Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-04 / 40. szám

említve a többi egyháznak kisebb-nagyobb áldozatát, öszszesen mintegy 16,000 frtra rug az ez évi adakozások és adományok összege vértesaljai egyházmegyénkben. Pár elkeresztelési eset is jelentetett. A kitértek száma 17, a hozzánk térteké 26. Született a mult évben 1414 lélek, meghalt 1031, házasult 335 pár. (Ezek közül egy pár nem kérte az egyházi áldást.) Konfirmáltatott 731 növendék. Összes népessége az egyházmegyének a szórványokkal együtt 41,451. A szaporulat 392 lélek. Az esperesi jelentés után a közgyűlésnek legfontosabb tárgya volt: esperes úrnak ama tervezete, a mely némi könnyítését célozta az országos gyámintézeti járulékok fizetése által a lelkészek vállaira nehezedő újabb tehernek. Egyházmegyénk ugyanis a mult évi közgyűlésén kimondotta, hogy saját gyámintézetét továbbra is fentartja. Később azonban egyes lelkésztársainknak az az aggodalmuk támadt, hogy mind a két intézet iránti kötelezettségöknek, a mostani nehéz megélhetési viszonyok között, aligha lesznek képesek megfelelni. Esperes úr tehát körlevélileg azt ajánlotta, hogy az egyházmegyei gyámintézetre eddig fizetni szokott évi járulékokat fordítsuk jövőre az országos gyámintézeti járulékok törlesztésére. E tervnek azonban a közgyűlésen igen erős ellenzéke támadt, különösen világi tanácsbiráink mint jogvédők részéről, a kik nyomatékosan hangoztatták a mostani özvegyek »szerzett jogát«, melyet sérteni nem szabad Ismét mások, a lelkészek soraiból, a »non possumus«-szal állottak elő s arra hivatkoztak, hogy az országos gyámintézet megalkotása következtében az egyházmegyei gyámintézetek sorsa majdnem országszerte a feloszlatás vagy legalább is működésöknek a megszorítása lett, ezt tehát mi is kimondhatjuk. A vita igen széles mederben folyt, annak dacára, hogy a megelőző napi, igen népes értekezleten a dolgot már elég alaposan meghánytuk-vetettük. Sokan szerettek volna mind a két úrnak szolgálni, mások azon aggódtak, hogy a kétféle fizetési kötelezettség majd elhordozhatatlan terhet rak vállaikra. Már a szavazás is megkezdődött az esperesi tervezetre, midőn az addig aggodalmaskodók elnémítva keblök aggályait s mintegy a saját alkotásunk iránti kegyelet érzésétől is sarkaltatva, nem kívánták tovább folytatni a szavazást s mindannyian belenyugodnak a kebelbeli gyámintézetnek további csonkítatlan fentartásába, csupán mintegy száz forintnyi évi összeget vontunk el attól s határoztunk az országos gyámintézeti teher könnyítésére fordíttatni, a mely összeg felett azonban — az alapszabályok'által kötve nem lévén — szabadon rendelkezhetett a közgyűlés. A missziói bizottság jelentése szerint a szórványokban megindult tevékenység intensive ugyan örvendetes haladást mutat, de extensive még sok kívánnivalót hagy fenn, a mennyiben még ott is, hol a buzgóság nem hiányoznék, a »nervus rerum« hiánya nagy akadályt gördit a nemes munka útjába. Pedig most már, az eddig nélkülözött speciális vallástani kézikönyvnek, a Kis Hitoktatónak megjelenése után, a missziói munka is — mint pár helyről jelentetett — belterjesebbé vált és nagyobb sikerrel kecsegtet. Egyházmegyénk tehát, midőn egyrészről hálás köszönetét fejezi ki a dunamelléki egyházkerületi közgyűlés irányában a Kis Hitoktatónak, egyházmegyénk kezdeményezésére történt kinyomatásaért, másrészről megújítja az anyagi segítség kieszközlése iránt már többször hangoztatott kérelmét, azzal a hozzáadással, hogy addig is, míg valamely forrásból a segély megadható lenne, kegyeskedjék a főt. egyházkerület a Kis Hitoktatóból a vértesaljai misszió részére szükséges példányszámot ingyen kiszolgáltatni. Egyszersmind elhatározta egyházmegyénk egy »misszió-alap« létesítését s legott a Csontos Andor egyházmegyei világi aljegyző úr által tavalyi beiktatása alkalmából adott 50 frtot a nemes rendeltetésű alapra határozta fordíttatni, azzal a szeretet-adománynyal együtt, mely évenként az egyházmegye egyházi értekezletek alkalmával a »szereiet-perselyek«-ben gyűlt és gyűlni fog. Mintegy három évvel ezelőtt esperesünk indítványára nagyobb mozgalom indult meg egyházmegyénkben a >debreceni prot. egyetem« érdekében. Egyházak, lelkészek, tanítók s világi uraink kisebb-nagyobb összegű adományokat ajánlottak fel s fizettek be részletenként e célra, azzal az intencióval, hogy az így tekintélyes összegre felgyülendett adománynyal tegye emlékezetessé egyházmegyénk magára nézve a millenniumi esztendőt. Ime az eredmény: Mindkét fakultásra, t. i. a debreceni és kolozsvári fakultásra együtt befolyt idáig 654 frt 38 kr., ezenkívül külön a debrecenire 288 forint 60 kr., külön a kolozs várira 21 frt 19 kr., időközi kamat 41 frt 81 kr. És így a vértesaljai egyházmegyének a debrecenkolozsvári fakultásokra tett millenniumi adománya felülhaladja az ezer frtot, vagyis 1005 frt 98 krt tesz ki. A tanítói fizetéseknek az államkormány által való feljavítása egyházmegyénkben is megkezdődött. A lefolyt évben ugyanis Zámoly 50, Acsa 120, Pátka 150, Vaál 300 frt segítséget kapott s fog kapni jövőre is. Az államnak ezen anyagi támogatását, úgy látszik, ezentúl még nagyobb mértékben fogják igénybe venni ref. felekezeti iskolát fentartó egyházaink, a melyek már a tisztán egyház fentartási terheket is elég súlyosaknak találják. Egyházmegyénk már is arra hívta fel az egyházkerület figyelmét, hogy a tanítói fizetések korpótlékának miként, ki által leendő fizetésére nézve az egyetemes konventhez felterjesztést intézzen, még pedig abban az irányban, hogy mivel a törvény által rendelt korpótlékok fizetésére a ref. gyülekezetek nagy része sem hajlandó, sem anyagilag képes nem leend, e nem kis terhek viselésére a magas kormány, illetőleg az ország törvényhozása kéressék fel. Biczó Pál pátkai lelkésztársunk több évi fáradságos munkájának gyümölcsét: A vértesaljai ref. egyházmegye monográfiáját a mult évben az egyházmegyei értekezlet asztalára letévén, a közgyűléstől kinevezett két biráló: lorgács Endre és Lévay Lajos most részletes jelentést adott be a műről, mely mintegy 207 sűrűn írt (de csaknem félhasábos, mert meglehetős széles margójú) ívre terjed. E jelentés szerint a mű általános és különös részre oszlik. Áz első rész nyolc fejezetben, az egyházmegye s egyházaink alakulását, az egyházszervezetet és igazgatást, a gyülekezeti beléletet, az üldözéseket, török uralmat, iskolaügyet, az egyházmegye múltját és jelenét ismerteti, itt-ott nagy részletességgel, másutt a történeti adatok hiánya miatt csak hézagosan. A második, vagy különös rész, az egyházmegye egyes egyházainak, összesen 33 anya-, és 3 leányegyháznak hosszabb-rövidebb (többnyire 2—-3 kézirott ívnyi) monográfiáját foglalja magában, a fősúly a régmúlt időre lévén fektetve s az újabb kor történeteit csak futólag érintvén. Egy következő fejezet az egyházmegyétől hajdan elszakadt és megszűnt egyházakról szól: egy másik fejezet az egyházmegye területén eső 16-ik századbeli magyar helységeket ismerteti, s befejezi az egész müvet a 39-ik és utolsó fejezetben a lelkészek névsora és életrajza, mely fejezet — mind a jelentés mondja — »talán a legfáradságosabb munkájába kerülhetett megírójának, a ki azzal tette fel roppant szorgalommal és terjedelemmel megírt müvére a koronát, hogy az egyházmegyénk területén valaha csak élt és kipuhatolhatott ref. lelkészeket betűrendben s születési, működési és halálozási idejök és helyök megemlítésével sorolja fel, ekképpen 20 esperesnek és 403 lelkésznek s nyolc egyház-