Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-09-13 / 37. szám

kormányzott egyházakon kívül is virágozhatik keresztyén élet, de mégis úgy vélik, ezek csak kivételek, miket Isten kegyelme a szabály alól tesz. Állítjuk, s a történelem bizonyítja, folytatta Dykes dr., hogy az áldás, melyben Isten igéjével és szentségével összes egyházainkat részesítette, nem tekinthető sem szegényesnek, sem pusztán kivételnek. »Nem, a püspöki egyházon kívül élő keresztyének a mennyei atyának semmiképen sem mostoha gyermekei!* és a szónok az anglikánusok elleni komoly protestálással bevégezte szavait. Sajnálandó, hogy a Lutherről elnevezett egyház lényegének ecsetelésére nem volt előadó kirendelve. Mindenesetre nagyon érdekes lett volna a tulajdonképeni »lelkészegyház« sajátságos szervezetét közelebbről megtekinteni és fényt vetni a mozgalomra, mely az 1529-iki hombergi zsinaton jött szóba, s mely presbyteri elvek behozatalát célozta ugyan, de Luther hatalmas kijelentése folytán meghiusult. S mint jutott aztán az illető egyház nem épen Luther kedve szerint, az államtól teljesen függő viszonyba, és egyáltalában nem sikerült szervezett egyházközségeket létesíteni, hanem Richter Lajos szerint voltak plébánosok és köröskörül lakó plébánia népe. Azonban a rendelkezésre álló idő az orgonavita miatt már javában elfogyott, úgy, hogy hosszabb előadásra már nem volt idő. Az előbbi előadások kapcsán sem támadt vita. egyesek tettek csak rövid és ujat nem mondó megjegyzéseket. Ezen első tanácskozási nap estéje a város s környékéről különösen nagyszámú hallgatót gyűjtött össze St.Andrews-Hallba, s itt több beszédet mondottak. így Orr tanár Edinburghból az egyházról, mint a kinyilatkoztatott igazság tanújáról, Block dr. (Marshall, Missourié) az egyház feladatáról, hogy szent életmód tanítója legyen, Hemphell tanár (Louisville, Kentucky) az egyház befolyásáról a magán- és közéletre, melyet a vallásnak kell áthatnia és Hood Wilson dr. az egyházról, mint a kölcsönös segítségnek előmozdítójáról az élet bajaiban. Mindegyik beszéd telve volt bölcs tapasztalattal és buzdítással, melyekre bőven kiterjeszkedni helyszűke miatt nem lehet. De ezek közölve lesznek a kongresszusnak legközelebb megjelenő »Minutes and Proceding«-ében, melyet dr. Matthews ad ki, és ily cím alatt rendelhető meg: dr. Mathews, Olfice of the Alliance 25, Christ Chureh Avenue, Brondesbury, London, N. W. III. A gyűlés harmadik napján, jún. 19-én, a kongreszszus a különböző kátékkal és azoknak tanítási módjával foglalkozott, s itt legelőször a francia ref. egyház egyik képviselője jutott szóhoz. Emilé Doumergue tanár Montaubanból, vagyis inkább Gautier tanár Laussanneból, ki előbbinek jelentését felolvasta, mert az nem tudott jól angolul. A jelentés szerint sajnosan igaz, hogy a politikának s a vakhitnek amaz utálatos szövetsége, a protestantismus elleni gyűlölet azon van, hogy az uralmat elnyerje. Nem kevésbbé igaz azonban az is, hogy napjainkban a calvinismus Franciaországban a feltámadás egy nemét ünnepli. Még 20 évvel ezelőtt egyik párisi lelkészgyűlés szónoka kijelentette: »Kálvin meghalt*; de most elmondhatjuk, újra feléledt! Mindenfelől lehet oly hangokat hallani, melyek Kálvin jellemét a kellő tiszteletben részesítik. Nevezetesen az ifjabb theologusok között mindinkább tért foglal Kálvin becsülése. Kálvinnal abban most egyetértenek, hogy »a vallás inkább a lélek és lelkiismeret ténye, mint a spekulációé és mennél jobban tanulmányozzuk Kálvin Institutióit, annál jobban megismerjük, hogy a reformátor a puszta intellectualismusra csak kevés súlyt fektetett*. Azon sötét napok után, melyekben tudatlanság és rágalomvágy Kálvin képét eltorzítani megkisérlette, s a rómaiak a szabadszelleműekkel együtt őt befeketíteni törekedtek, méltán lehet reményleni, hogy Kálvin befolyására Franciaországban új hajnal fog pirkadni. Ezen örülnünk kell, nem Kálvin miatt, hanem, mint ő maga mondaná, Isten dicsősége miatt, mert őt egyedül illeti a dicsőség! Felesleges megemlíteni, hogy a jelentést és a benne foglalt kilátásokat a gyűlés örömmel üdvözölte. A sJcót és angol presbyterianusok hitvallásáról, mely egyszersmind Amerika s az egész világ angol nyelvű presbyterianusainak hitvallása, Salmond tanár Abezdeenből nyújtott hosszabb beszédben felvilágosítást. Ez az ú. n. westminsteri hitvallás, az ahhoz tartozó westminsteri kátékkal, melyek a puritánok uralkodása idejében a westminsteri kolostorban egybegyűlt zsinat által megállapíttattak, s a következő évben 250 éves jubileumukat ülhetik. Mindkettőnek hatása, folytatta a szónok, igen messzire terjed, és a jelenlevők legtöbbje által bizonyára ismertek. A westminsteri káték a legtöbb egyébtől, a Lutherétől és Heidelbergitől is abban különböznek, hogy alapjuk nem az úgynezezett apostoli hitvallás. A szentírás alapján a keresztyén hit új logikai fejlődését tartalmazzák, és tanuk páratlan a maga nemében. Hiányzik ugyan náluk az ifjúsági iskoláskönyvek melege és egyszerűsége, és nyújtanak olyant is, mi az ifjak értelmén túlmegy, azonban ügyes és szakszerű következtetések előnyével bírnak, s kérdéseiket és feleleteiket oly módon fejezik ki, hogy az könnyen vésődjék az emlékezetbe. A befolyás, melyet ezek Skócia s a többi presbyterianus egyházak ifjúságára tettek, kiszámíthatatlan és felülmúlja a többi káték kihatását egyházukban. Ugyanez áll a westminsteri hitvallásról is, a reformációból kiindult mozgalom legérettebb gyümölcséről; ezt logikus következtetés és a kifejezések hasonlíthatatlan határozottsága tüntetik ki, s ha talán túlságosan elvont és metaphysikus, pótolja ezt »előadása méltóságával*, a fenséges hűséggel a kegyelem tana iránt, s azon állásponttal, melyet az írás egyedüli tekintélye, annak csalliatatlansága s bölcsesége, továbbá a Szentlélek bizonyságával szemben elfoglal. Szónok azután áttért a kátékra, melyeket a többi református egyházban használnak, s itt a Heidelbergi Kátét tartja a reformáció napjait követő más.odik generáció legjobb termékének, és hangsúlyozta, hogy ennek a legmesszebbnyuló és legmélyrehatóbb befolyása volt a különböző református egyházi testületekre; azt is állítgatják némelyek, hogy ez a káté a biblia s a zarándok útjáról szóló könyv (the Pilgrims progress) után a világon leginkább el van terjedve és a legtöbb nyelven lefordítva. Azonban még azáltal is különbözik e káté a többiektől, hogy megkisérlette egyidejűleg ifjúsági tankönyvnek is, egyházi hitvallásnak is lenni, a mi a szónok szerint, nem egészen sikerült. Nagyon sok van benne a gyermekek számára és nagyon kevés az érettebb észnek. De kitűnő oldala az, hogy az elvont és metaphysikai kifejezéseket kerül, s ahhoz alkalmazkodik, a mi konkrét és gyakorlati, az ember engesztelési vágyához, és annak teljesítéséhez a Jézus Krisztus által; továbbá általános tapasztalatokra támaszkodik. Kiindult oly személyi tapasztalatokból, melyekben minden ember részes, s ezért teljesen alanyian jár el, míg más káték tárgyilagosak és nem személyesek, a theologiai precizió rovására a köznapi élet nyelvével él, és ha mélyebb gondolatokat, mint a prádestinátiót nem zár is ki, de ezeket gyakorlati oldalukról tekinti, mint vigaszunk, örömünk és végső győzelmünk okát. Szeret oly dolgoknál időzni, melyek az emberi tapasztalatoknak felelnek meg, s inkább érzelemszerűen beszél a Jézus Krisztusban való isteni életről.