Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-07 / 10. szám

ségről, büszkeségről. >Hát. még ezek is mernek beszélni! Ezek, a kiket mi folyton gunyoltunk!« így szóltak. Tehát merünk beszélni s ha kell, harcolni is. Első sorban ugyan arra törekszünk, hogy építsünk, melegítsünk, segítsünk és gyógyítsunk. De ha el akarnak tiporni, ha meg akarnak igazságtalanul és kegyetlenül semmisíteni s velünk együtt az Úr ügyét is : hát lesz bátorságunk az Isten beszédének kétélű kardját ezentúl is kezünkbe venni. Az Isten majd napfényre hozza az igazságot, mert ha az ő szabadítását elhalasztja is. lehetetlenség, hogy az ő gyermekeinek éjjel-nappal hozzá felküldött imáit meg nem hallgatná. A sötétség oszlik már. A hitetlenség pusztul. A holtak ébredeznek s az Isten a mi ellenségeinket megr hódítja, hogy velünk együtt küzdjenek a bűn. a vakhit, az erkölcsi halál, a hitetlenség s a szeretetlenség ellen. Szabó Aladár. KÜLFÖLD. Külföldi egyházi szemle. Az, hogy Németországban a sociáldemolcrácia ijesztő mérvben terjed s hogy ebből folyólag a sociáldemokraták s különösen agitátoraik hatalma folyton növekszik, sajnosan érzik a komolyabb német politikusok s mult hó 10-én a magyar parlamentben is Tisza István hatalmas beszédében szóba került. Jól mondotta nevezett képviselő, hogy a magánvagyon és a magántőke fogja képezni ezután is az egészséges társadalmi fejlődés alapját, de egyúttal jelezte, hogy az ipari munkáskérdésnek, a melytől a mezőgazdasági munkásmozgalom elválasztandó, helyes megoldása fogja képezni a jövő század legprágnánsabb feladatát. A kérdés megoldásához maguk a felekezetek is járulnak. Ez indította l hlhorm prot. apátot >Katholicis mus und protestantismus gegenüber der socialen Frage* című e lapokban is általam és Felméri által ismertetett jeles és korszerű művének megírására, a melyből innen és túlnan sokat tanulhatunk. Mert hát Németországban ugyancsak benn vannak az ú. n. álla?nsociulismns kérdésében. Problémáinak megoldására keletkezett évekkel azelőtt a határozottan keresztyén izű és színű ú. n. nemzeti sociális pártkör, mely néhány héttel azelőtt Erfurtban tartotta meg a maga kongresszusát. Egyik főemberét, Wernert, a »socialista prédikátort* az evang. főegyházi tanács az üléstől letiltotta, a melylyel szemben Naumann az újtestamentumi okiratokra, mint bizonyságokra hivatkozva kimutatta, hogy míg Jézus Krisztus a korabeli farizeusi hatalmakkal szemben elbukott, addig ma a főegyházi tanács az evangélium hirdetőit »a gazdag ember« oldalára tereli, »a szegény Lázárral* szemben. Hogy ilyen elhamarkodott rhetorika épen szenvedélyes jellegénél fogva a nagy néptömegre nézve veszedelmes lehet, épen nem gondolták meg annak tüzesvérü szószólói. E szenvedélyes práludium után a kongresszus a pártprogramm megállapításához látott s újból ismételte az általános választásra, a munkásosztály érdekeinek nagyobb felkarolására s az adózás kérdésére vonatkozó ismeretes sociálpolitikai programmokat és követelményeket. E követelmények közelebbi jellemzésének mellőzésével bennünket itt különösen a kongresszus vallásos egyházi oldala érdekel. Arra a kérdésre, hogy milyen a keresztyénséghez való viszonyunk«, dr. Sohm a referens így felelt: »Mi nem akarunk, mint a régi keresztyén sociális pártfiak. pártkérdést csinálni a keresztyénségből, de azért határozottan valljuk, hogy keresztyén alapon állunk, s bennünket a Jézus Krisztusban való hit bátorít és erősít közös munkásságunkban*. S ez alapon a pártprogramm 6-dik §-a így formuláztatott: >Meggyőződésünk szerint népünk szellemi és erkölcsi életének központja a Krisztusban vetett hit, a melynek minden egyoldalú pártcéloktól menten a nyilvános életben a béke hatalmának s a társas összetartozás erejének kell bizonyulnia«. Ez nagyon általános tétel, mely közelebbi magyarázatra szorul, oly társadalmi béke, mely a római és prot. tanellentétek és gyakorlati következményeik egyszerű nivellálásán épülne föl, feleslegessé tenné a reformációt s nem volna igaz béke. Lám milyen erő és hatalomnak bizonyul a Krisztusban vetett hit még e körökben is, s mennyire nem tudnak (s nem is fognak) szabadulni a keresztyénségtől, mint népünk szellemi és erkölcsi életének központjától! Ha meg volna az emberekben az Istenfélelem, ismernék az evang. hit mentő és boldogító erejét s át volnának hatva a ker. felebaráti szeretet sociális hatalmától, akkor »békesség* s nem pártoskodó soeialismus volna »az emberek között!* Olyan pártkör azonban, mely »a gazdag ember* s »a szegény Lázár* képét feszegeti, annak ellentéteit szítja s a prot. és vatikáni keresztvénséget nivellálja, nem igen fogja megoldani a sociális kérdést. Mert hát csak az evangélium »Istennek hatalma, minden hivők üdvösségére És ne feledjük, hogy az ultramontanismus ugyancsak mozog Posenben, Bajorországban, Trierben és másutt, nálunk pláne úgy üti föl hydrafejét, hogy még a szomorú emlékezetű II. Ferdinándnak kanonizálásától sem riad vissza. így Bajorország klerikalizálásán maga a kultuszminiszter fáradozik, a miben neki az újonnan kinevezett főiskolai tanácsos : dr. Örterer is szekundál. Egy liberális lap vezércikke — mint Beyschlag füzeteiben olvasom — a Kleeblattot következőleg apostrofálja : »Visszafelé, hátrafelé don Rodrigo, ez a legújabb jelszó t Visszafelé a vallásosság terén a Lourdes-i pápistaságig; vissza az iskolai téren a nép-, közép- és felsőbb iskolák teljes klerikálizálásáig s vissza a polgári szabadságélet terén az ultramontán hecckáplán pártoskodásokig! * Jól mondja Beyschlag, hogy ez ultramontán fődirektornak nem a tudományos pedagógiai szakképzettség, hanem a centrumpárti fővezérség nyitotta meg a bajorországi minisztérium kapuit. Sajnos, hogy a bajor ultramontanismusnak a mi sajtónkhoz hasonlóan a szárnyaszegett liberális lapok is szekundálnak lépten nyomon. S ugyanilyen állapotok van-20*