Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-22 / 47. szám

hatalmasan föllendült. Kegyessége, fáradhatatlansága s némely különös adománya jó vezérré tették. Szül. Birminghamban 1829-ben. Iskoláit az Edward királyról nevezett híres grammatikai iskolában kezdette. A hol tanítója dr. Lee, a későbbi első manchesteri püspök volt. Tanulótársai egyebek közt dr. Lightfoot és dr. Westcott valának, kik egymásután durhami püspökök levének később. Ez iskolából a cambridge-i egyetem Trinity College-jébe ment, a hol a klaszszikusokban és a mathematikában igen nagy előhaladásra tett szert. Az egyetemet 1853-ban hagyta el. És Rugbyban segédtanító lett. Itt működött 1859-ig, ja midőn a Wellington College vezetésével bízatott meg. Ez az intézet Windsor mellett, a nagy hadvezér emlékére és a katonatisztek fiainak neveltetésére alapíttatott. Minden kezdetleges állapotban volt itt, a midőn az ifjú Bensőn a vezetést átvette. Az egész környék puszta volt. A gyermekek csaknem minden előismeretek nélkül küldettek ide. Nehezítette állását még az is, hogy minden tervét a hadügyminisztérium elé kelle terjeszteni. A minisztérium pedig tisztán katona-iskolát akart csinálni ebből az intézetből. Ügyes segédeket gyűjtött maga köré. És nagy nehezen azt is sikerült neki kivinni a minisztériumnál, hogy saját eszméi, tervei szerint járjon el. E küzdelmekben mutatta ki nagy szervező tehetségét. Épített, plántált, szervezett, az elhagyatott vidéket teljesen átalakította. Az iskolába szigorú fegyelmet hozott be és az oktatást is oly színvonalra emelte, hogy intézete országos hírűvé vált és a legelőkelőbb szülők gyermekei keresték föl. Tizenhárom évi működés után, 1872-ben a lincolni székesegyház kancellárságával cserélte föl állását. Ez ajánlatot azért fogadta el, mivel érezte, hogy egyháza érdekében a lelkésznevelésen javítani kell. Erélyesen hozzá is látott egy új theologiai intézet fölállításához, azonban alig hogy létrehozhatta, már el kellett hagynia. 1877-ben az újonnan creált truroi püspökségre nevezték ki. Az egykori főtanító itt csudákat művelt. Két legnagyobb alkotása a truroi theologiai intézet és a székesegyház. Mely utóbbit már mint érsek szentelte föl. Mint mondják, e cornwalli püspökségében rehabilitálta az anglikán egyházat. Kegyessége, udvariassága, fáradhatatlan tevékenysége által megszerezte az emberek tiszteletét felekezetkülönbség nélkül. S a figyelmet annyira magára vonta, hogy Tait érsek halálakor Gladstone az akkori miniszterelnök őt nevezte ki primásérsekké. Tizennégy évi primássága alatt egyházában sok nagy dolog történt. így például a ritualisták és az evangeliumi irányúak közt való összeütközés, a mit 1890-ben Lincolnban az elnöklete alatt összeült — s a londoni, winchesteri, oxfordi és salisbury-i püspökökből álló törvényszék a következő ítélettel igyekezett lecsillapítani: a keresztvetés eltiltatott, másrészről az úrvacsorai borba vizet tölteni megengedtetett, de a szertartás előtt, nem pedig alatt. Továbbá megengedtetett az Agnus Dei éneklése és gyertyák használata. Alatta jött létre az egyesülés az amerikai és gyarmatbeli anglikán egyházakkal és az első Pan-Angiikan konferenciának 1888-ban ő volt az elnöke. És nagy várakozással készült a jövő évi konferencia elé, a mely szent Ágoston Angliába való megérkeztének 1300-ik évfordulója alkalmából tartatik meg. A lordok házának is buzgó látogatója volt. Politikai és egyházpolitikai kérdések megvitatásában részt szokott venni — bár nem volt oly ügyes debatter, mint elődje. Természetesen az államegyház fentartásának első szószólója volt. A nonconfirmisták és az államegyház ellenzői most már nem ellenfelet látnak benne, hanem egy fáradhatatlan munkás és angol keresztyén-gentlemann fényes erényeit tisztelik emlékében. Chr. W. Cs. L. BELFÖLD. Világ folyása. A protestánsok meghurcoltatása. — A theologia az egyetemen. — A coelibatus ellen és mellett. A képviselőválasztások zajában a protestánsokkal többször foglalkozott a napi sajló. A néppárt vezérei és lapjai a választások előtt sokszor hívogatták, csalogatták hitfeleinket az egyedül üdvözítő néppártiság zászlaja alá. Földicsérték a néppártot, hogy az nem felekezeti párt, hogy az az elnyomott keresztyén érdekek védelmére alakult, hogy a »revízió* a protestánsok sebeire is egyedüli gyógyszer s aztán azzal ijesztgettek bennünket, hogy az >új rend* a protestánsok egyházi és vallási életét is rombolja. Frontot hát ellene, protestálni az egyházpolitikai törvények ellen. Ám a mi józan protestáns intelligentiánk és papságunk nem hitt a hívogató szóknak, vallásába nem engedett politikát zavarni, talán sehol sem csatlakozott a néppárthoz. Most, a választások után nagy ezért a harag és elkeseredés az ultramontán táborban. A titkos és nyilt néppárti újságok csak ügy ontják a piszkot és rágalmat ellenünk. A »Hazánk* című gyámoltalan lap nov. 8-iki számában nagy »keserűséggel* hányja szemükre a protestánsoknak, hogy a zsidókkal kezet fogva a kormány mellé állottak; sőt elég vakmerő ily rágalmakat szórni ellenünk: »A vastagnyakú kálvinisták.. . 150," ezer frt évi államsegélyen és kárpótlási ígéreteken megvásároltattak a nemzetellenes irány számára«. Rút förmedvényét ezzel végzi: »Nem csuda hát, ha országszerte mindenütt a protestantismus volt a nemzetáruló politika hordozója, ha a kormánypárt főkortesei a zsidók és prot. papok voltak. Bámulatosan megértették egymást, az előbbi azonban csak inasának használta fel az utóbbit. Az arany borjú szolgálata egyesíté a lelkeket*. Ez epés kifakadásokra helyesen megfelelt a Sárospataki Lapok mult vasárnapi száma, mely elismeri azt az igazságot, hogy sok volt-ellenzéki protestáns ember szavazott most a szabadelvű párt jelöltjeire; de egyszersmind megmondja ennek a valódi okait. Először is magok az egyházpolitikai törvények, melyek a prot. szabadelvűségnek szolgálatot tettek. Azután az ellenzéki párt-árnya-