Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-21 / 12. szám

telt urak, bizonyára jól megfontolva a dolgot, ezt jelentették írásban. Tehát a legilletékesebb faktorok, kik az egyh.-ker. különös bizalmát kell, hogy bírják, hivatala betöltésére képtelennek nyilvánítják a fél millió frt tőke közvetlen kezelőjét. De hát volt a számvevőségnek és gazd. tanács elnökének elég ideje ahhoz, hogy ilyen kemény ítéletet mondjanak? Bizony volt. Mert nézzük csak: az 1891. évi szept. közgyűlés pénztárnokul megválasztotta a morzani pénztárnokot (Kjk 138 p.) kikötötte azonban, hogy csak »az államszámviteltani szakvizsga letétele, illetve annak letételéről bizonyítvány szerzése után fog állandósíttatni*. E feltételnek a pénztáros máig se felelt meg. Ebből világos, hogy a mostani pénztáros még mindég csak ideiglenes; világos, hogy próba ideje teljes öt esztendő; világos, hogy öt év alatt nem volt képes az államszámviteltani vizsgát letenni! De ha vizsgát nem tett is, csak különben beválnék! Hogy hogyan válik be, arról a ker. jegyzőkönyvek elszomorítóan tanúskodnak. Az 1894. évi szept. ker. jk. 184-ik lapján azt olvashatjuk, hogy a számvevők lemondanak állásukról, »mert minden igyekezetök mellett sem képesek a pénztárak valódi állásáról teljesen világos képet nyújtani és így saját munkájukban megnyugvást t,alálni«. Ilyen lelkiismeretes eljárást csak olyanok mutatnak fel, a kik hivatásuk magaslatán állanak s épen ezzel bizonyítják be, hogy méltók egy egész egyházkerület bizalmára. És ha a kerület mégis megválasztotta őket újra, vájjon meddig tarthatja meg ? Nem fogják-e a pénztárosnak velők szemben való igazolását az ő részökre adott bizalmatlansági szavazatnak tekinteni! ? Hogy két év múlva, vagyis 1896-ban mennyire haladt előre a pénztáros az ismeretekben, azt a mult évi föntebb ismertetett jelentés, jobban mondva a pénztáros részére kiállított önérzeti és szegénységi bizonyítvány mutatja. És ha mindezeket így tudjuk, ugyan mivel lehet indokolni azt a bőkezűséget, melylyel ennek a hivatalának betöltésére képtelen pénztárosnak a fizetését 1000 frtról 1200 forintra emeltük s adtunk neki hat heti szabadságot, a mi ismét úgy 100 frtba kerül évenként? Tegyük szivünkre a kezünket és kérdezzük meg lelkiismeretünket! Hát vájjon az is, hogy a számvevőség 3—4 hétig kénytelen vesződni a számadások rendbehozásával, nem botrányos állapot-e s az ez időre neki járó napdíj — naponkint 6 frt — nem a pénztárnok képtelensége miatt kidobott pénz-e ? Arra is kíváncsi vagyok, hogy a közelebb teljesített vizsgálat költségeit az fizeti-e, a ki miatt a vizsgálat szükségessé vált. vagy a bővölködő ker. pénztáros ? Azt kérdezheti azonban minden józan eszű ember, hogy miért van mindez így; miért nem mozdítják el a választáskor, kikötött feltételnek, valamint kötelességeinek megfelelni nem képes és nem is állandósított pénztárnokot, vagyis miért nem hirdetnek nyilvános pályázatot, hisz akadna szakértő ember is ?! Ez a kérdés és figyelmeztetés igen természetes, igen érthető, de fájdalom, csak azok részéről, kik a közügyet, a közjót mindig többre tudják tartani a rokoni érdeknél. Ebben a dologban eddig határozottan a rokoni érdekek döntöttek mindig. De reméljük, hogy ők is megelégelték már az örökös dédelgetést s belátják védencök képtelenségét s nem állják útját annak, hogy a pénzkezelés egészen biztos legyen és mégis kevesebbe kerüljön. Reméljük, hogy így cselekesznek! Egyházkerületi képviselő. KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. A Melanchthon ünnepélyek febr. 16-án a nagy reformátorhoz és a germán praeceptorhoz méltó módon folytak le mindenfelé a nagy prot. Németországban, főleg annak a reformáció történetére nézve fontosabb helyein. Az egyházi és az akadémiai körök valósággal versenyeztek az ünnepély fényének emelésében Föltűnő csak az volt, hogy p. o. a nagy reformátor születése helyén, Brettenben a Melanchthon-ház alapkövének letétele alkalmából rendezett ünnepélyeken a bádeni nagyherceg meg nem jelent, holott nem rég a freiburgi r. kath. érseket személyesen kisérte el örök nyugvó helyére. Az ünnepi beszédet Müller Miklós berlini tanár tartotta. Egyúttal nagyobb alapítványokat tettek a prot. egyházaknak és iskoláknak kath. vidékeken való tetemesebb fölsegélyezésére. Wittenberg mellett, melynek legnagyobb traditionális joga és része volt ez ünnepélyek rendezésében s Berlin mellett, mely mint legnagyobb prot. egyelem méltó emléket emelt a nagy praeceptornak, főleg a halle-wittenbergi egyetem tűnt ki, mely ez alkalommal is fényes bizonyságot tett a nagy wittenbergi prot. reformátori traditiókhoz való hű ragaszkodásáról. Az egyetemi aulában Loofs, az ismert nevű egyháztörténettudós tartotta az emlékbeszédet, míg Ilalle egyik legnagyobb templomában Melanchthon életéről és működéséről Beyschlag professzor értekezett. Ünnepelte benne nevezetesen az evangéliumi theologia, a prot. egyház- és iskolarendezet s főleg az evangéliumi hitvallás megteremtőjét s ügy találja, hogy Melanchthonnak még három életcélja várja a jövőben a megvalósulást, ú. m. a haza és az egyház egysége, az ev. protestánsok uniója s a hit és műveltség, a keresztyénség s a tudomány szorosabb viszonya. A »rabies theologorum*, mely Melanchthon életét oly annyira megkeserítette, még napjainkban is kisérti a theologia művelőit s szítja a szeretetlen theol. s egyházpolitikai pártharcokat az innenső és túlsó oldalon egyaránt. Melanchthon békéjére és evang. szellemű uniójára volna egyházainknak szüksége. De hát hol van ma béke Németországban ? A jezsuiták visszahívásának egyházpolitikai kérdése máig is izgatja a berlini pápás centrumot, s legközelebb újból 24*