Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-14 / 11. szám

és zenetanár, Révész Figyelmezőjében úgy nyilatkozik, hogy benne a dallamok kulcs szerinti átírásának több mint fele hibás. A zsoltárszövegek megrövidítését a tiszántúli ref. egyházkerület után a többi három kerület szintén elrendelvén, követte azt a Hornyánszky Viktor könyvnyomdájában megjelent 1892. évi újabb kiadás is, azon eltéréssel, hogy az 1806-ban csillagtalanul hagyott zsoltárversek közül többeket mint közhasználatra alkalmasakat felvett szövegében. Hogy már egyszerű szóbeli módosítások és helyettesítések s puszta szövegrövidítések javításnak nem mondhatók s régi magyar zsoltárfordításunk gyökeres revízióját el nem odázhatják, mindenki beláthatja. Azonban Dávid zsoltáraival együtt és egyidejűleg szintén átvizsgálás alá vonandóknak, illetőleg szigorú megválogatás és kiszemelés mellett megfelelőbb újabbakkal helyettesítendőknek vélném a jelenlegi énekeskönyvünk másik főrészét képező, maholnap már egy évszázadot megérendő 1806. évi dicséreteinket is, tagadhatlan lóvén, hogy ezek közt számosan vannak, a melyek se tartalmilag, se költészet ós verselés tekintetében ma már nem ütik meg a kellő mértéket s jelenkorunk jogos követelményének meg nem felelnek. E mellett dicséreteink célszerűbb és arányosabb tárgyi beosztása s az alkalmiaknak lehető bővítése is kívánatosnak látszik. így tehát az anyaországi magyar reformátusok jelenleg még újnak nevezhető 1806. évi énekeskönyve csekély véleményem szerint újabbítandó s egész terjedelmében átalakítandó volna, mely műveletnél a zsoltárokra nézve a bibliai eredeti szövegnek lehetőleg hű visszaadása mellett az 1852. évi párisi kiadásban megjelent javított francia szöveg is figyelmet érdemelne. Ezeknél fogva részemről csak azon szerény megjegyzésre szorítkozom, hogy az éneklésre nem használható zsoltárok ós zsoltárversek egyszerű mellőzésével újabb énekeskönyvünkben csupán a közéneklésre kiválogatott közhasználatúak volnának javítva kiadandók. Ezeknek, valamint az esetleg újabb alkotású dicséreteknek nyelvezete azonban ne lenne szóvirágos ós fellengző, mely az egyszerű köznépet csak elidegenítenó a közénekléstől, hanem maradna a megállapított zsoltár- és dicséretszöveg továbbra is bibliás és népies; kellő figyelembe véve, hogy gyökeresen átalakítandó újabb énekeskönyvünk is főleg a hitfelekezetünk túlnyomó zömét alkotó magyar köznép számára szolgáland, a művelt osztálybeli egyháztagok pedig a népies szövegét is lelki épüléssel használhatják. Nagyon kívánatos volna még, ha a zsoltárfordítás kijavítása s az újabb dicséretek szövegezése nemcsak rímes, hanem egyszersmind mértékes versekben történnék, mert az ütemesség a közéneklést, a fülnek sokkal kellemetesebbé tenné. Nagyon kívánatos, sőt szükséges volna, hogy az »Egyetemes énekügyi bizottság« mely 1890—9l-ben az Énekeskönyv revízióját tényleg megkezdette s a javítás elveit tartalmazó »Programm« mellett »Előmunkálatok« cím alatt két füzet javított zsoltár és dicséret mutatványt közre is bocsátott, venné fel újból a munka elejtett fonalát s igyekeznék bevégezni a megkezdett munkát. Vajha Szenczi Molnár Albert zsoltárfordításának háromszázados, dicséreteink alkotásának pedig százados évfordulójára már kezébe és használatába adhatnók magyar reformátusainknak a mai kor színvonalán álló újabb énekeskönyvet, s vajha ez nemcsak az anyaországi négy egyházkerületnek, hanem a megszűnt erdélyi nagyfejedelemségnek az anyaországhoz köz- ós egyház -jogilag s tényleg is visszacsatolt területén létező ötödik egyházkerületnek is közös ós egyesült ónekeskönyvévé válhatnék, követendő például véve német ajkú helvét hitsorsosainkat, kik csaknem egyes kántononkint különféle számos énekeskönyveiket tudomásom szerint az újabb időben már egységesítették. Tóth Lajos, ügyvéd, egyháztanácsos. A Magyarázatos Biblia érdekében. E becses Lap 5. számában felvetettem egy indítványt, hogy t. i. a Protestáns Irodalmi Társaság által tervbe vett Magyarázatos Ribliát lélekszám arányában kivetett díjért szerezze meg minden evang. reform, egyház parokhiális könyv gyanánt annyi példányban, a hány lelkészi állomást tart fenn. Ez az indítvány nem hangzott el nyomtalanul, a mennyiben ifj. Zsoldos Benő fiatal barátom ezen Lap 7., Mayer Endre eperjesi theol. tanár a 9. számában s már előbb Kiss József a > Dunántúli Prot. Lap« 8. számában többé-kevésbbé részletesen foglalkoznak eszmémmel. A megindult vitában felvilágosító válaszra érzem magamat kötelezve. Elsőben is örömmel üdvözlöm azokat, kik a kérdés iránt érdeklődnek s különösen jóleső érzéssel tölt el az, hogy úgy Kiss József, mint Mayer Endre felakadnak azon, hogy én a nevezett mű előállítása költségeinél csupán az ev. reform, egyháztagokat vettem számításba. Megvallom, számítottam is rá, hogy akadnak, a kik talán felekezetieskedést látnak indítványomban; de e számításom azon édes reménységen alapult, hogy talán másokban is él a vágy a két protestáns felekezet közötti érintkezésnek, a messze távolból felénk csillogó unió eme lépcsőjének megragadá-21*