Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-12-06 / 49. szám

helyi elöljárók nem büntetik. Az egyházmegye nem képes sem a tanítók nyomorán segíteni, sem a tankötelezettséget keresztülvinni; gyenge volt arra a vármegye is, vagy nem is próbálta meg, van-e erre ereje! A szatmári gimnázium ellenben nagyobb fejlődésnek indul . . . A VII. korszak második részében festi — mint említők — a szatmári reform, egyházmegye készülődését a zsinatra. Szépen emlékezik meg Vállyi János segédgondnok 25 éves segédgondnoki jubileumáról. Vállyiról írja: »Róla tartalék nélkül elmondható: »Integer vitae scelerisque purus*. Vonzó, tiszta példakép; talpig ember, szívvel, lélekkel magyar s egyszerűen kálvinista*. (Ajánljuk e 80—85 lapig terjedő sorok elolvasását a »Koszorú« írójának és ezen szavakat: »de mortuis!«) A VIII korszak (1882—1892.) a zsinat utáni új szervezkedéssel kezdődik; lassan megy! Az egyházmegye a centralistikus és boureaucratikus törekvések ellen állást foglal. A valláserkölcsi életet rajzolva, keresve keresi most is a sötét színeket; de végül mégis jól esik olvasnunk a szerző ezen nyilatkozatát: »Kétségkívül van árny; de Istennek hála van fény is és ez arról győz meg bennünket, hogy szent vallásunk épen nem vesztett átható, megnemesítő és fölemelő erejéből«. A lelkészekről szólva, kimondja, hogy a debreceni zsinat lelkész-választási törvénye épen nem vetett gátat a parochia-vásárlásnak. (Sajnos, mi is úgy tapasztaltuk!) A tanügyről szólva elmondja, hogy még a zsinat után is van rá eset, hogy az esperes rendeli a tanítót, vagy az egyházmegye tavaszi közgyűlése előtt foly le a választás; még 1889-ben is az esperes bizatik meg a tanítórendeléssel »az egyházak öntudatos önállóságának s a tanítóság önérzetének sértésével*. Bizony bizony a legtöbb esetben nincs miből annak az egyháztanácsnak választani, amolyan 150—200 frtos fizetésre és szerencse, ha az esperes tudott valahonnan inkább keríteni, mint rendelni tanítót! A tiszántúli egyházkerület kötelező tantervét nem mindenütt respektálják; 1884-ben »a roppant mérvű esőzések, járhatlan utak és pusztító árvizek miatt« az egyházmegyei tanügyi bizottság tagjai nem látogathatták az iskolákat. Az egyházmegyei tanügyi bizottság sürgeti az iskolák fokozatos kiegészítését hat osztályra. A 6—12 éves növendékeknél az iskolalátogatás emelkedik; a 13—15 éveseknél csökken. Az iskolaépületek jobb karban vannak; de a fölszerelés nagyon hiányos. A tanítókra kevesebb a panasz; de még mindig van, kikkel az egyházmegye nem lehet megelégedve. A szatmárnémeti gimnázium pártfogósága Vállyi János elnöklete alatt elhatározza 1883-ban, hogy egy gyűjtőbizottságot alakít azon célból, hogy a VIL, VIII. osztályt —• állami segély és befolyás nélkül — felállíthassa. És az első évben mindjárt össze is gyűjtöttek 4047 írt 23 krt. Az egyházmegye 1887-ben e célra lélekszám szerinti 1 kros adót szavazott meg. A kiegészítési alap 1891. június 20-ig 57199 frt 43 kmr emelkedett s 1891. szeptember 1-én a VIII. osztály is megnyílt. Működött 11 rendes és egy segédtanár. 1892-ben volt az első érettségi vizsgálat. A szatmári prot. növelde 1886-ban hat osztályból áll s prot. felsőbb leánynevelő-intézetté alakul. Mint ilyet az állam is elismeri 1892. március 19-én. Különben az intézet nehéz anyagi bajokkal küzd, míg nem a tiszántúli ref. egyházkerület 1891. májusi közgyűlésén egyszer és mindenkorra 10 ezer, evenként pedig 1000 frtot szavaz meg ez intézetnek. Az anyagi helyzetről írván, siralmas képet tár elé némely egyházközségek anyagi állapotáról; indolens presbyteriumok, (sőt lelkészek is), lelkiismeretlen egyházgondnokok, fizetni vonakodó nép. kikkel nem bír maga az egyházmegye sem, vannak felsorolva. Több egyház ellen még 1885-ben is panaszol az esperes. A fekvőségek adásvevésénél, cserélésénél már nagyobb szigort tud kifejteni az egyházmegye. Aztán a tűz, az árvíz is pusztít. A közalapba nyolc év alatt 18,365 frtot fizetett a szatmári ev. ref. egyházmegye s visszakapott belőle 16,920 frtot. Az építkezésnél lehetőségig őrködött az egyházmegye, hogy célszerű középületeket emeljenek; de a roszakarat igen sokszor meghiúsította ezt is. A belhivatalnoki — lelkészi s tanítói — fizetéseket a debreceni zsinat után is közvetlen — és majdnem mindenütt (a szerző csak 14 esetet sorol fel) — igyekeznek megcsonkítani. Népünk, fájdalom, nem méltányolja lelkészei s tanítói munkájátl Míg az egyházi adózás más alapra nem lesz fektetve, igazán mondja a szerző, »magasabb hitéletre és erkölcsiségre épen nem emelkedik népünk zöme*. Ezek után leírja a szerző Kiss Áron esperes jubileumát, püspökké választását s búcsúját. »Tömérdeket dolgozott Kiss Áron — mondja a szerző — minden akart lenni mindenben és hát bizony odahaza kevés jutalmat kapott érette; ezt akarta némileg pótolni az egyházmegye az 1885. szeptember 17-én Szatmárt lefolyt ünnepélylyel. De pótolta azon értékes emlékekkel is, miket 1892. április 21—22. Fehér-Gyarmaton nyújtották át neki, midőn 53 évi szolgálat után mint püspök búcsúzott el az egyházmegyétől. A IX. korszak (1892—1894) Szarka Boldizsár esperes és Izsák Dezső kormányzásáról szól. Az új esperest, Szarka Boldizsár vetési lelkészt, 1892. június 22-kén, Szatmárt iktatták be hivatalába, a midőn az egész tisztikart is restaurálták. Az új esperes az egyházak anyagi ügyeinek, az iskolai ügyeknek és belhivatalnoki fizetéseknek rendezésére és biztos beszolgáltatására fordítá főgondját s munkásságát. A valláserkölcsi életet a mi illeti: >Átalában meg kell vallanunk — szerzővel — hogy a mai laza korszellem nem nagyon kedvez a valláserkölcsiségnek s viszont még is valóban hálát kell adnunk, hogy a demoralisatio nem vitte lejtőre népünket, noha erősen munkál erre a pálinkaital gyakran mértéktelen élvezete«. ^Egyházi és iskolai ajándékok és hagyományok címe alatt 20 éven 105.299 frt folyt be«, a melyben bennfoglalvák a szatmári gimnázium javára gyűlt összegek is. A lelkészeket a mi illeti ; a budapesti zsinat eltörölvén a kandidáló bizottságot; szabad hívás útján választott (1894-ben) lelkészt egy egyház. A lelkészi kar a szatmári gimnáziumi tanárokkal s a vármegye intelligenciájával karöltve, 1892-ben megalapítá a >Szatmári prot. irodalmi kört.*. A lelkészek maguk között lelkészi köröket alkottak s ez idő szerint két lelkészi kör istápolja a kulturális, egyházi és iskolai érdekeket. A pietismustól távol állanak; de távol a Strauss-féle negatiótól is — írja szerző a 165. lapon. A tanügyet egy mindenütt érezhető új baj kezdi sorvasztani: a tanítóhiány ! Bizony még frázisokkal fizetik a papot s tanítót, sem pap nem lesz elég, sem tanító. A tanítói fizetések minimumát emelje föl az állam, (de fizesse is!) legalább 700 frtra; a papokét legalább is ezerre. Ennyi a családtalan plebánusoknak is van ! Ha a magyar állam gazdag uradalmakat tud adni az oláh és rác papoknak (a kik sohse válnak magyarokká) és a szász papoknak nagy dézsmakárpótlást stb., adjon azon egyháznak is tisztességes fizetést, mely más nem lehet, mint magyar és sem Rómával, sem Berlinnel, sem Szentpétervárral nem kacérkodik. Máskép a vallásegyenlőség és viszonosság csak