Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-29 / 48. szám

BELMISSZIÓ. Spanyol református lelkész Budapesten. A napokban Budapesten járt Jüan E. Fuente spanyol misszionárius lelkész, a spanyolok evangelizációjának egyik ismert nevű, buzgó harcosa, a ki jelenleg hazánkban gyűjtöget szegényei részére. Fuente több előadást tartott, melyek élénk színekkel rajzolták az evangelizáció mai állását és nehézségeit az inkvizíció hazájában. Egyik beszédében elbeszélte saját élete történetét is, a mi szintén ékesen szóló bizonysága annak, hogy Spanyolország még ma is a vakhit, a tudatlanság valóságos fészke, és hogy Isten csudája, ha az ország evangelizációja olyan eredményeket mutathat föl, a milyeneket mégis fölmutat. Fuente nyolc évig növekedett pápista semináriumban (t. i. római k. vallású volt még akkor); mikor innen kikerült, egyszer Angolországba utazott. Itt misét akart hallgatni és valahogy épen református templomba lépett be, a hol bámulva tapasztalta, hogy itt nem mondanak misét. 0 a semináriumban semmit sem hallott arról, hogy Angolország protestáns, csak annyit hallott róla, hogy annak népe eretnek, a melyet tűzzel-vassal ki kellene irtani. Mikor aztán barátai elmondták neki, hogy eretnek templomban volt, majdnem kétségbeesett, még aludni sem hagyta iszonyú vétke. Egy este a hogy hazament, szobájába valamely kéz egy spanyol bibliát helyezett. Emberünk megnézi a könyvet, látja, hogy biblia. Ez hát az a híres könyv ? gondolá. Úgy fejezte ki megvetését a szent könyv iránt, hogy sokáig rá sem nézett. De mind hiába, valami hatalom kényszeríté, hogy bele tekintsen. És a mint egyszer elkezdte olvasni, többé abba sem hagyhatta. Igv változott át lassanként egész gondolkozásmódja. Rettenetes csapás volt szüleire, mikor megtudták, hogy fiuk eretnekké lőn. Kiátkozták, anyja még halálos ágyán is csak átkozni tudta fiát. Fuente azután Németországban és Bázelben tanult, mely utóbbi helyén lelkészszé is avatták ; ma pedig Asturia tartományban buzgólkodik az evangeliumi terjesztése mellett, számos év óta. Spanyolország az az ország, mondta azután, a hol a pápaságnak még ma is oly nagy hatalma van, mint sehol a világon ; ez az ország többet dolgozott a pápaság hatalmának megerősítésén, mint a többi együttvéve; ez az ország adta a pápának leghívebb testőreit: a jezsuitákat ; ez az a nép, a mely a pápai hatalom kedvéért valóságos öngyilkolást vitt végbe az inkvizíció által ; itt a pápa uralmát már századok óta nem tette kétségessé semmi körülmény. És ez annak a babonának, fanatizmusnak és egyúttal hitetlenségnek szülőanyja, a mivel ott találkozunk. Erre a népre nézve Krisztus és az ő evangéliuma elvesztette fontosságát; itt a szentek teszik a csudákat, Mária minden, ő nélküle Krisztus semmi befolyással nem bír, mondjuk: nem ér semmit. A babona a lélekben és igazságban való isteni tisztelet megölője és megölője egyszersmind az evangeliumi törekvéseknek. 1868-ban mondták ki törvényben a vallásszabadságot, de ez a törvény nem ártott semmit a fanatizmusnak és babonának, mert hát tudvalevő, hogy a spanyol büszke és konzervatív, a mi az övé, az mind tökéletes, legelső nemzet ő a világon, legelső a vallása is. A spanyol ezért szentül hiszi, hogy az evangeliumi törekvéseket kiirtja még valami inkvizíció. A hol ekkora a vakhit, ott szokott legnagyobb lenni a hitetlenség; itt is vannak gúnyolódok, fölös számmal és vannak istentagadók bőven. Érdekes példákat hoz fel arra, hogy mekkora itt a gyűlölet az evangeliumi világosság ellen. Persze az oroszlánrész a papságé, de a világiakis megteszik a magukét; kereskedők, iparosok pld. nem fogadnak protestáns munkást; a protestánsokat családjuk, rokonaik megvetik; a közigazgatás emberei barbárul zaklatják. Északi Spanyolországban egy ember megismerte az evangéliumot; addig munkálkodott aztán, mig egy kis gyülekezetet gyűjtött maga körül. Ezzel persze a papok gyűlöletét zudítá fejére, kiknek áskálódására a polgármester a prot. isteni tiszteletet egyszerűen betiltotta; mikor az evangelium hívei ennek dacára is összegyűltek, karhatalommal kergette széjjel őket; máskor pedig többeket börtönbe vetett. A protestánsok a helytartóhoz és a miniszterhez fordultak ótalomért, de a polgármester még ma is azt teszi, a mit jónak lát. Asturiában egy prot. ember processzióval találkozott és nem vette le a kalapját. Ezért a pap rendőrt hivatott, ki fegyveresen kisérte be a börtönbe. Három hónapi fogságot kapott. Egy asturiai faluban egy asszony szintén az evangelium híveihez állott. Mikor a pap ezt megtudta, eltökélte magában, hogy az eretnek asszonyt kiűzi a faluból; a mit olyformán hajtott végre, hogy éjféltájban egy gonosz bandát küldött az asszony házához, kik a ház ablakait, tetejét kődobásokkal, puskalövésekkel egészen szétrombolták. Az asszony pedig ezalatt odabent buzgón imádkozott a sötétség emez áldozataiért, ellenségeiért. A szomszédasszony tanuja volt az esetnek, és azt mondta, hogy mégis az lehet az igaz vallás, a mely mellett így tesznek bizonyságot, és nem kövekkel és puskákkal, aztán pedig ő is követője lett az evangéliumnak. Ez az asszony épen úgy járt, mint a másik; hét éjjel ismételték garázdálkodásukat a fanatizált támadók; az öreg családapát kővel veszedelmesen meg is sebesítették. Panaszt tettek, de az semmit sem használt, így a szegény asszony kénytelen volt a faluból eltávozni. Annyi ilyen példát lehetne fölhozni, hogy szinte azt kérdi az ember, lehet-e ott az evangelizációnak valami eredménye ? És mégis van eredménye. 1869-ben hallották először az evangéliumot, már t. i. az inkvizíció eltörlése óta. Madridban ez évben megalakult az első gyülekezet, csekély számú tagokkal. Ezeknek föladata volt a jezsuiták ellen, Izabella királyné ellen érvényesíteni evangeliumi elveiket. Azóta hangzik az ige a pirenei félszigeten, minden jelentékeny városban van gyülekezet, sőt sok faluban is. Ezek száma most 60; az evangéliumot követő spanyo-96