Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-09 / 19. szám

magunkat túlszárnyalni nem engedjük. Ne a külső anyaszentegyházért, hanem üdvünkért aggódjunk. Ne azt védjük annyira, mint a saját lelkünket. Azt megvédi hűséges királya. A mi teljesült a mult század végén, ismétlődik a jövőben is. Atheisták, nihilisták, spiritisták, socialisták kénytelenek lesznek visszatérni a Jézushoz. Csak az ő eszméi számíthatnak győzelem borostyánjára a harcmezőn. írva van: »Más fundamentumot nem vethet azon egyen kívül, mely egyszer vettetett, mely a Jézus Krisztus« Ilyen hittel nézve a bizonytalan jövőbe s menve a terhes harc elé, ez érzelmek hatása alatt önöket, mint a hitben társaimat még egyszer üdvözölve, az értekezletet megnyitom«. Sajnálattal jelenti az elnök, hogy értekező nem jelentkezett. Azonban ő maga a tegnapelőtt (ápr. 19-dikén) kezéhez jutott Protestáns Lapban közölt siklós-vidéki értekezleti tudósításra vonatkozólag hevenyében, hogy szó nélkül ne maradjanak az ott elmondottak, egynéhány észrevételt jegyzett fel, melyet szívesen fölolvas, ha azt — aktualitásánál fogva — az értekezlet napirendjére felveszi. A tárgysorozat rendén a többi tárgyak után soroztatott. Légérdekesebb tárgya volt az értekezletnek a kitűzött pályakérdés sorsa, melyről Bosznai Sándor alelnök referált. Dacára a szép pályadíjnak ma sem jelent meg a porondon több, mint két pályamunka. A már pályázott s most új átdolgozásban előkerült »Üdvösség Utja« s egy új mű: »Mennyei Manna« címen. Azonban a pályázat határideje óta (március 1.) letelt rövid idő nem volt elég az egymástól távol lakó birálók munkájának bevégzésére, sőt kitűnt, hogy egy biráló bizottsági tag — kinek helyettesítésével az alelnök bízatott meg — hiányzik is. Azonkívül a pályázati feltételek értelmében szükséges, hogy a munkák átnézésére főt. Püspök úr, vagy más jelesebb egyházi férfiúnk is felkéressék. Ily célból az a biráló bizottságnak visszaadatott a jövő értekezletre előkészítés és előterjesztés végett. Apályázat egyébként sikerrel kecsegtet. Egy elkésett pályázó saját neve alatt jelentkezett, hogy pályázaton kívül a kívánt irányú munkát óhajtaná beterjeszteni, mit az alelnök el nem fogadott. Az értekezlet — az ambiciózus írót nem akarván elkedvetleníteni, s eshető jó eredmény szempontjából — elhatározta, hogy ez író műve beterjesztésére felhivassék s a biráló bizottság azt, mint a többi pályaművet, birál.ja el. Pénztárnok jelentéséből örömmel győződtünk meg, hogy a pályamű díját az adakozás bőven fedezte s ezzel együtt az értekezlet vagyona a 200 frtot meghaladja. Ezután olvasta fel az elnök előre jelzett értekezését, mely bár erősen polemikus hangon a siklósvidéki értekezlet indokolását, harcmődját elítéli s különösen kárhoztatja, hogy akadhatott protestáns papi testület, mely a kenyérért vívott harcban nem riad vissza a reakció, sőt az ultramontán törekvések támogatásától. Az értekezés hatását talán abból ítélhetni meg legjobban, hogy egy tekintélyes világi tag indítványára úgy az elnöki megnyitó, mint az értekezés a jegyzőkönyvbe szószerint való bevezetése elhatároztatott. Tudósító. NEIÍROLOG. Vóghely Dezső. 1839—1897. A történelemé immár a fényes név, melynek viselője egész életén keresztül felkent munkása volt a történelmi irodalomnak. A történelemé, mely szellemének nagyságát, fáradhatlan munkásságának alkotásait, közhasznú életének kimagasló példáit megőrizendi. Nem tartozott azon írók közé, kiknek munkáit milliók olvassák, hanem azok közé, a kik csendben és zajtalanul ugyan, de folytonosan munkálkodnak, mitsem törődve a nagyrészt jutalomért futó, érdemhajhászó önző céljaival, mert megtalálta mindenkor a híven teljesített kötelesség öntudatában, a tudomány igaz barátainak elismerésében azt, a mi a közhasznú életet édessé teszi, a mit Fáy András ezen egyetlen szóban foglalt össze: »használni«. Használni a köznek, a tudománynak, a hazának és az egyháznak, ebben folyt le Véghely Dezső élete, s ő a szó teljes értelmében a közügy embere volt, s bármely irányú tevékenységét vizsgáljuk, mindegyiknél kimagaslik előttünk az igaz jellemű, önzetlen férfiú, a ki munkásságával vívta ki babérait. Mikor Ráth Károly Rómer Flórissai 1863-ban megindította a »Győri Történelmi és Régészeti Füzetek*-et: a még alig 24 éves Véghely egész lelkesedéssel csatlakozott a dunántúli történetkedvelők kicsiny seregéhez s annak minden ülésére elvitte kész dolgozatait, közben kutatta e vidék leltárait. Ez a kis társaság 1864—1866-ban Csöngén, Répce-Szemerén, Győrött és Csepen hétszer ült össze s ezeken olvasta fel Véghely Dezső »A Marczaltői család utolsó tagjai s a marcaltői várkastély története*, A veszprém vármegyei Essegvára s a hasonló nevű család története*, »Marczaltői Miklós veszprémi alispánról*, »Veszprém régi nevéről*, »Batthány Boldizsárról*, »Séta a veszprémi várban*, »A Somogy vármegyében 1444-ben tartott közgyűlésről* című értekezéseit, melyek a Győri Történelmi Füzetekben láttak napvilágot. A dunántúli történetkedvelők kicsiny, de lelkes csapatából az alkotmány helyreállítása után, midőn a Magyar Történelmi Társulat életre kelt: Véghely is sietett dolgozataival a társulat közlönyét, a »Századok«-at gazdagítani. Ebben jelentek meg »Gvulaffy László élete« (1869), »Korothnay Katinka* 1870) »Zemplin-Zemlin s a néhai helytartótanács földirati jártassága* című értekezései. A társulat vidéki kirándulásai alkalmával tevékeny részt vett a levéltárak kutatásában, melynek eredményéül legyen elég felemlítenem a vasvár-szombathelyi káptalan s a csornai és pannonhegyi konventek levéltárairól szóló jelentését és regest áit (Századok 1870) s a galgóci levéltárról szóló jelentését (u. o. 1876). A tára Történelmi Tárban adatokat