Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-05-02 / 18. szám

sors vár arra, ki naponként hétszer, 10-szer, tehát évenként 3,650-szer, 10 évenként 36,500-szor s 20 évenként 73 ezerszer vétkezik stb.* Az ördögről és a pokolról is hü képet nyüjt Bautz tanár. A pokol nem a hold vagy a Marsz fenekén, hanem a föld belsejében van; a vulkánok annak megnyilatkozásai s lángtengerének óriási hullámaiból keletkeznek e földrengések. A fehér mágia mellett fekete is létezik, a mely az ördög művészete ; ki arra szánt büdös anyagokból az emberi és állati testek mintájára más testeket tud alkotni. Az ördög megjelenése e szerint különböző alakban lehetséges. így megjelen az ördög a bika, kecske, róka, macska, farkas, kutya, egér, denevér, madár, kakas, sárkány, gyík, skorpió, pók, légy, szúnyog stbinek alakjában, vagy pedig emberi alakban megjelenik, mint szerecsen, paraszt, hajós, pap, szamárhajtó, hiú nő stb. Szent Brigitta egy elkárhozott nőnek alakjában látta az ördögöt, a mint egy piszkos odúból kimászott*. Íme ilyen csudadolgokat tradálnak a folyó nyári félévben egy porosz kir. tudományegyetem róm. kath. theol. fakultásán : Ezekből aztán a római egyház nagyobb dicsőségére csakugyan épülhetnek annak hallgatói! Eoensbroech gróf »rettenetesnek* mondja azt, hogy egy porosz állami tudományegyetemen ilyesmi lehetséges s azt véli, hogy az ilyen előadásokat egyszerűen be kellene tiltani. Az utolsó dolgokról szóló róm. kath. dogma ugyan szabadon tanítandó, ezek a Bautz-féle tanok azonban sem dogmának, sem pedig vallásnak vagy theologiának nem vehetők, hanem igenis a vallásos hitet teljesen absorbeáló esztelen babonának. ítéletét mi is osztjuk s csakis a porosz állami hatalom segítségül bivása tekintetében — úgymond Beyschlag — nem lehetünk vele egy nézeten. Hogy egy az állam által elismert egyház mit tart vallásnak s annak theologiája mit jelöl meg probabilisnak vagy legalább is megvitathatónak, az kizárólag az ő dolga, csak ne érintse az állami törvényt s ne szolgálja az istentelenséget vagy az erkölcstelenséget. Mindkét egyháznak theologiájában sok olyat tanítanak, a mi túl megyen a meghatározott dogma álláspontján s ha kívánjuk »a tudományos kutatás és tanítás szabadságát« a prot. kriticismus számára, úgy meg kell engednünk a Bautz-féle >tényeken* alapuló jezsuita mysticismusnak is. Nehéz határvonalat vonni a kath. dogma s az ultramontán babona között. Valamely egyháznak dogmája bizonyos világnézeten alapul, a melynek kifejtése a dogmát tanító theologiának feladatát képezi. Az a világnézet, a melyen a római kath. dogma alapűl, a jezsuiták által phantastikus szellemben tovább fejlesztett középkori világnézet képezi, s ebben Bautz tanár tanai is gyökereznek. Sőt mi több: a vatikáni zsinat óta a római kath. dogma körébe nemcsak az tartozik, a mit az egyetemes zsinatok annak deklaráltak, hanem tartozik mindaz, a mit a csalhatatlan pápák mindenkor ex cathedra tanítottak, tehát VIII. Ince pápa ú. n. boszorkánybullája is, a melyet »Papstthum« című művében Döllinger részletesebben tárgyal, s a melylyel Bautzen tanai is oly annyira egyeznek. Azt az óriási változást, a melyet a vatikáni zsinat dogmatikai tekintetben is a katholicismuson okozott, kevésbé méltányolják a kath. tudósok. Mióta a jezsuiták kedvelt dogmája egyházi tanná lett, csakis a pápa és sohasem az állam deklarálhatná babonának Bautz tanait, a mitől azonban óvakodni fog, mert hiszen ezzel elődjeinek csalhatatlanságát volna kénytelen megsemmisíteni Hogy a phantasticus babonának s a jezsuita világnézetnek ilyen rendszere, a milyet Bautz is képvisel, Poroszországban fön az egyetemen is tanítható, valóban szerintünk is szomorú dolog. S ha ez az ultramontán theologia a jezsuita phantásiával egyetemben egyszer majd áthatja a népélet köreit, akkor meg van adva az út a vallásos fanatismus terjesztésére s a felekezeti béke felbontására. Mintha csak elfelejtettük volna már a harmincéves háború rémeit. Hisz kormányaink valósággal kacérkodnak a római egyházzal, a melyben az evang. hitvallással ellentétben az állam legjobb barátját látja. Német prot. fejedelmek fejedelmi püspöki jogaikat megtagadva látogatást tesznek a szent atyánál Rómában, német hercegek előnyben részesítik s mindenfelé kitüntetik a pápás püspököket, az állam teljesen ignorálja a katholicismus körében a vatikáni dogma folytán föllépett változásokat, úgy hogy aztán nem csuda, hogy egy porosz egyetem theol. fakultásán is azt taníthatják, hogy az inquisitió áldásos egyházi intézmény s hogy az ördög egy macska vagy ember képében jelen meg. E gondolatokat tovább fejtegetve jól jegyzi meg Beyschlag, hogy a német prot. állam a római egyházhoz való viszonyában kövesse az állam és az egyház elkülönítésének, az evangéliumi egyházhoz való viszonyában pedig a történeti összefüggésnek a rendszerét, vagyis olyan állást foglaljon el a vatikáni egyházzal szemben, mint p. o. az ólutheri vagy a zsidó hitfelekezettel szemben. Oldja fel vele a solidaritást s szakítson az esztelen paritás elvével, s akkor a Bautz-féle absurditások el fognak tűnni a római theol. fakultásokról. Furcsa paritás volna az, ha földmívelő egyenlően bánnék a kakassal meg a rókával a maga udvarán. Ideje volna annak, hogy az állam a maga iskoláiban az általános keresztyéninek tanítására fektetné a fősúlyt s a specifikus római és jezsuita gondolatelemeket a tömjénfüstös és szenteltvizes szemináriumi oktatás körébe utalná. Általános ker. műveltség s absurd jezsuita valláserkölcsiség között az államnak is különbséget kellene tennie. Támogassa ennélfogva azt a kath. reformmozgalmakat, mely a katholicismus igaz vallásos gondolatelemeinek a jelenkori műveltséggel való összeegyeztetésére törekszik! Erre és nem Bautz-féle ördöghitre van szüksége az egyháznak az igaz katholicitás szempontjából. 2. Beyschlag tanár a »Deutsch-Ev. Blátter« április havi füzetében a német politikai sajtó közlései nyomán egy sajátságos új pápás propagandát ismertet Dániában. Az olvassuk ugyanis, hogy a dán nemesség igen nagy része »visszatért* volna az egyedül üdvözítő római egyház anyai kebelébe. Waldemar királyi hercegnek egy francia hercegnővel való eljegyzése képezné a propaganda kiinduló pontját, s azóta következetesen Franciaországból s nem Osnabrückből, a skandináviai kath. székhelyről indul ki s szerveztetik a kath. misszió. Ujabban ez a mozgalom a lelkészekre is kihatott, kik aztán, mint »neophyták* házasságukra való tekintettel a tartományegyházból ugyan kilépni kénytelenek, de azért a kath: papsághoz még sem tartozhatnak. Azoknak az áttért papoknak Dániában való ellátása tekintetében buzgólkodik most erősen a német centrumpárt sajtója s nagy jövőt igér a katholicismusnak Dániában. Sajátszerű, hogy e propagandának egyik leghathatósabb támasza a vallástalan materialista dán radikalismus. Mintha csak megtalálná ott is a zsák a maga foltját. Érdekes és elszomorítóan tanulságos »jele az időknek* ez a dán pápás propaganda. Lehet, hogy sok benne a tűlzás, mint az angolnál, annyi azonban kétségtelen, hogy az északnak rekatholizálása erős folyamatban van. Tönkrejutott kir. családok s végzett nemes földbirtokosok a római egyház reactiójából várják feltámadásukat s jövendő boldogulásukat. Kopenhágában egy orleans hercegnő a főpropagandista, s hogy Európa többi részeiben is mi-