Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-09 / 19. szám

a feleletnek csak egy negyedrészét is a saját utánajárása szerint megtalálni, becsesebb és fontosabb dolog, mint a fél feleletet hallani s a mások szóbeli közlése után félig megérteni«. Pestalozzinak azon állításához, hogy a tehetségek gyakorlat által fejleszthetők ki: Froebel hozzátette azt is, hogy a nevelés ténye az önkéntes tevékenység felébresztése által fejleszti ki a tehetségeket. Ezért ragaszkodott ő híven amaz állításához, hogy a nevelés és oktatás célja: inkább folyvást kivenni az emberből, mintsem belé mind többet és többet helyezni, s ez volt az ő fogalma a természet módszeréről, a mely a gyermekkor tanulmányozása közben meggyőzte őt a munka és a játék gyakorlati nevelési becséről s ő mindkettőt úgy alkalmazta, mint a gyermek lelkében a tevékenység fölkellésének és helyes irányban való vezetésének az eszközeit. Froebel az iskolai rendszabályok egyik legnagyobb hibájának tartotta azt, a mi régen nagyon gyakran érvényesült s a jelenben sem ritka dolog, hogy a tanítványok teljesen ki voltak zárva a külső produktív foglalkozásból. Sőt, a mint Rousseau mondta: »A gyermek elfelejtheti azt, a mit lát, és sokkal inkább azt, a mit neki mondanak, de sohasem felejtheti el azt, a mit ő maga csinált*, vagy, a mint Froebel tanította: »A leckék közvetlenül a cselekedet által, közvetlenül az életből véve: sokkal nagyobb benyomást gyakorolnak és sokkal jobban megérthetők*. Az alkotásra való képesség ösztönszerűleg meg van a gyermekben s itt az a baj, hogy ha e képesség nem érvényesíttetik és helyesen nem irányíttatik: romlásnak indul vagy rossz irányba tévedhet; és mivel tapasztalata arra tanította, ha valamely dolgot az életből, közvetlenül a megtevés útján tanulni meg: fejlesztőbb, művelőbb és erősítőbb hatású, mint csupán csak az eszmék szóbeli közlése által tanulni: ez arra indította, hogy egész sorozatát találta ki a »foglalkozások«-nak, melyek a természetes ösztönt is kielégítik s a mellett egyszersmind az üdvös tevékenységnek és az önszorgalomnak is az eszközei. Szintúgy a gyermekkor rokonszenves tanulmányozása volt az. amely figyelmét bizonyára ateremtő-szellem sugallatából is, a játék neveléstani értékére irányította. Más filozofusok, Plátótól elkezdve, szintén hivatkoztak a játék jelentékeny jellem fejlesztő hatására, de a Froebel érdeme a játék hatásának, mint legmagasabb érdekű és fontosságú nevelési tényezőnek a felfedezésében áll s az ő ily irányú szervezése: hogy ez nemcsak az ismeretszerzés eszközéül szolgáljon, hanem a nevelés egyik nagy célját: a tevékenység fölkeltését is elősegítse és így a természetes haladás útján vezesse át a játékról a munkára, a játékhoz hasonló szabadsággal és önkéntességgel. »A gyermekkor játékai — mondja ő — az egész későbbi élet fakadozó lombjai*. Könnyű elképzelnünk a munka és játék hasznosságának kifejlődését a közönséges kezdő nevelés határain túl. De Froebel erősen ragaszkodott a megegyező cselekedet szükségességéhez is. Ő bizott a társas életre való ösztönök korai kifejlődésében, együvé gyűjtvén a gyermekeket csapatokba s így bátorítván azon erények gyarapítására, a melyek máskülönben nem lennének érvényesíthetők. Pestalozzinak azon elméletét, hogy a gyermek kizárólag csakis a családé: összevetette Fichtének azon elméletével, hogy az állam és a társaság annak valódi tulajdonosai; és azt állította, hogy ő mind a háromhoz tartozik. »A társas ösztön, a mások szeretete a magunk és saját otthonunk szűk körén túl nem kelthető fel és nem fejleszthető helyesen, csakis ha a gyermekek a különböző családokból együvé gyűjtetnek*. E következtetés értéke és egészséges volta nyilvánvaló azon sikernél fogva is, mely a gyermekkert-iendszerl. juttatta érvényre, nemcsak Angliában, de különösen Amerikában. A Froebel tanainak egy áttekintése sem lehetne teljes azon álláspontjára való hivatkozás nélkül, mely szerint a vallás a nevelés fénypontja. Nemcsak azt tartja, hogy a vallás lényeges alkotórészét képezi minden nevelésnek, de azt is, hogy a vallásos érzést a legzsengébb kortól kellene gondosan és serényen fejleszteni. A vallásos képzésnek nem kell doktrinálisnak lennie, ne legyen az doktrinális sem, hanem mindenesetre legyen az meghatározott és gyakorlati. Itt ő a vallásos érzést is, mint természetes fejleményt értelmezte volna, a mely — a müvelését tekintve — nem függ külső ösztönzésektől, vagy művészeti benyomásoktól, hanem inkább, és főként, a szeretet hatásától, és a gyermek előtt a saját magaviselete visszaható erejének a rajzolásától. »Minden nevelés — így szól — a mely nem a vallásos érzésre van alapítva: eredménytelen*. Mert az erkölcsképzéshez tartozik a magaviselet irányozása, és a magaviselet, a mint azt Matthew Arnold a szívünkbe véste; az emberi élet nagyobb részére befolyással van. Nincs szükség a bizonyítgatásra, hogy megmutassuk : miszerint a modern nevelési módszerek és eszmék sokat sajátítottak el azon elvekből, a melyekre Froebel alapította a maga nevelési filozófiáját. Megnevezni őket annyit tesz, mint megállapítani fontosságukat és hasznosságuk nyilvánvaló voltát. Ezeket figyelmen kívül hagyni haszontalan dolog volna, mert szigorú logikai alapra vannak fektetve s azonfelől a természet rendjét követik. Vernon Gibberd nyomán Ifj. Zsoldos Benő. TÁRCA. Az evangelium hatása az életre. (Folytatása és vége.) Addig nincs idvezülhetés, míg a bűnnek rabbilincsei le nem pattognak a zsibbadt tagokról. E belső szabadság fénysűgarainak, melyek összefolynak az Ige világosságával, minden lélekbe be kell hatolni, hogy éleszszenek, világítsanak, gyújtsanak, »mert nem rendelt minket az Isten haragra, hanem az idvességnek elvételére a mi Urunk Jézus Krisztus által*. (I. Thess. ö, 9.) Méltán buzdítja a híveket Jakab apostol