Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-03-07 / 10. szám

Igen helyes és üdvös ezeken kívül tájékozódást szerezniük a helyi felügyeletre hivatottaktól a felől is, hogy vájjon az illető tanítók járnak-e szorgalmasan templomba s úrasztalához, mert bizony tudok példát, midőn szorgalomidő alatt egy jelentékenyen nagy eklézsia kicsinyeinek vallásra tanítói közül egy se volt templomban, sőt nem ritkán botránkoztak meg már a felett, hogy tanítópresbyter is tett úgy, mint más műveltnek látszó, templomkerülő presbyterek, hogy isteni tiszteletre nem, hanem a nélkül mennek vasárnap a presbyteri gyűlésbe. És talán nem horrendum dictu, talán itt volna az ideje a traktuális felügyeletet kiterjeszteni arra is, hogy kik hát olyan »magukat kitüntetett« tanítók, a kik egyháztársadalmi téren a gyülekezeti jó közszellem érdekében hű szeretettel munkálkodnak. A tájékozódás üdvösen irányul arra is, vájjon a tanítók magán- és családi életükkel nem okoztak-e botránkozást és hogy más teendőkkel nem fárasztják-e, foglalják-e el erejüket a főhivatástól, melyért a hívek filléreiből javadalmazvák; hogy további a politikai és községi élet terén való szereplésükkel nem okoznak-e a gyülekezeti tagok közt békétlenséget, botránkozást; hogy végül vájjon a tanítók valamelyikénél nem nyilvánul-e a tanidő részecskéinek elmulasztásában lelkiismeretlenség s vájjon minő az ily mulasztások bejelentésénél követett usus, az okok elbírálásánál érvényesülő praxis. Elmondottam ezeket, mert nálunk épen most aktuálisak s megbízás szerint is foglalkoznom kellett e tárgygyal behatóbban. Bárhol csakis űgv közelíthetjük meg a célt, hogy tanítóink, iskoláink evidenter felekezetiek legyenek, ha az Egyh. Törvények szellemében a traktuális felügyelet áldásossá tételének legbölcsebb módozatát a helyi körülmények szerint kikutatni és Isten országáért alkalmazni igyekszünk. Török-Szt.-Miklós. Kutas Bálint lelkész. TÁRCA. Könyvek az indexen. XIII. Leo megint egy decretummal szaporította azon intézkedések számát, melyek a könyvcenzura szigorítására vonatkoznak, a római szentszéknél s az »index librorum prohibitorum« jegyzékeinek kezelését újólag előírják. Minden évben fölmerül ez a legendaszerü index a sajtóban, valahányszor egy új kiadvány kerül lapjaira, mely kárhozatos irányáért, téveszméiért, az erre illetékes congregatio elítélő kritikáját vonja magára. Jókora testes kötetecske immár a pápaság indexe s nem is olyan titokzatos valami, mint a milyennek vélné az ember, mert nyomtatásban is megjelent csak a legutóbbi években is. Természetesen nem szakértő szemekkel nézve a dolgot, a sűrűn nyomtatott columnák alig nyújtanak egyebet száraz bibliográfiái adatoknál. De a ki fáradtságot vesz magának türelemmel betűzni végig a lapokon, annak szemei előtt érdekessé válik ez a könyv, mely az emberi gondolat szabadságának százados harcát tükrözteti vissza a merev egyházi tekintély proscriptiója ellen. Az eljárás a congregatióban meglehetős körülményes. Hogy egy könyv indexre kerüljön, arra nézve szükséges, hogy azt valamely pap beküldje a congregatiónak, megjelölve annak kifogásolt irányát, passzusait. Itt aztán mindenekelőtt egy referensnek adják ki véleményezés végett, a ki nyomtatott jelentést terjeszt elő a műről, melyet kiosztanak a congregatio tagjainak és a bíbornoki testület közt. Ezek hatái óznak aztán az indexre helyezés fölött, de határozatuknak érvényt csak a pápa hozzájárulása ad. így történt ez legutóbb Renan hátrahagyott művével, a »Histoir du peuple d'Israel«-lel is. Mekkora tabula rasá-ja az emberi szellemnek ez ?.z indexe, több mint 30 ezerre terjedő névsorával, mindegyik mögött ott az évszám s a decretum is, melyet ellene szegezett a vak bigottság. Ha a sötétség parancsszava képes volna kitörülni elménkből mindazt, a mit e könyvekből a polgárosult felvilágosodás merített, művelődésünk egyszerre szellemi szegénységgé változnék át. A bölcselem világító fáklyái között ott találjuk az egyház sújtó interdictuma alatt, nem szólva ezúttal a mágia nagy mestereiről, Albertus Magnus és Theophrastus Paracelsusról, a modern bölcselkedés megteremtőjét Verulami Bacot, mellette Campanéllát, Labruyére-t, Descartesot, a franciá encygapedisták közt Helvetiust, Condillacot, Condercet-et, Comte Agostot, az újabb francia philosophiai iskolából Victor Considerant-ot, a német aesthetikus Carriere-t, majd rotterdami Erasmust, Erigena Duns Scotust, Fontenelle-t, Fourrier-t, az angol Hume Dávidot és Loeke-t, a spiritista Allén Kardec-et, Lammenais-t, Marmontélt, s az újabban népszerű Montegazzá-t, osztoznak velők La Mettrie, Michelet Montaigne, Rousseau, Nagy Frigyes porosz király, Jaeopo Ortis (Hugó Foseolo) Pascal remek >Gondolatai «val, Proudlion, az anarchismus atyja, Benan, kit nem kevesebb mint tizenegyszer függesztetett az indexre az egyházi cenzúra, Saint Simon, Spinoza, és természetesen Strauss Dávid, Stuart Mill, Swedenborg, Voltaire, sőt még Taine is, az angol irodalom történetével. Legnagyobb contingensét a pápaság tilalmának természetesen a theologia művelői szolgáltatják; azért legyen elég csak néhány oly nevet ragadni ki ezrekre menő soraikból, mint az erdélyi unitárius vallás alapítója, Blandrata György, Rákóczy fejedelem tudós gyulafehérvári professzora Bisterfeld, a reformátorok közül Luther, Melanchton, Kálvin, Zwingli, Wildeff, Servet Mihály, Huss János, azután Savonarola, Hutten TJlrih, Bossuet és Fénelon. Valóban el kell bámulnunk, mi lenne e század művelődéséből, ha kihagynánk belőle oly neveket, a milyeneket a politika, a jog- és államtudományok mezejéről vesz proscriptio alá Róma. Itt csak a következőket említjük : Bentham, Paul Bert, Benjámin Constant, Garnier Pagés, Henry Grevűle, Machiavelli, Quinet Edgár, Eugene Pelletan, sőt a nemzetközi jogtudomány terén is Grotius, Puffendorf, Laurent, a nagy kánonista Hinschius, Schulte, Pichler s az osztrák Rechberger, a szláv jogtörténelem hírneves írója, a lengyel Maciejovszlcy, a nagynevű francia egyháztörténész, Edoward Pressensé, az állam és egyház viszonyának legkitűnőbb fejtegetője, Minghetti.