Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-11-15 / 46. szám

vizsgálatkor mily megható gyermekistentiszteleteket tarthatunk. Csak az a fő, hogy mind eme foglalkozásainkat ne afféle mellékfoglalkozásoknak nézzük s ne mellékkeresetnek tekintsük. Székácsról tudjuk, hogy nagy sikereinek egyik kulcsa abban állott, hogy e társadalmi funkciókra kiváló nagy súlyt fektetett s azt önzetlen szolgálatkészséggel párosította. Bár — különösen eleinte — szerény fizetése mellett, jövedelmének minden fillérére szüksége volt, szegényebb híveinek s pedig nemcsak a legszegényebbeknek, mégis díj nélkül szolgált minden alkalommal. Igaz, hogy gyakran lettem nevettség tárgyává — írja ő maga — mert midőn oly szegényhez mentem temetni, kinek a stólát elengedtem, 4—5 bérkocsit s mindenféle temetkezési pompát találtam. Erre telt; velem pedig elhitették, hogy földhöz ragadt szegények. De én erre azt feleltem, az az ő dolguk; ha lelkükre veszik, hogy csaljanak, végezzenek lelkök ismeretével. Én inkább megcsalatom magamat százszor, hogysem egyszer terheljem lelkemet könyörtelenség vádjával. Ezt mindenki tudta, — és sietett megjegyezni — nem volt oka ezt megbánni anyagilag sem; mert a mit a szegényeknél vesztett — ha ez veszteségnek mondható — a gazdagok azt bőven és fölösen kipótolták. Aztán meg a szegények sem oly hálátlanok, mint sokan hiszik. Sok szegény — folytatja Székács — ha jobb karba jutott, eljött hozzám és hálás szívvel fizette meg, a mit egykor elengedtem neki. Egy ízben a vasútról szálltam le s két vasúti szolga összerözzent podgyászom felett; s az egyik erősen követelte, hogy ezt a málhát ő viszi. A másiknak fülébe súgott, ez engedett; az ember viszi málhámat, bérkocsit hív, s midőn díját akartam neki átadni, nem fogadta el, hanem azt mondta : Tisztelendő atyám, már csak 1 frt 50 krral tartozom, a többit leszolgáltam*. Nem emlékezem — mondék — hogy ön nekem adósom volna«. »Annál jobban tudom én«, volt a válasza. S bizonyos az, hogy ily eljárás, ily önzetlen szolgálatkészség mellett, a mint Székács sokat nyert s egész családokkal szaporította a magyar ev. egyház híveit, úgy mi is hasonlóképen sokat nyerünk, ha példáját követni fogjuk. Társadalmi tevékenységünknek negyedik ága az iskolai felügyelet. Felügyeletről szólok, mert míg saját tanítóink vannak, addig nekünk nem szükséges az iskolában tanítani. De annyival szükségesebb felügyelni a tekintetben, hogy tanítóink Krisztus nevének címe alatt vájjon Krisztus szellemében tanítanak-e? Mert Krisztus szellemében tanítani annyit tesz, mint híven és alaposan s élvezetesen tanítani, s a szigort a jóakarattal s a tekintélyt a finom bánásmóddal egyesíteni. Erre terjeszszük ki fő figyelmünket. S ezen kívül még egy dologra. Mily nemesen felfogott hivatás — mondja Győry Vilmos Székácsról írt emlékirataiban — midőn a falusi lelkész kiterjeszti figyelmét a szerény körben felmerült azon kiváló növendékekre, kiket az isteni adomány, a fényes szellemi tehetség alkalmasokká tenne a legszebb pályára, a legelőnyösebb emelkedésre; míg ha gyámolítás nélkül maradnak, rendesen az anyagi körülmények szigorúsága folytán, előlük minden emelkedés elzáródik s ők nyomtalanul enyésznek el a nagy tömegben. Pedig különösen magyar népünknél, mely oly ritka szép észtehetséggel van megáldva Istentől általában, hány meg hány alak merül fel a falusi szük iskolákban is, kiknek homlokán a géniusz sugára tündököl, mely hivatva lenne fényét egykor nagy messzire kiárasztani ; míg, fájdalom, vagy észre nem véve, mert kellően meg nem figyeltük, vagy ideje korán nem gyámolítva, mert kellően nem vettük fel gondjukat, minden hatás nélkül vesznek el a mindennapiság alaktalan homályában ! Ritkulnak papi soraink? Húzódoznak manapság már a palástok viselésétől ? Tekintsünk be iskoláinkba. Vannak ott, a kik örömmel jönnek; vannak ott, kik örömmel veszik vállaikra egykor a palástot, csak mondjuk nekik: jer, kövess engemet. És ti alma máterek, kedves ápolt kertjei egyházunknak, fogadjátok be őket s tápláljátok az Isten nevében, hogy megáldjon titeket az Úr kezeiteknek munkáiban. A ki italt ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítványnak nevében: bizony mondom nektek, nem veszti el annak jutalmát (Mát. X. 42.). Ezek azok, a miket én legsürgősebb dolognak tartok. Sokat mondtam ; de az egésznek veleje ez: non multa, sed multum. Legelőbb is kevesen legyünk hívek: hiszen megígérte a Krisztus: többre bízatunk azután. Amen. Péczel. György László. KÜLFÖLD. Keresztyének-e az .unitáriusok? Ezt kérdést vetette föl a Christian World f. évi október 15-iki számában. Mint a nevezett lap mondja, éretlenség és illetlenség lenne részéről, hacsak úgy ötletből tette volna fel ezt a kérdést. Mert voltaképen az utóbbi hónapok alatt minden egyebek felett ez a kérdés foglalkoztatta az angol unitáriusokat. Okot ' adott pedig reá a londoni és délkeleti unitárius egyházkör. Ugyanis lelkészi vizsgálatra jelentkezett Voysey lelkészjelölt, a most említett egyházi hatóság vizsgáló bizottsága előtt.f A bizottság ki is állította számára bizonyítványt, hogy a jelölt »kiváló személyes tulajdonokkal bír és fölöttébb alkalmas a lelkészi teendők végzésére*. Jóllehet Voysey a vizsga folyamán kijelenté a bizottság előtt, hogy »ő nem keresztyén és mint lelkész sem fogja vallani a keresztyénséget*-. Ebből az esetből igen éles és kemény vita támadt. A bizottság két tagja tiltakozott az ily alapon kiállított lelkészképesítés ellen. Az egyik Spear Róbert The Cristian Life (a ker. Élet) című lapjában erősen harcolt az unitarismus keresztyén volta mellett, míg az egyházi testület hivatalos lapja The Inquier (a vizsgálódó) a bizottság és a korlátlan theologiai szabad vizsgálódás mellett tört lándsát. Az ügy a mult hó 13-án Brightonban tartott közgyűlés elé került, 92*