Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-10-04 / 40. szám

megyei gondnoknak adván dióhéjba foglalt életrajzát*. A jelentés méltányolva emeli ki az író fáradbatatan szorgalmát és kitartó munkásságát; röviden megemlékezik a mű némely hiányairól is s idézi magának a szerzőnek műve jellemzésére előszavába írt ezen szavait: »E monografia írója nem akar igényt tartani bármi csekély történetírói hivatottságra, kedvtelésből írta e művet a kebelbeli gyülekezetek tagjainak számára. Ennélfogva e mű nem tudóskodó szakmunka, mely megfelelne azon kellékeknek, melyek a rendszeres történeti műveknél elengedhetetlenek. Jól tudja író, hogy e mű a szigorúbb bírálatot az anyagfeldolgozás tekintetében egyáltalában ki nem állja. De legyen mentségül az a főszempont, hogy ez nem tudósok számára, sőt nem is az ügynevezett nagy művelt közönség számára, mint inkább a gyülekezeteinket alkotó egyszerű néposztály érdekében íratott*. Épen ezért »a mű népies nyelven van írva, könnyen érthető modorban, mondhatni elbeszélő, ismeretközlő alakban, tanító-formában tartva.* Jól tudják azt a jelentés írói is, hogy e mű a nagy közönség érdeklődésére s pártolására aligha tarthatna számot; mindamellett is »azt hiszszük — mondják jelentésükben — hogy egyetemes református egyházunk történetének még ezentúl megalkotandó épületéhez ez a monografia is bizonynyal hozzájárulna, az adatoknak minden fogyatékossága mellett is, egy-egy tégladarabbal. És így utoljára is azt kell mondanunk, hogy mind az óriási munkát végzett szerző iránti tekintet, mind egyházmegyénk, valamint egyházi s hazai történetírásunk érdeke azt hozná magával, hogy vértesaljai egyházmegyénk e monográfiája egy vagy más módon napvilágot lásson«. »Vajha azért találkoznék olyan áldozatkész Mácenásunk, ki e monografia kiadásának tetemes költségét magára vállalni hajlandó volna és e sok tekintetben érdekes, tanulságos és élvezetes művet a levéltár poros polcáról a komoly dolgok iránt érdeklődő olvasók és történetkedvelők asztalára juttathatná.* A közgyűlés élénk éljenzés között, meleg elismerésével és köszönetével honorálta egyelőre Biczó Pál lelkésztársunknak odaadó, önzetlen munkásságát, a ki viszont szerény szavakban válaszolván, arra kérte az egyházmegyét, hogy mivel újabban Fehérvármegyére vonatkozólag egy érdekes monografia jelenik meg, adassék vissza neki a mű, hogy azt az újabb történeti adatok felhasználásával kiegészíthesse s részben átdolgozza A közgyűlés ennélfogva a mű sorsa feletti intézkedést, a mű teljes befejezése utáni időre halasztá el; de már most felhívja a gyülekezeteket, hogy igyekezzenek a Biczó Pál által megírt monografiájokat maguk kinyomatni, a mint ezt már is megcselekedték a következő s fölemlítésre méltó egyházak, mint Lovasberény, Csákvár, Vereb, Felcsúth, Bodmér, Pátka, Bicske, Kajászó-Szent-Péter, Vaál, Tabajd, Baracska, Gárdony, Velence, Mány, Sárbogárd és Zámoly, összesen 16 egyház. Valóban kívánatos volna, hogy egyházmegyénk e monográfiája majdan megjelenhetne nyomtatásban ! De mit várjunk mai napság a mi lanyha irodalompártolásunk mellett a prot. közönségtől! És mégis, ki tudja! Lám, a mint a közgyűlés vége félé azon kezdtünk tűnődni, hogy a Forgács, barátunk ünnepi beszédét hogyan lehetne kinyomatni és az egyházak között szétosztatni: egyszer csak föláll Vasadi Balogh Lajos kollegánk és röviden kijelenti, hogy majd kinyomatja ő! fogadja ezt tőle honoráriumképen a szerző, a miért irogatni szokott néha az ő lapjába, a 'Magyar Földmíves*-be. Még csak a kerületi gyűlésre küldött képviselőkről számolok be. Ezek: Laky István abai lelkész és dr. Ssüts Andor, székesfehérvári ügyvéd; póttagok: Déssi Mihály biai lelkész és Végh János bicskei ügyvéd. Volna még mit írnom a gyűlés közérdekűbb tárgyairól; de nem akarok visszaélni e becses Lap olvasóinak türelmével. Sem a Szerkesztő úr szívességével: azért végzem hosszúra nyúlt referádámat. Lévay Lajos. KÜLFÖLD. Az amerikai protestáns magyarság újabb mozgalmai. Múltkori közleményemmel talán végleg le is zárhattam volna a cikksorozatot, melyet megkezdtem oly célból, hogy egyetemes reform, egyházunk közérdeklődését felköltsem az amerikai magyar protestáns testvérek vallásügyi viszonyai, egyházi helyzete s általában hitfelekezeti mozgalmai iránt. Miként legelső ízben is megjegyzém, idevonatkozó ismereteim közzétételénél nem volt kitűzött célom felölelni mindazt, a mi e mozgalmakkal kapcsolatban volt és van az egész Egyesült-Államok területén fönnálló, most már hat magyar reformált egyházunk kebelében. Ugv gondolom, hogy ezt megtenni oly alakban, hogy ez esetleg forrásmunkául is szolgálhasson majd a későbbi jövőkben, az egyes egyházak lelkészeinek feladata. Itt jegyzem meg még, mintegy zárjel között, hogy tudomásom szerint Amerikában mintegy 3—4 magyar lutheránus lelkész (de kik inkább mondhatók németeknek és tótoknak) is működik; de kik velünk — sajnos — nincsenek érintkezésben és összeköttetésben. Ismétlem, nem akartam mélyebbre és távolabbra nyúlni az események ismertetésében, mint csak odáig, a meddig az én jogom kiterjed jelen helyzetemből kifolyólag. Mindenek felett nem érzem magam illetékesnek bírálatot mondani azon munkálatokról, melyeket elődeim, jobban mondva az első magyar ref. misszionáriusok folytattak és végeztek az alapozás helyes vagy helytelen lerakása körül. Ezeket én anyakönyvünk hátsó lapjain jegyeztem meg hiteles adatok nyomán, s így azok bármely időben is felhasználhatók. Még kevésbbé tartanám megegvezhetőnek a jó ízléssel, ha azon eredményeket kívánnám felsorolni, melyek gyarló személyem két esztendei munkásságához fűződnek a clevelandi kisded anyaszentegyház beléletében. Ha már azonban egyházunk Öt esztendős küzdelmeit, s az ez idők folyamán elért szép eredményeket, a hitélet által termett nemes gyümölcsöket előadtam, lehetetlen, hogy a történeti hűség kedvéért is, meg ne emlékezzem arról, hogy Isten szent segedelme mellett a legutóbbi két év folyamán mivel vittük előbbre egyházunk szent ügyéi. Szellemerkölcsileg emelkedtünk, a miért a jó Istennek legyen hála, ki adta a szivekbe a buzgóság tüzét, s a lelkesedés szent lángját. Rendes vasárnapi isteni tiszteleteink feltűnően nagy látogatottságnak örvendenek. Délelőtt különösen a férfiak, délután a nők vannak nagyobb számban képviselve, a mi természetes kifolyása a nők délelőtti házi elfoglaltságának. Ünnepi és rendkívüli alkalmakra hirdetett isteni tiszteletnél a templomunk határozottan szűknek bizonyult, miért is e nyáron ifjúságunk önkéntes buzgóságából egy csinos karzattal — hol helye leend a már bizonyos alappal rendelkező orgonának is — bővítettük s nagyobbítottuk templomunkat.