Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)
1897-02-28 / 9. szám
nak »ut ad unicum Christi ovile festinenU, a keresztyén egyház s a társadalom összes bajaitól való megmentésének elég bő programmját tűzte ki. A Civtlta Cattolíca minden kétséget eloszlatott; 1869. febr. 6-án egy állítólagosán Franciaországból vett levelek közül, mely szerint a zsinat előreláthatólag rövid ideig fog tartani, véleménykülönbség és vita alig lesz, mert egyértelmű a katholikus egyház a megállapítandó cikkekben, t. i. a Syllabusnak, Mária dicsőséges mennybemenetelének és a pápa csalhatatlanságának dogmatizálásában Csak most indult meg a kérdés irodalmi vitatása nagyobb mértékben s kezdték a tanácsokat osztogatni, mi mindent tehetne a zsinat! Az elszakadt felekezeteket ismét meg kellene nyerni, egyházat és államot kibékíteni, az inquisitio és index congregatióit beszüntetni, a római udvar pénzvágyának határt szabni, a klérus kiképzését előmozdítani, a nőtlenségi törvényt módosítani, a breviáriumot revideálni, a jezsuita rendet eltörölni s számos mást. Ily könyvekkel szerzőik csak az index-congregatiónak adtak dolgot. A jezsuiták programmjában nem így volt az megírva. Á zsinati atyák dec. 8-ára siettek Rómába, az örök városba, melynek minden szent képe Péter primátusát és Mária dicsőségét ábrázolja csak. Á ki bibliai képeket és svmbolumot keres, szálljon le a katakombákba, melyeknek őskeresztyén emlékein megláthatja még a jó pásztort, kinek ajkai egykor e szavakra nyíltak: »Az én országom nem e világból való*. »Mért kell — így sóhajt fel egy író — Rómában a föld alá szállani, hogy hallhassa az Idvezítő ama szavait, melyeket a város maga annyira meghazudtol*. Péter bazilikájában volt a tanácsterem s azért a megnyitás napján szent Péter szobrára kiráiyi köntöst tettek és fejére koronát, de nem tövisekből. A templom egyik bajójában, a tulajdonképeni tárgyalás helyén egy kép az első jeruzsálemi zsinatot ábrázolja. az apostolok tanácskozását; Mária ül a középen, mint a zsinat védője, feje felett a Szentlélek. Az Apostolok Cselekedeteinek írója még nem tudta, hogy azon a zsinaton Mária is jelen voit. Az aulához közel volt Péter sírja is s bármennyire kérték az atyák a pápát, jelöljön ki más termet, mert ők a rossz akusztika miatt egy szót sem értenek nem engedett; Péter sírjától különös áldást várt. Ez is praedispositio volt. Egyben mégis csalatkozott a Civilta, azt hitte, hogy az infallibilitást egyszerre kikiáltják s az acclamatio véget vet a hosszú beszédeknek. S az első szavazásnál kitűnt, hogy ellenzék is lesz és pedig 150 szóval. De mi ez az 550 szavazatnyi többséggel szemben ? Igaz, ez az ellenzék kész volt mindent megtenni, hogy a szörnyű dogmát megakadályozza. Francia, német, osztrák, de első sorban a magyar püspökök voltak a kisebbség előkelőbb tagjai, Strossmayer, Simor és Haynald klasszikus nyelve, ékesen szólása elragadta az atyákat, a kik szerettek szép beszédet hallani, ha nem is voltak a szólóval egy véleményen. Strossmayer a történeti igazság és a szeretet nevében tiltakozott az egyik javaslat előszava ellen, mely a jelen század összes bajait a protestantismusnak rója fel s midőn a protestánsok érdemeit emlegeté a keresztyénség védelme körül, az atyák oly éktelenül zajongtak, hogy egy amerikai püspök azt mondá e gyűlésről: Most legalább tudja, hogy van botrányosabb összejövetel is hazája népgyűléseinél. Haynald a breviárium ellen kelt ki, de őt is a szó szoros értelmében lepisszegték a szószékről. A többség az ellenzék legkitűnőbb szónokait alig méltatta válaszra s a csalhatatlanság bizonyítékai közt néhány olyan is volt, hogy a komolyabbak csakugyan nem tudták, mire magyarázzák. Natoli siciliai püspök azt mondá. hogy a siciliaiaknak különös okuk van a csalhatatlanságban való hitre. Péter apostol az ő szigetükön is prédikált, a hol már azelőtt is voltak keresztyének. Mikor Péter azt mondá, hogy ő csalhatatlan, a siciliaiak különösnek találták e tant s hogy bizonyosak legyenek felőle, követséget küldöttek Máriához, a ki csakugyan emlékezett arra, hogy jelen volt, mikor fia Pétert csalhatatlannak mondotta. S azóta hiszik is Sicilia lakói. De ezt már a többség is szégyelte. Nem lehet célunk a Vaticanum hosszú történetén végig menni, csak a püspökök és pápa viszonya tartozik feladatunk körébe. A többség kíméletlensége megapasztá az antiinfaliibilisták számát, a kik két feliratban, majd egy hat tagú küldöttségben, melyben Simor is jelen volt, térden állva kérték Piust: »Jó atyánk, mentsen meg, mentse meg Istennek egyházát*. Hasztalanul. A dogma megfogja győzni a történelmet. így ujongott a többség; a mi anynvit jelent, hogy ha valamely történeti tény ellenkezik a dogmával, ez arra inti a tudományt, hogy vizsgálja meg bizonyítékait, mert ezekben kell a hibának lennie. »Mindaddig, míg a tudomány ezt a hibát (t. i. a bizonyítékokban rejlő hibát) — így szólnak szó szerint — az igaz hivő kénytelen alázattal bár, de teljes bizalommal a tényt tagadni*. Most értjük, hogy az egyenes lelkű Döllinger miért vált meg az ily történetírástól! De sehogy sem érthetjük a kisebbség püspökeit. Juhus 13-án történt a titkos gyűlésen a próbaszavazás, az eredmény volt 451 piacet, 88 non piacet és 62 piacet juxta modum, vagyis bizonyos szövegváltoztatással. Az episcopalismus ezer évi tragoediájának utolsó jelenete közel volt. A kisebbség még egyszer julius 17-én d. e. tanácskozott, mittevő legyen. Haynald hajthatatlan volt, el kell menni a nyilvános ülésre s ott is urbi et orbi ismételni a non placet-et. Társai ezt kíméletlennek tartották a pápa iránt. Okmány címmel levelet irnak tehát a pápának, melyben ismétlik, hogy megmaradnak a non piacet mellett, de a fiúi szeretet és tisztelet nem engedi meg, hogy oly ügyben, mely őszentsége személyét oly nagyon közelről érdekli, nyilvánosan s a szent atya jelenlétében non placettel szavazzanak. S még az nap elutaztak Rómából azon kölcsönös Ígérettel, hogy bátorságra és kitartásra példát mutatnak a világnak, melynek erre oly nagy szüksége van. És otthon — valamennyien meghódoltak és kihirdették a kész dogmát, Strossmayer volt az utolsó. Ez volt a bátorság és kitartás példája. Hase szerint: a püspök megfojtotta bennük a theologust, és hozzátehetjük, minekutánna a pápa a theologusban megfojtotta a püspököt. Pius pedig julius 18-án kihirdeté: »Midőn mi a keresztyén hit kezdete óta ránk maradt traditióhoz híven ragaszkodunk a zsinat hozzájárulásával, Istenünk s a mi üdvözítőnk dicsőségére, a katholikus vallás emelésére és a keresztyén népek üdvösségére, tanítjuk és Isten által kijelentett hittételként nyilvánítjuk : hogy a római pápa, ha ex kathedra szól, azaz ha hivatása gyakorlásában az összes keresztyének pásztora és tanítójaként, legmagasabb apostoli hatalma erejében egy az egész egyház által megtartandó, a hit és erkölcsökre vonatkozó tanban határoz : akkor a szent Péterben igért isteni segedelemnél fogva azzal a csalhatatlansággal bir, melylyel az isteni megváltó egyházát a hitre és erkölcsökre vonatkozó tan eldöntésénél felruházottnak tudni akarta s hogy ennélfogva a római pápának ily döntvényei önmagukból, nem pedig az egyház helybenhagyásából, változhatatlanok*. Ez a határozat piacúit omnibus patribus, exceptis duobus, mint Pius mondá. Hase meg is nevezi e két püspököt »honoris causa*, egy amerikai és egy olasz volt. A jezsuiták várták, hogy a