Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-21 / 12. szám

receni Prot. Lap válasza az ügy tulajdonképeni lényegének agyonhallgatása mellett személyes sértegetések özöne volt; újra ismétli. A vitához röviden hozzászólt az erdélyi hivatalos lap, a Prot. Közlöny, és a »Sárospataki Lapok« is. Mindegyiknek szavaiból az látszik, hogy ők vagy nincsenek tisztában azzal, a miről itt tulajdonképen szó van, vagy pedig — bár hallgatólag — helyben hagyják a Debreceni Prot. Lap vádaskodását. E becses lapok f. é. 10-dik számában elég világosan és röviden összegezte Szabó Aladár a dolgok summáját, a mikről itt szó van. Röviden szólva a haza- és egyházárulás vádja lappangott az alatt a sok válogatatlan szó alatt, mely Szabó Aladár és az egyház erősítésére törekvő evangéliumi munkások fejére zúdult. Ezt nem látták meg, vagy ezt hagyták helyben az említett lapok, melyeknek a vitára csak annyi megjegyzésük volt, hogy Szabó Aladár ^elbizakodott hangját« (óh! óh!) vagy »félszeg irányát« elítélték. Olvassák el a Debreceni Prot. Lapban ez ügyben megjelent cikkeket, Tóth urét sem hagyva ki, s akkor mondják meg, hogy melyik oldalon van az elbizakodottság, s melyik a félszeg és veszélyes irány. Józaneszű ember azonnal meglátja. De olvassák el maguk a debreceniek is, és ha nem tévedésből került e cikk lapjukba, s a hozzáfűzött szerkesztői megjegyzés nem falsificatum, hát akkor legyenek szívesek megmondani, milyen eljárásnak tartják önök azt, mikor önök az ellenfelükre bizonyítás nélkül emelt súlyos vádakat, melyeket az erélyesen visszautasít, s azoknak vagy bizonyítását, vagy visszavonását kívánja, sem nem bizonyítják, sem vissza nem vonják, hanem a maguk feleleteiben mélységesen hallgatnak róluk s ellenfelüket leszólják a sárga földig, a következő számban pedig kiadnak egy olyan mérges cikket, mely ugyan azokat a vádakat, ugyancsak bizonyítás nélkül ismétli? A ki túlságosan elfogulva nincs, vagy erkölcsi homályban nem szenved, annak erre nézve több magyarázat nem kell. De mivel azt látom, hogy az evangélium által veszélyeztetett haza és reform, egyház védelmére minden oldalról, még a sűrű homályból is, elősiető hősök mind nagyobb kíméletlenséggel kezdenek fellépni, azt hívén, hogy az evangélium mellett már egyes-egyedül Szabó Aladár harcol, a kit ők most földre tiportak, a többi fiókevangelisták pedig ezóla már Palesztinafelé szaladnak; tehát óhajtanék az előbbiek kapcsán még néhány szót szólani. Mindenekelőtt kijelentem, hogy ha nem reflektálunk is mindig, minden rossz cikkre és obscurus piszkálódásra, vagyunk még néhányan ebben az országban, a kik Szabó Aladárral együtt az evangélium zászlaja alatt állunk, élünk és küzdünk, s ha nem vagyunk is olyan bátrak és erősek, mint ő, de azért a szent ügy mellől utolsó leheletünkig el nem^pártolunk. Továbbá 'pedig bátor vagyok emlékezetébe hozni kinek-kinek, hogy az evangéliumi világosság ellen, melynek soha ki nem alvó fáklyáját mi lobogtatjuk, eleitől kezdve küzdenek a setétség fiai, de sem szent Igtiácz barát idejében, sem Ferdinánd leendő szent idejében, sem soha nem tudták s nem is tudják ezt eloltani. Ma sem. Mi eleshetünk, de utánunk erősebb karok még magasabban fogják lobogtatni a fáklyát. Ez a világos fény jó volna, ha sok szívbe és agyba behatolna, akkor meglátnák sokan, a kik most haragusznak ránk, hogy mi alapja van azoknak a vádaknak, hogy mi veszélyeztetjük a hazát és egyházat; s mi értéke van azoknak a nagy szavaknak, melyek a tiszta puritán kálvinistaságot hangoztatják örökké mi ellenünk az egyház megmentésére. Mi a ref. egyház tanait hiszszük, valljuk, s életünkkel is — tehetségünk szerint — megbizonyítani igyekezünk. De a mentő férfiak között szép számmal vannak ám, a kik a mi hivatalos tanaink igazságait nem hiszik, a biblia és a Helvét Hitvallás tanításait magukra nézve kötelezőknek nem tartják, s azok tekintélyét életükkel és szavaikkal megingatni törekesznek. Azt vagyok bátor ennélfogva kérdezni, kik az anyaszentegyház védelmezői ? Talán azok, a kik annak fundarnentomait döngetik ? Kik továbbá az anyaszentegyház veszélyeztetői ? Talán azok, a kik annak minden igazságát az életben érvényesíteni akarják? így mondják a debreceniek és szövetségeseik, de a józan ész ezt nem veheti be. Értem azt a tomboló haragot, mely bennünket kész volna ma is máglyára vinni, mint hajdan a világosságnak nálunk méltóbb bajnokait, mert hiszen a megdönthetetlen igazság az alázatosakat meghódítja, a kevélyeket pedig a tehetetlenség féktelen dühére ingerli; hanem azt mégsem értem egészen, hogy e nagy haragnak tanult és művelt táplálói legalább némi határt nem igyekeznek vetni igazságtalan haragjuknak. Ne tessék elfelejteni, hogy mindaddig, míg ennek az egyháznak hivatalosan elfogadott hit- és cselekedetbeli normája a biblia, hitvallása a helvét hitvallás, addig nemcsak az örök isteni igazság, hanem a földi jog és igazság értelmében is mi vagyunk a reform, egyházban itthon, a honnan minket sem ki nem tessékelhetnek, sem ki nem üldözhetnek; s a kik annyi kiméletességet mindenesetre igényelhetünk a saját házunkban, hogy azok, a kik csak külsőleg lakói e háznak, melynek fundamentomai ellen harcot folytatnak: ne nevezzenek bennünket lázadóknak és árulóknak. Erről az igényünkről természetesen csak akkor mondanánk le, ha az egyház a hit és cselekedetek szabályozójául a »Debreceni Prot. Lap«, hitvallásos könyvül az »Ébresztő* eddig megjelent számait fogadná el. A mi talán még sem esik meg, legalább ebben a században. Kérek azért minden gondolkodó embert, gondolja meg lelkiismeretesen, mi válik az egyháznak javára: alapigazságainak érvényesítése e, vagy pedig azok elföldelése, vagy épen aláaknázása ? és úgy foglaljon állást mellettünk, vagy ellenünk, de határozottan és — cselekedetekkel. De azt ne felejtse senki, hogy ez nem olyan dolog, a mit akár gorombáskodással, akár léha viccelődéssel el lehetne dönteni. Nem arról van itt szó, hogy egymást 2é