Protestáns egyházi és iskolai lapok – 40. évfolyam – 1897.

1897-03-21 / 12. szám

receni Prot. Lap válasza az ügy tulajdonképeni lényegé­nek agyonhallgatása mellett személyes sértegetések özöne volt; újra ismétli. A vitához röviden hozzászólt az erdélyi hivatalos lap, a Prot. Közlöny, és a »Sárospataki Lapok« is. Mind­egyiknek szavaiból az látszik, hogy ők vagy nincsenek tisztában azzal, a miről itt tulajdonképen szó van, vagy pedig — bár hallgatólag — helyben hagyják a Debreceni Prot. Lap vádaskodását. E becses lapok f. é. 10-dik számában elég világosan és röviden összegezte Szabó Aladár a dolgok summáját, a mikről itt szó van. Röviden szólva a haza- és egyház­árulás vádja lappangott az alatt a sok válogatatlan szó alatt, mely Szabó Aladár és az egyház erősítésére törekvő evangéliumi munkások fejére zúdult. Ezt nem látták meg, vagy ezt hagyták helyben az említett lapok, melyeknek a vitára csak annyi megjegyzésük volt, hogy Szabó Aladár ^elbizakodott hangját« (óh! óh!) vagy »félszeg irányát« elítélték. Olvassák el a Debreceni Prot. Lapban ez ügyben megjelent cikkeket, Tóth urét sem hagyva ki, s akkor mondják meg, hogy melyik oldalon van az elbizakodott­ság, s melyik a félszeg és veszélyes irány. Józaneszű em­ber azonnal meglátja. De olvassák el maguk a debreceniek is, és ha nem tévedésből került e cikk lapjukba, s a hozzáfűzött szer­kesztői megjegyzés nem falsificatum, hát akkor legyenek szívesek megmondani, milyen eljárásnak tartják önök azt, mikor önök az ellenfelükre bizonyítás nélkül emelt súlyos vádakat, melyeket az erélyesen visszautasít, s azoknak vagy bizonyítását, vagy visszavonását kívánja, sem nem bizonyítják, sem vissza nem vonják, hanem a maguk fele­leteiben mélységesen hallgatnak róluk s ellenfelüket leszól­ják a sárga földig, a következő számban pedig kiadnak egy olyan mérges cikket, mely ugyan azokat a vádakat, ugyancsak bizonyítás nélkül ismétli? A ki túlságosan elfogulva nincs, vagy erkölcsi ho­mályban nem szenved, annak erre nézve több magyarázat nem kell. De mivel azt látom, hogy az evangélium által veszélyeztetett haza és reform, egyház védelmére minden oldalról, még a sűrű homályból is, elősiető hősök mind nagyobb kíméletlenséggel kezdenek fellépni, azt hívén, hogy az evangélium mellett már egyes-egyedül Szabó Aladár harcol, a kit ők most földre tiportak, a többi fiók­evangelisták pedig ezóla már Palesztinafelé szaladnak; tehát óhajtanék az előbbiek kapcsán még néhány szót szólani. Mindenekelőtt kijelentem, hogy ha nem reflektálunk is mindig, minden rossz cikkre és obscurus piszkálódásra, vagyunk még néhányan ebben az országban, a kik Szabó Aladárral együtt az evangélium zászlaja alatt állunk, élünk és küzdünk, s ha nem vagyunk is olyan bátrak és erősek, mint ő, de azért a szent ügy mellől utolsó lehe­letünkig el nem^pártolunk. Továbbá 'pedig bátor vagyok emlékezetébe hozni kinek-kinek, hogy az evangéliumi világosság ellen, mely­nek soha ki nem alvó fáklyáját mi lobogtatjuk, eleitől kezdve küzdenek a setétség fiai, de sem szent Igtiácz barát idejében, sem Ferdinánd leendő szent idejében, sem soha nem tudták s nem is tudják ezt eloltani. Ma sem. Mi eleshetünk, de utánunk erősebb karok még maga­sabban fogják lobogtatni a fáklyát. Ez a világos fény jó volna, ha sok szívbe és agyba behatolna, akkor meglátnák sokan, a kik most haragusz­nak ránk, hogy mi alapja van azoknak a vádaknak, hogy mi veszélyeztetjük a hazát és egyházat; s mi értéke van azoknak a nagy szavaknak, melyek a tiszta puritán kál­vinistaságot hangoztatják örökké mi ellenünk az egyház megmentésére. Mi a ref. egyház tanait hiszszük, valljuk, s életünkkel is — tehetségünk szerint — megbizonyítani igyekezünk. De a mentő férfiak között szép számmal van­nak ám, a kik a mi hivatalos tanaink igazságait nem hiszik, a biblia és a Helvét Hitvallás tanításait magukra nézve kötelezőknek nem tartják, s azok tekintélyét éle­tükkel és szavaikkal megingatni törekesznek. Azt vagyok bátor ennélfogva kérdezni, kik az anyaszentegyház védel­mezői ? Talán azok, a kik annak fundarnentomait dön­getik ? Kik továbbá az anyaszentegyház veszélyeztetői ? Talán azok, a kik annak minden igazságát az életben érvényesíteni akarják? így mondják a debreceniek és szövetségeseik, de a józan ész ezt nem veheti be. Értem azt a tomboló haragot, mely bennünket kész volna ma is máglyára vinni, mint hajdan a világosság­nak nálunk méltóbb bajnokait, mert hiszen a megdönt­hetetlen igazság az alázatosakat meghódítja, a kevélyeket pedig a tehetetlenség féktelen dühére ingerli; hanem azt mégsem értem egészen, hogy e nagy haragnak tanult és művelt táplálói legalább némi határt nem igyekeznek vetni igazságtalan haragjuknak. Ne tessék elfelejteni, hogy mind­addig, míg ennek az egyháznak hivatalosan elfogadott hit- és cselekedetbeli normája a biblia, hitvallása a helvét hitvallás, addig nemcsak az örök isteni igazság, hanem a földi jog és igazság értelmében is mi vagyunk a reform, egyházban itthon, a honnan minket sem ki nem tessékel­hetnek, sem ki nem üldözhetnek; s a kik annyi kiméle­tességet mindenesetre igényelhetünk a saját házunkban, hogy azok, a kik csak külsőleg lakói e háznak, melynek fundamentomai ellen harcot folytatnak: ne nevezzenek bennünket lázadóknak és árulóknak. Erről az igényünkről természetesen csak akkor mondanánk le, ha az egyház a hit és cselekedetek szabályozójául a »Debreceni Prot. Lap«, hitvallásos könyvül az »Ébresztő* eddig megjelent számait fogadná el. A mi talán még sem esik meg, leg­alább ebben a században. Kérek azért minden gondolkodó embert, gondolja meg lelkiismeretesen, mi válik az egyháznak javára: alap­igazságainak érvényesítése e, vagy pedig azok elföldelése, vagy épen aláaknázása ? és úgy foglaljon állást mellettünk, vagy ellenünk, de határozottan és — cselekedetekkel. De azt ne felejtse senki, hogy ez nem olyan dolog, a mit akár gorombáskodással, akár léha viccelődéssel el lehetne dönteni. Nem arról van itt szó, hogy egymást 2é

Next

/
Oldalképek
Tartalom