak és szeretetnek helyére, a mi otthonunkba jusson és a mely gyermek eddig a munkát kerülte, szeresse meg azt, a ki félt az emberektől, vagy haragudott reájuk, az otthon családi körében nevekedve embertársaihoz való viszonyában szeretetteljessé legyen, a ki a rendetlenségnek volt neveltje, szokja meg a rendet s a ki gyűlölséget tapasztalt, érezzen szeretetet. A Budapesti Szemle mult év augusztusi száma a csavargó és koldus gyermekek állapotjárói elmélkedve, azt mondja, hogy mi magyarok eddig nem is foglalkoztunk e nagy társadalmi kérdéssel«. De igenis foglalkoztunk; épen e kérdés megoldását tűzte ki feladatául a Nagypénteki Ref. Társaság s ha szerényen és alázotossággal haladtunk és haladunk továbbra is célunk felé, hiszszük, hogy foly-