Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-21 / 12. szám

tárgyalás alá kerül. A >Bundesrath« még mindig nem készült el a visszahívás módozatainak és garantiáinak a javaslataival, s minden jel arra mutat, hogy a redemptoristák és liguoriánusok visszahívása a jezsuitákét is maga után vonja. Pedig Hornsbroech grófnak, az exjezsuitának legújabb leleplezései megnyithatnák a Bundesrath szemeit a jezsuiták vallásos morálja és működése tekintetében. Ördög- és boszorkányhitéből hajmeresztő dolgokat közölnek a gróf művei és Franciaország szomorú példája annak, hogy mit tartanak a jezsuiták az állami törvényekről s azok érvényéről. Érthetetlen a berlini politikai körök rövidlátó eljárása a jezsuiták kérdésében. Az örökös sorvadás magvait hintik el ezzel az ifjú német birodalomba, a melynek elég volt már a felekezeti súrlódásokból. A modern ultramontán katholicismus »szegény lelkek kultusa* foglalkoztatja újabban a pápás sajtót, a melynek müvelésében méltán látja Beyschlag »az idők jeleit.« A szegény lelkek invocátiójáról van itt szó, a kiknek tudomásuk van életben maradt övéiknek családi s egyéb földi ügyeiről és bajairól. Suarcz és Bellarmin jezsuiták azt tanítják, hogy üdvünkért és megmentésünkért imádkoznak érettünk, s imádjuk meghallgattatásának beigazolásául utóbbi még a gazdag emberről s a szegény Lázárról szóló parabolára is hivatkozik. Ujabban a nürnbergi »Armen-Seelenblatt« nyugtázza is e meghallgattatásokat. Nyugtákat közöl nevezetesen »nyert pörökről*, >meghiusult csődökről*, »félbenmaradt zivatarokról*, »letett vizsgákról* és így tovább. Mindez a szegény lelkek imájának müve és eredménye Hol van még itt, a pápás katholicismus e legújabb egyházi gyakorlatában hely az Istennek lélekben és igazságban való imádására ? Van hát az írással szemben »másban is üdvösség«, mint »csak a Jézus Krisztusban!* S ezt az »új pápás kultust« megtűri a padernborni püspök a maga szemináriumában és megtűri a pápa Rómában. Hogyan egyeztethető össze a purgatórium e szent lelkeinek imája Krisztus főpapságával : Ha ez nem dogmatikai anarchia, úgy Isten és Krisztus káromlásának volna nevezhető. Ez »új hit* is bizonyítja, hogy rosszabb és evangéliumellenesebb a pápás tömjénfüstös és szenteltvizes katholtcismusnak egyházgyakorlata, mint annak rendszerint kétértelmű dogmatikai theoriája! Beyschlag polémiája legközelebb igen nagy zavarba hozta Hoenbrosch gróf értesítései nyomán a szegény lelkek kultusának e modern pápás vitézeit s azok organumait. De térjünk csak vissza a mi belső prot. dolgainkra s próbáljuk csak még egyszer tisztázni a helyzetet. Az én mélyen tisztelt és szeretett mesterem: Beyschlag tanár a »Deutsch-Ev. Blátter« febr. füzetében megint csak ír rólunk és ellenünk. Közleményének a címe : >Evangelische Unschuld oder magyarischer Chauvinismus* viszonválasz ez azokra a megjegyzésekre, a melyeket én Szarvasról Beyschlagnak a Gusztáv Adolf-egyesület dessaui közgyűléséről folyóirata dec. füzetében közölt tudósítására lapunk 1-ső számában a »Gyámintézet* megjelenése alkalmából tettem meg. E viszonválasz Zelenka püspöknek s nekem, a hű tanítványnak szól. Lapsus styli-nek jelzi, ha Beyschlagot arra figyelmeztettem, hogy nálunk »a ref egyház* rnitsem kap a Gusztáv Adolf-egyesület adományaiból, újból is azt hangsúlyozza, hogy a németellenes tendentiákat követő magyarhoni evang. egyház mer segélyt kérni Németországban s végül ismételten kifogásolja, hogy magyarhoni ev. egyházunk a magyar államiság szempontjából a nemzetiségi mozgalmak ellensúlyozásául s a magyar nemzeti eszmék sikeresebb kifejtése céljából kéri az államsegély fölemelését. S miután Zelenka püspöknek a kultuszminiszternél is megfordult s az egyetemes gyűlésen is tárgyalt ismeretes erdélyi ügyére a sérelmes illetékesség kérdésében hivatkozott, reám vonatkozólag a 3. pont alatt így folytatja: »Dr. Szlávik úr, ki a leghangosabban védi a magyar evangélikusok bárány ártatlanságát, mint közleményében az erdélyi szászok törvényileg biztosított egyházi vagyonát ^elidegenített nemzeti vagyonnak« deklarálta s ráadásul azt javasolja, hogy az erdélyi német lelkészek jobb dotációi a magyar lelkészek javára elvétessenek s a tőke, illetve a kamattöbblet az anyaország összes evang. lelkészeinek jobb javadalmazására fordíttassék*. (Megjegyzem, hogy ilyet én sohasem állítottam, egy ízben »A szászok igazsága* c. cikkemben meg is cáfoltam s megmondottam, hogy ehhez hasonló tételt Tóth L., budapesti ügyvéd és egyháztanácsos úr állított fel az erdélyi viszonyokról szóló közleményében.) Majd így végzi Beyschlag: »Ha az én magyar kritikusaim s főleg dr. Szlávik azt a három tényt, a melyre a magyar chauvinismus vádját építem, megcáfolhatják, úgy nekik a legnagyobb elégtételadásra kész vagyok. Ha ellenben azt nem tehetik, úgy meg kell engedniük, hogy nekünk Németországban is és pedig tények, nem pedig ellenünk intézett üres szavaik alapján meg van a mi ítéletünk »a politikának az egyházi életet megölő mérgéről«, mely nem a Gusztáv Adolf-egyesületben. hanem igenis a magyar ev. egyházban grasszál«. Hát én szeretett vezéremet ismételten is biztosíthatom arról, hogy nálunk a protestánsok részéről a magyar államiság szolgálata s a magyar nemzeti eszmék fokozatos kiépítése még nem azonos »németellenes tendentiák követésével*, hanem igenis eminens értelemben vett hazafias kötelességünk s újból is biztosíthatom arról, hogy egész védekezésünk a nemzetiségi mozgalmak lelketlen agitátorai ellen, nem pedig a német nyelv használata vagy az erdélyi szász evangélikusok érdekei ellen irányul. Elvégre is Magyarországon vagyunk, a hol az egyházban is csak magyar nemzeti kulturáról s annak józan ápolásáról lehet szó! őszintén sajnálom, a mit »a szászok igazsága* ügyében már egyszer nyilvánosan és magánlevélben is ki jelentettem, hogy Beyschlag tisztelt nevével s nemzeti viszonyaink körüli tájékozatlanságával erdélyi szász testvéreink oly annyira visszaélnek ! Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás.