Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-28 / 9. szám

nak »ut ad unicum Christi ovile festinenU, a keresztyén egyház s a társadalom összes bajaitól való megmentésé­nek elég bő programmját tűzte ki. A Civtlta Cattolíca minden kétséget eloszlatott; 1869. febr. 6-án egy állítólagosán Franciaországból vett levelek közül, mely szerint a zsinat előreláthatólag rövid ideig fog tartani, véleménykülönbség és vita alig lesz, mert egyértelmű a katholikus egyház a megállapítandó cikkekben, t. i. a Syllabusnak, Mária dicsőséges mennybe­menetelének és a pápa csalhatatlanságának dogmatizálá­sában Csak most indult meg a kérdés irodalmi vitatása nagyobb mértékben s kezdték a tanácsokat osztogatni, mi mindent tehetne a zsinat! Az elszakadt felekezeteket ismét meg kellene nyerni, egyházat és államot kibékíteni, az inquisitio és index congregatióit beszüntetni, a római ud­var pénzvágyának határt szabni, a klérus kiképzését elő­mozdítani, a nőtlenségi törvényt módosítani, a breviáriu­mot revideálni, a jezsuita rendet eltörölni s számos mást. Ily könyvekkel szerzőik csak az index-congregatiónak adtak dolgot. A jezsuiták programmjában nem így volt az megírva. Á zsinati atyák dec. 8-ára siettek Rómába, az örök városba, melynek minden szent képe Péter primátusát és Mária dicsőségét ábrázolja csak. Á ki bibliai képeket és svmbolumot keres, szálljon le a katakombákba, melyek­nek őskeresztyén emlékein megláthatja még a jó pász­tort, kinek ajkai egykor e szavakra nyíltak: »Az én or­szágom nem e világból való*. »Mért kell — így sóhajt fel egy író — Rómában a föld alá szállani, hogy hall­hassa az Idvezítő ama szavait, melyeket a város maga annyira meghazudtol*. Péter bazilikájában volt a tanács­terem s azért a megnyitás napján szent Péter szobrára kiráiyi köntöst tettek és fejére koronát, de nem tövisek­ből. A templom egyik bajójában, a tulajdonképeni tár­gyalás helyén egy kép az első jeruzsálemi zsinatot ábrá­zolja. az apostolok tanácskozását; Mária ül a középen, mint a zsinat védője, feje felett a Szentlélek. Az Aposto­lok Cselekedeteinek írója még nem tudta, hogy azon a zsinaton Mária is jelen voit. Az aulához közel volt Péter sírja is s bármennyire kérték az atyák a pápát, jelöljön ki más termet, mert ők a rossz akusztika miatt egy szót sem értenek nem engedett; Péter sírjától különös áldást várt. Ez is praedispositio volt. Egyben mégis csalatkozott a Civilta, azt hitte, hogy az infallibilitást egyszerre kikiáltják s az acclamatio véget vet a hosszú beszédeknek. S az első szavazásnál kitűnt, hogy ellenzék is lesz és pedig 150 szóval. De mi ez az 550 szavazatnyi többséggel szemben ? Igaz, ez az ellen­zék kész volt mindent megtenni, hogy a szörnyű dogmát megakadályozza. Francia, német, osztrák, de első sorban a magyar püspökök voltak a kisebbség előkelőbb tagjai, Strossmayer, Simor és Haynald klasszikus nyelve, ékesen szólása elragadta az atyákat, a kik szerettek szép beszé­det hallani, ha nem is voltak a szólóval egy véleményen. Strossmayer a történeti igazság és a szeretet nevében tiltakozott az egyik javaslat előszava ellen, mely a jelen század összes bajait a protestantismusnak rója fel s midőn a protestánsok érdemeit emlegeté a keresztyénség védelme körül, az atyák oly éktelenül zajongtak, hogy egy ameri­kai püspök azt mondá e gyűlésről: Most legalább tudja, hogy van botrányosabb összejövetel is hazája népgyűlé­seinél. Haynald a breviárium ellen kelt ki, de őt is a szó szoros értelmében lepisszegték a szószékről. A többség az ellenzék legkitűnőbb szónokait alig méltatta válaszra s a csalhatatlanság bizonyítékai közt néhány olyan is volt, hogy a komolyabbak csakugyan nem tudták, mire magyarázzák. Natoli siciliai püspök azt mondá. hogy a siciliaiaknak különös okuk van a csalhatatlanságban való hitre. Péter apostol az ő szigetükön is prédikált, a hol már azelőtt is voltak keresztyének. Mikor Péter azt mondá, hogy ő csalhatatlan, a siciliaiak különösnek találták e tant s hogy bizonyosak legyenek felőle, követséget kül­döttek Máriához, a ki csakugyan emlékezett arra, hogy jelen volt, mikor fia Pétert csalhatatlannak mondotta. S azóta hiszik is Sicilia lakói. De ezt már a többség is szégyelte. Nem lehet célunk a Vaticanum hosszú történetén végig menni, csak a püspökök és pápa viszonya tartozik feladatunk körébe. A többség kíméletlensége megapasztá az antiinfaliibilisták számát, a kik két feliratban, majd egy hat tagú küldöttségben, melyben Simor is jelen volt, térden állva kérték Piust: »Jó atyánk, mentsen meg, mentse meg Istennek egyházát*. Hasztalanul. A dogma megfogja győzni a történelmet. így ujongott a többség; a mi any­nvit jelent, hogy ha valamely történeti tény ellenkezik a dogmával, ez arra inti a tudományt, hogy vizsgálja meg bizonyítékait, mert ezekben kell a hibának lennie. »Mind­addig, míg a tudomány ezt a hibát (t. i. a bizonyítékok­ban rejlő hibát) — így szólnak szó szerint — az igaz hivő kénytelen alázattal bár, de teljes bizalommal a tényt tagadni*. Most értjük, hogy az egyenes lelkű Döllinger miért vált meg az ily történetírástól! De sehogy sem ért­hetjük a kisebbség püspökeit. Juhus 13-án történt a tit­kos gyűlésen a próbaszavazás, az eredmény volt 451 pia­cet, 88 non piacet és 62 piacet juxta modum, vagyis bi­zonyos szövegváltoztatással. Az episcopalismus ezer évi tragoediájának utolsó jelenete közel volt. A kisebbség még egyszer julius 17-én d. e. tanácskozott, mittevő legyen. Haynald hajthatatlan volt, el kell menni a nyilvános ülésre s ott is urbi et orbi ismételni a non placet-et. Társai ezt kíméletlennek tartot­ták a pápa iránt. Okmány címmel levelet irnak tehát a pápának, melyben ismétlik, hogy megmaradnak a non piacet mellett, de a fiúi szeretet és tisztelet nem engedi meg, hogy oly ügyben, mely őszentsége személyét oly nagyon közelről érdekli, nyilvánosan s a szent atya jelen­létében non placettel szavazzanak. S még az nap elutaz­tak Rómából azon kölcsönös Ígérettel, hogy bátorságra és kitartásra példát mutatnak a világnak, melynek erre oly nagy szüksége van. És otthon — valamennyien meg­hódoltak és kihirdették a kész dogmát, Strossmayer volt az utolsó. Ez volt a bátorság és kitartás példája. Hase szerint: a püspök megfojtotta bennük a theologust, és hozzátehetjük, minekutánna a pápa a theologusban meg­fojtotta a püspököt. Pius pedig julius 18-án kihirdeté: »Midőn mi a ke­resztyén hit kezdete óta ránk maradt traditióhoz híven ragaszkodunk a zsinat hozzájárulásával, Istenünk s a mi üdvözítőnk dicsőségére, a katholikus vallás emelésére és a keresztyén népek üdvösségére, tanítjuk és Isten által kijelentett hittételként nyilvánítjuk : hogy a római pápa, ha ex kathedra szól, azaz ha hivatása gyakorlásában az összes keresztyének pásztora és tanítójaként, legmagasabb apostoli hatalma erejében egy az egész egyház által meg­tartandó, a hit és erkölcsökre vonatkozó tanban határoz : akkor a szent Péterben igért isteni segedelemnél fogva azzal a csalhatatlansággal bir, melylyel az isteni megváltó egyházát a hitre és erkölcsökre vonatkozó tan eldöntésé­nél felruházottnak tudni akarta s hogy ennélfogva a római pápának ily döntvényei önmagukból, nem pedig az egy­ház helybenhagyásából, változhatatlanok*. Ez a határozat piacúit omnibus patribus, exceptis duobus, mint Pius mondá. Hase meg is nevezi e két püspököt »honoris causa*, egy amerikai és egy olasz volt. A jezsuiták várták, hogy a

Next

/
Oldalképek
Tartalom