Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-12-27 / 52. szám
ISKOLAÜGY. Káros-e az államsegély? — A sárospataki főgimnázium állami segélyezéséről. — A tiszáninneni egyházkerület belső életének egy jó idők óta csak lappangó, de napjainkban mind sűrűbben fölszínre bukkanó kérdése foglalkoztatja az elméket e nevezett egyházkerület kebelében; olyan kérdés, a melylyel szemben eddigelé épen maguk a legilletékesebb egyének a fejét a homokba rejtő strucmadár politikáját űzték, számba se véve az ügy széndékos elhanyagolásából szükségképen előtűnhető veszedelmeket. E kérdés a sárospataki főgimnázium állami segélyezésének folyvást égetőbb szükségessége. Ha csak magát a puszta tényt, a főiskola egy és más ügyes-bajos dolgait veszi szemügyre az ember, az első szempillantásra szinte kedvet érez magában, minden bővebb kommentár nélkül haladni át az eseményeken, olyaténképen okoskodván, hogy ez első sorban is magánügyek nem érdekelhetik annyira a mi nagy közönségünket, hiszen majd csak dűlőre juttatják az ügyet a tiszáninneniek odahaza, a saját maguk szűkebb körében. Ámde az érem másik oldalára nézve, azonnal át kell látnunk amaz ügyeknek s közelebbről az államsegély kérdésének kiváló fontosságát és pedig nemcsak a sárospataki főiskolára, de általában a müveit magyar protestantismus életviszonyaira nézve is. S épen ez utóbbiaknak kellő figyelembevétele ösztönzött arra, hogy ez időszerű kérdést e Lap hasábjain is szóbeszéd tárgyává tegyem. A sárospataki főiskola — a mint azt mindannyian tudjuk és elismerjük — a századok tekintélyes időszakai alatt mindvégig oly jelentékeny tényezője volt a magyar szellemi élet és közművelődés előhaladásának, hogy a negyedfél százados önállóság feladása vagy fel nem adása felett teljes lehetetlenség egyszerűen napirendre térnünk. Közelebbről: az államsegély kikerülése vagy igénybevétele nem lehet kizárólag csakis a tiszáninneni egyházkerület érdeke, hanem némi köze van ahhoz az egész magyar protestantismusnak is. A változó idők ügy hozták magukkal, hogy •— akármint is szabadkozunk tőle — kezdjük szép lassan észrevenni, hogy »jam proximus ardet ucalegon*. Ugyancsak a változó körülmények parancsa szülte azt a fordulatot, melynél fogva e kérdést most már egész komolyan kezdik fontolgatni az arra hivatott elmék. Mert ennekelőtte ezt az egész dolgot nem véttük ilyen bölcs komolysággal. Elő került ugyan a kérdés egyszer is, másszor is, eszünkbe juttatva azt a régi jó igazmondást: »nem zörög a haraszt, ha a szél nem fújja«, de csaknem arra kellett felébrednünk, hogy kedélyesen ad acta került az egész eszmecsere. Most aztán a »Sárospataki Lapok* legutóbbi számaiban az állami segélyezés nagy kérdése képezi főként a megbeszélés tárgyát és pro et contra nem egy egészséges gondolat szőnyegre kerül. Az az egy dolog már az eddig megjelent cikkekből is napnál világosabban tündöklik, hogy a nagy többség fázik az államsegélytől még most is, a mikor Pató Pál ur mintájára ide s stova kikopunk a gondolkozási időből. Pedig a fázékonyságra szilárd elfogadható okokat egyik sem tud felhozni; a kiknek meg másfelől erős meggyőződésük parancsolja az államsegély igénybevételét, azok alighanem a nevezett lapnak kissé exponált helyzete miatt is, nagyon tartózkodólag, sőt félénken tárják elő véleményeiket. Jelen soraimban inkább csak az államsegélyt ellenzők nézeteivel foglalkozom, a melyek szerény nézetem szerint, :komoly érv számba alig-alig jöhetnek. Sokat gondolkoztam felette, de máig sem tudom megérteni: hogyan lehet az államsegélyt illetőleg veszélyességet, sőt végzetességet emlegetni. S különösen most, a jelen esetben. A sárospataki főiskola anyagi körülményei, tudjuk, a legszebben megfeleltek a régebbi idők oktatásügyi követelményeinek. Autonomiája teljes birtokában, háborítatlanul munkálkodott közre. A prot. eszméknek minél szélesebb körben való elterjedésére; igen sok jeles lelkészt, kitűnő világi férfiakat nevelt a hazának, s a legkisebb szó sem lehetett az iskola ügyeibe való bárminemű idegen beavatkozásról. Annál nagyobb sajnálatunkra szolgál a jelenben annak a tapasztalása, hogy az anyagi viszonyokat illetőleg a helyzet immár egészen másként alakult. Új idők jöttek, a régieknél a tanügy terén is újabb irányú, sürgetőbb kívánalmakkal a modern kulturintézetek sorában való méltó fennmaradhatás tekintetében. Ezért van aztán hogy — nagyon helyesen — az állam veszi a kezébe tanintézeteink sorsát, s fenntartja azokat helyzetükhöz méltóan, lehetővé tevén részökre azt, hogy kitűzött céljaiknak minden iránykan megfelelhessenek. S az űj viszonyok jogos követelményeitől, ismerjük el, a sárospataki főiskola aggasztó mértékben kezd elmaradozni, a saját ereje mindinkákb elégtelennek bizonyul arra, hogy kellőleg lépést tudjon tartani állami tanintézeteinkkel, a mire pedig a magasabb iskoláztatás szempontjából a szükség elkerülhefetlen. A ki a főiskola belső életét huzamosabb ideig megfigyelése tárgyává teszi, kedvetlenül tapasztalhatta, hogy nem egyszer, a mikor egy-egy jelentékenyebb, kétségbevonhatatlanul előnyös reformról van szó, melynek életbe nem léptetése az oktatás színvonalának emelése szempontjából igazán vétekszámba megy: a szeretett főiiskola mndannviszor azzal kénytelen válaszolni, hogy: nem telik, nincs miből. Ezzel aztán az egész dolog el van ütve a jó Isten tudja, meddig. Hanem aztán a panasz, hogy az anyagi körülmények ilyen meg olyan kedvezőtlenek, állandó tényezőként szerepel. És íme most, hogy a falrafestett államsegély képe mindig jobban kezd előtünedezni, az attól eleitől fogva rettegők nem csekély rémületére, mit látunk ? Nem egyebet, mint, hogy a sárospataki főiskola anyagi viszonyai most egyszerre csodamódon virágzókká lettek s híre-hamva sincs az eddig sűrűn emlegetett szegenységnek. íme most készséggel elismertetik, hogy az iskola vagyonilag is az elsők közt áll, a mit régen bízvást lehetett állítani, de jelenleg kissé merész kijelentés, sőt a mennyire a jövőbe vetett pillantások sejtetni engedik, az önerők szilárdsága több mint bizonyos. Ha e kijelentések, melyeket a mostani szorongató helyzet természetes eredményének lehet tartanunk, a valóságban minden tekintetben megállhatnák a helyüket: igaz örömére szolgálnának a protestáns tanügy . minden lelkes barátjának, s mindannyiunknak, kik a sárospataki főiskola ügyei iránt őszinte szeretettel és ragaszkodással viseltetünk. Igazán, semmit se óhajthatunk inkább szivünk mélyéből, mint azt, hogy a jó öreg főiskola mielőbb érje el anyagilag is azt a polcot, a melyre ama kijelentések helyezték ; hogy pedig ezt elérhesse, arra most már csakis egy mód kínálkozik: a főgimnáziuma részére az állam segítségének elfogad ása. Lelkünk belsejében, ott van elrejtve az a sóhajtásunk: vajha a főiskolának soha se kellett volna megéreznie ezt a mostani állapotot, a mikor az