Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

csimilével. — Nemcsak számra, de kivitelre nézve is első helyen állanak a debreceni értesítő illusztrációi. Jellemzők, tiszták, életteljesek. Külső terjedelemre nézve a prot. millennáris értesítők így következnek egymásra: debreceni 573 1., székelyudvarhelyi 338 1., csurgói 304 1,, sárospataki 289 1., szarvasi 268 1., nyíregyházi 264 1. (nagy 4 r.), bonyhádi 215 1. (nagy 4 r.), szászvárosi 166 1., pápai 150 1. (nagy r.), budapesti 144 1., eperjesi 142 1. (nagy r.), rimaszombati 140 1., mezőtúri 132 1., felső-lövői 113 1. (nagy r.). soproni 105 1. (nagy r.), kúnszentmiklósi 80 1. De ha az 1894/95. tanévre vonatkozó adatokat leszámítjuk, marad pusztán történeti részre : a debreceniben 427 1., a székelyudvarhelyiben 246 1. a szarvasiban 197. a csurgóiban 185, a nyíregyháziban 169, a bonyhádiban 182, a budapestiben 100, a mezőtúriban 77, a pápaiban 65, a felső-lövőiben 63, a kúnszentmiklósiban 57. a sárospatakiban 48. a szászvárosiban 36, az eperjesiben 27. a soproniban 13. Meg kell jegyeznem, hogy több értesítőben a könyvtárak, szertárak, irodalmi és ifjúsági egyletek történetei külön jönnek elő, ott, a hol az illető táraknak és egyleteknek 1894/95-iki állapota van feltüntetve. így fordul elő a sárospatakiban, melyben pl. az Irodalmi Kör történetét külön cím alatt nagy tárgyszeretettel és részletességgel adja Maidári Pap Miklós. A közlésnek ezen módját alkalmazza továbbá a rimaszombati, a nyíregyházi. A millennáris értesítők belső tartalmának vizsgálása rendkívül elütő eredményre vezet. Mindenekelőtt az egyöntetűség teljes hiánya észlelhető azokban, a mit közös utasítás vagy közös megállapodás mellett lehetett volna elérni. Itt is látható, hogy nincs sem oly szerv, sem oly kapocs, mely a magyar prot. intézeteket annyira összekötné, hogy dolgaikban előlegesen megállapodva legalább lényegileg ugyanazon mód szerint járnának el. Mult s jelen iskolaügyünknek a millenniumra miként leendő feltárása — tudtommal — sem lapokban, sem egyletekben nem képezte vita tárgyát. Még arra sem láttuk elérkezettnek az időt, hogy prot. avagy csak ref, tanáregyesületet is alkothattunk volna, nem hogy működésűnkben közös irányelvekről beszélhetnénk. A magyar prot. tanári kar szétszórtsága, illetőleg azon körülmény, hogy egyugyanazon célt szolgáló munkálkodásokban sem tűznek magok elé közös pontokat, egészen szembeötlő, ha vizsgáljuk legrégibb tanintézeteink értesítőit, melyek az összehasonlításra minden tekintetben érdekes anyagot nyújtanak. A debreceni a tanügy történetére fekteti a fősúlyt s az iskol,a külső történetéből csak annyit ad. a mennyi épen mellőzhetlenül szükséges. Rendszere, tárgyalása mintaszerű; a roppant anyagot biztos kézzel gyűjti s foglalja össze; mellőzi a lényegtelent, de határozottan kidomborítja mindazt, a minek jelentősége volt és van. Közérthetőségre törekszik s nemcsak a szakembereknek ír. midőn latin vagy általán másféle, sokszor zavaró hosszú idézettel nem terheli meg az előadást. Súlyt helyez a tanároknak, főként a tanügy körébe vágó irodalmi működésére. A sárospataki a tanügy történetét elhanyagolja, külső történetet ír, de másfelől »Vázlatok és képek a sárospataki ev. ref. főiskola XVIII. és XIX. századbeli életéből* címmel oly élénken rajzolja az iskola hazafias, irodalmi és ethikai törekvéseit, hogy ahhoz foghatót más értesítőkben — az egy szarvasit kivéve — nem találunk. Sajnos, hogy ez csak a két utolsó századra terjed ki, s hogy pl. a nagy Commenius működéséről szó sincs. Ez még jönni fog, s épen a nagy hézagoknál fogva említettük feljebb, hogy a sárospataki kollégium története nem teljes. A pápaié sem az. Közli az iskola három korszakra osztott történetének első időszakát s a másodikból egy részletet, mely mutatványszámba megy. Sok évi lelkiismeretes búvárkodás és rendszeres elme terméke. Szól a tanügyi viszonyokról is, de sokkal kiterjedtebben rajzolja az iskola külső történetét s úgy látszik erre fekteti a fősúlyt. Az iskolai törvényeket — igen helyesen — bilingvis (latin-magyar) formában közli. — A tanárokról eddig nincs szó. Az eperjesi is részletmü s a kollégium történetének Ill-ik időszakát tárgyalja. Nagy alapon, a történetírás mai módszerével foly a történet, a fontosabb okmányokat facsimilében közli, a tanügy fejlődését is kutatja, de nagyobb súlyt helyez a hatalmas intézet külső képének kidomborítására. Hörk külön lapon adja az egész történet prospektusát. Szép mű lesz, méltó az iskolához, ha sikerül neki úgy keresztülvinni. A tervezeten látszik, hogy azt nem jóakaratú dilettáns, hanem történeti szakíró állította össze, a mi bizony a millennáris történetírók közül kevésről mondható el. A ssékelyudvorhelyi kollégium múltjának és jelenének leírása sok tekintetben derék és kiváló munka. Fősúlyt fektet — mint a debreceni — az intézet tanügyi oldalára. A latin törvények szövegét — ép úgy, mint a pápai — párhuzamos magyar fordításban közli. E törvények kissé sok helyet (40 1.) foglalnak el, bár tanügytörténeti szempontból fontosságukat tagadni nem lehet, anynyival inkább, mert a közlő szerint nem univerzális, hanem jórészt lokális jellegűek. A tanárok életrajzát s irodalmi működését a lehető legrészletesebben közli. A mű egyébként is sok helyt részletekbe téved. Nem mondható már ez az Alföld egyik legrégibb intézetéről, a reformációval egyidejű mezőtúriról. A Szegedi Kis István iskolájának, a tiszántúli vidék több mint 300-dos intézetének szép múltja csak nagyjában, vázlatosan van feltüntetve. Különösen áll ez a régi idők történetéről, hol csak a kép körvonalai vannak meghúzva. Az értesítő érinti ugyan a tanügyi oldalt, de inkább külső történetet ád. Hibát követ el, hogy az iskolai törvényeket pusztán latin nyelven, magyar fordítás nélkül közli. Ha már közzéteszszük a különben is hosszú törvényeket, rend-és szervezeti szabályokat, tantervekét, közöljük a mai viszonyoknak megfelelőleg azoknak magyar fordítását is, jól tudván, hogy az iskolai értesítők nem szakemberek-