Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1897 (40. évfolyam, 1-52. szám)

1897-02-21 / 8. szám

mában értesítette hallgatóit a fekete táblán, hogy ő »ma nem fogja Pál apostol szent tanait előadni, hanem édesen pihenést fog engedni magának. E házasságból két leánya Anna és Lenke és két fia Fülöp és György született. Boldog családi élete volt azon biztos és békés révpart, melyben mindenkor vigaszra lelt a nagy, szelid férfiú, s mi tagadás benne, lágy, gyöngéd szíve lévén, kétszeresen szüksége volt erre későbbi, oly igen mozgalmas életének fáradalmai és viharai közt. Itt a család körében, e »kicsi templomban « (»ecclesiola dei«), gyermekei közt, kiket Isten kedves és becses ajándékának mond — lelte föl az ő tiszta gyermeki kedélye, legnagyobb örömét. Egy francia uri ember egykor könyvet olvasva gyermeke bölcseje mellett találta, »Ámint látja uram —szólt ekkor Melanchthon az idegen férfiúhoz, a ki a tudós tanárt alig győzte bámulni — én atya is vagyok.* Élete társa is kitűnt kegyes házias érzülete által, kit haláláig híven, igazán szeretett. Melanchton utolsó éveiben sokat szenvedett, kiváltképen lelkileg és pedig azoktól, a kik a Szentírás betűjéhez ragaszkodva, még Luthernél is lutherabbak akartak lenni. Azért egyik főohajtása az volt, vajha szabadítaná meg őt a jó Isten >rabies tbeologorum*-től, magyarul mondva a theologiai tudósok dühétől. És a szabadítás órája meg is jött. Ő ép oly kevésbbé volt szent, mint Luther, de igazán kegyes férfiú volt. Isten volt néki minden életnek kútforrása és Krisztus az igazság és megváltásalapja. »Isten az, kiben élünk, mozgunk és vagyunk!« e szavakkal ajkain ment nyugalomra és ezekkel kelt fel reggel. E hitben élt s halt is meg. Az 1560. év nagypéntekjén beszélt utoljára Krisztus szenvedéséről s haláláról Ézsaiás 53. fejezete alapján; nemsokára erőt vett rajta a láz, sejté halála közeledését és készül reá. Majd komoly beszélgetéseket folytat, majd pedig írás-helyeket olvastat föl magának. Csak egy óhajom volna — úgymond — vajha a Krisztus egyházai egyetértenének! Ezután kezeit s szemeit fölemelve, János 17, 21. versét rebegte, halkan imádkozva: »hogy mindnyájan egyek legyenek, miként te, Atyám !« S midőn így nyugodtan várta a túlvilág követét s övéi kérdezték tőle: Atyánk, óhajtasz-e még valamit? ő erre azt válaszolta: »Semmit, csak a menynvetU Ekkor a jelenlevők mind térdre borulának s Melanchton övéinek fohászai közt szenderült jobblétre 1560. ápril 19-én, estve 7 órakor 63 éves korában. * * * Tisztelt közönség! E vázlattal természetesen nincs kimerítve a nagy Melanchton élete, nem is lehet azt egy ünnepi óra keretébe szorítani. Köszönöm azonban szives megjelenésüket, becses figyelmüket. De midőn ím köszönetet mondok s végig nézek e fényes teremben, három kép tűnik fel szemem előtt, kettő a múlté, egy pedig a jelené. Legyen szabad még pár szóval e képeket ecsetelnem, már csak azért is, hogy köszönetem annál mélyebb, értékesebb legyen. A múltba szállok vissza. Épen 200 éve, hogy kisded ev. egyházunk újra feléledt oly sok balszerencse közt s oly sok viszály után. Akkoriban köztünk s ref. testvéreink közt oly éles volt az ellentét, hogy lelkészünknek ki kellett mennie e város határára, hogy ott Isten szabad ege alatt szolgáltassa ki a híveknek az úri szent vacsorát, mert a testvérek azzal fenyegettek, hogy felgyújtják annak a házát, a kinek fedele alatt itt a városban merészelnék megteríteni a szeretet asztalát . . . íme a »rabies theologorum* mily szörnyű tényeket, írt a történet könyvébe. 1816-ban már egy más és szebb képet látunk, nincs sehol lerajzolva, de szájról-szájra jutott egész hozzánk. A mieink templomépítésre készültek ott a belmagyar- és és híd-uteza sarkán. A templom helyén azonban egy kis ház állott, mely a reform egyházközség tulajdona volt. Ez utóbbi értesülvén a templomépítésről, a telket jutányos áron szíves örömmel engedte át az evang. híveknek, íme, mily szép és gyönyörű a testvéreknek egyességben való lakásuk. De ennél még szebb képet látok előttem, most ez ünnepélyen . . . Tempóra mutantur . . . azoknak, a kétszáz év előtti ősöknek, a kiknek java részét akkor a rabies theologorum inspirálta, utódai nemcsak hajlékot adtak e fényes teremben, hanem theologusai velünk egyesültek, hogy megüljük azon nagy férfiúnak, Melanchthonnak emlékét, a ki a testvérek egvességeért imádkozva lehelte ki lelkét. Igen, legyen ez ünnep, melyet együttesen tartottunk — félre téve minden féltékenységet — most parányi magocska, mely százszoros gyümölcsöt teremvén, egy jobb kornak kezdete — mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán ! Faxit Deus ! Kolozsvár. Grátz Mór, ág. h. ev. lelkész. BELFÖLD. Mit keresitek a más szemében a szálkát ? A »Debreceni Protestáns Lap«, a tehetetlenség és mozdulatlanság, a megújulni és haladni nem akarás e közlönye egy szörnyű vezércikkel lepte meg a magyar prot. világot. Sajnáljuk, hogy e vezércikket Ferency Gyula írta meg, de azt természetesnek tartjuk, hogy a szerkesztő, a ki sem az evangéliumi reformált igazságok, sem aitevékeny és mozgékony református keresztyén élet mivoltával, úgy látszik nincs tisztában, a gonosz cikket egy még gonoszabb szerkesztői megjegyzéssel látta el. A cikkíró összefoglal bennünket ultamontánokkal, baptistákkal és nazarénusokkal, sőt még a panszlávokkal és socialistákkal is s azután a szerkesztővel együtt azt a vádat zúdítja ellenünk, hogy mi »a hazaszeretetet holmi alárendelt érdeknek tartjuk s azt valljuk, hogy a hazát szeretni csak olyan mellékes dolog. Mire alapítják az urak e vádat? És hogy mernek oly tisztességtelenül eljárni, hogy állításukat bizonyítani elmulasztották? Talán azzal, hogy önök rettenetes tévedését a görög-katholikusok dolgában lapunk kellő világításba helyezte, arra érzik magukat feljogosítva, hogy a helyett, hogy a gonosz állítások süppedékéből kikecmeregni igyekeznének, abba még inkább elsülyednek? Alaptalan és rossz indulatú rágalmaikat tehát határozottan és férfiasan visszautasítjuk, valamint visszautasítjuk azt is, hogy mi »kegyesen felforgatjuk szemeinket, rázudulunk a gyülekezetekre*. Kijelentjük egyszersmind, hogy mi az evangélium érvényesítésére ezentúl is igyekezünk mindent megtenni, ha önök még ezer esztendeig alusznak is. Kijelentjük, hogy sem az evangéliumot, sem a hazaszeretetet azzal bepiszkolni nem engedjük, hogy a hazaszeretet nevében