Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-09-13 / 37. szám

A ki, így végezte a szónok, korunknak új kátét akar adni, annak a rövid westminsteri és a heidelbergi káté legjobb sajátságait egyesítenie kell, s azáltal a mai nemnek talán nagyobb szolgálatot tesz, mint azt bármely más becses theologiai munkával tehetné. Salmond dr. e fejtegetései a gyűlésben természetesen igen élénk vitát keltettek és nevezetesen a nemrég Buda­pesten járt Good James J. dr. (Readnig, Penssylvania) lépett sorompóba a Heidelbergi Kátéért s annak előnyeit igyekezett megvilágítani. Good dr. jelenleg épen a Heidel­bergiről szóló nagyobb tanulmánynyal van elfoglalva és nyíltan kijelentette, hogy mint oktatási könyvet a Heidel­bergit előbbrevalónak tartja a Westminsterinéi. Azután utalt arra is, okiratokra hivatkozván, hogy mielőtt a west­minsteri gyűlés új kátét állapított volna meg, Anglia és Skócia presbyterianusainál szintén a Heidelbergi volt hasz­nálatban : a Heidelbergi Skócia egyházának is régi kátéja, s azért nagyfontosságú a skót népre. Miután a Heidelbergi káténak mint iskoláskönyvnek jelenkori elterjedéséről Németországban a szónokok egyike sem látszott jobban értesülve, azért e cikk szerzője, mint a német ref. szövetség képviselője adott erre vonatkozólag bővebb felvilágosítást. Elmondta, hogy a Heidelbergi Káté, miután 1563-ban nyilvánosságra jutott, mint hódította el Németországnak majdnem összes református egyházait, úgy, hogy azt lehet mondani, hogy az a XVII. és XVIII. században Németország református egyházainak közös hitvallási és oktatási könyve volt. Azonban részint a ratio­nalismus befolyása által, melynek akkor az egyház vezető­sége is hódolt, részint a reformátusok és lutheránusok közt 1817-ben létrejött unió által a Heidelbergi Kátét a mult század vége és a jelen század eleje óta más tan­könyvek »káték« vagy »vezérfonalak«, nevezetesen »unió­káték* kiszorították. E század közepe óta s részben már előbb Németország több részében ezen eljárás ellen és a régi hitvalláskönyv javára reakció támadt, mely a kátét tankönyvnek ismét be akarta hozni s igyekezete — bár sok küzdelem után — itt-ott sikert is aratott. Végül szónok azt is közölte, hogy császári parancs következtében a berlini dómban is, mely a református Hohenzollern-ház temploma, a Heidelbergi Káté ismét használatba vétetett., a mi a gyűlésen élénk örömet keltett. Wheldon F. J. lelkész Bangorból, Észak-Walesban, arra figyelmeztetett, hogy a walesi presbyterianus egyház­nak saját, a westminsteritől különböző kátéja van, a mely ugyan kevésbbé ismeretes, de megérdemli, hogy megismer­tessék, miután a többi kátéval szemben több előnye van. Azután említette, hogy ott a vasárnapi iskolák rendszerét hétköznapi iskolákkal törekedtek egybekapcsolni, s ez jó eredményt szült. Sokáig a körül forgott a vita, hogy a katekizmus miképen taníttassék és itt azután kitűnt, hogy az eljárás módozataira nézve két különböző vélemény van. Az egyik arra törekedik, hogy a régies szólásmódokat megtartsa, a másik szerint ezek most érthetetlenek és a jelenkor em­berét a jelenkor nyelvében kell a keresztyénség örök igaz­ságaira oktatni. Ismételten hangsúlyoztatott, hogy a west­minsteri káté, a rövidebb is a gyermekek értelmének nehéz, és különösen Grant principális (theol. igazgató) Ganadából sürgetett új kátét: »A gyermekeknek nem szabad könyv nélkül megtanulniok azt, mit meg nem értenek!* De mások ismét az ódon kifejezések megtartása mellett nyilatkoztak, így Hall John dr. New-Yorkból is. Szerinte ha nem is lehetséges a rögtöni megértés, majd megjön, az később, annál inkább, mert az illető szavak az emlékezetbe vésőd­nek. Itt saját gyermekkori tapasztalataiból indult ki. Határozatot e tárgyban nem hoztak: szembeötlő volt. hogy a vélemények nagyon is szétágaznak, s a kér­dés nem eléggé érett. Maga a vita minden gyűlölség nél­kül folyt, s világosan kitűnt, hogy a fődologban, az írás egyedüli tekintélyében, az üdvigazságok és üdvtények örök érvényességében mindenki egyetért. Nem abban az érte­lemben beszéltek a régi káték nehézségeiről, mintha ezek a tanítók lelkében volnának, kik tán már nem állnának a hit régi alapján; csak a kifejezések alakja, így gondol­ták, idéz elő nehézséget, nem pedig a régi tanok. Este ismét felette nagy közönség gyűlt egybe St. Andrews-Hallba, hogy a népszerű előadásokat hallgassa, melyeket ez alkalommal tartottak. Mac Ewcn dr. Glas­gowból arról a nevelő befolyásról beszélt, melyet az egy­háznak egyes tagjaira gyakorolnia kell, Robertson T. M. lelkész Skóciából (St. Ninias) e befolyásról a családi életre, Stalker drtól (Glasgow) ugyanerről társadalmi életünkre, és Hoge Mózes dr. Richmondból (Virginia. Egyesült-Álla­mok) az egyház ezen befolyásáról a népek és nemzetekre. Mind a négy előadás kiválóan érdekes volt, »de tartalmu­kat néhány rövid mondatba összefoglalni nem lehet, hosszan pedig helyszűke miatt nem tárgyalhatom. De azt a meg­jegyzést el nem hallgathatom, hogy a szónokok hallgatóiktól a vallásos életben sokkal nagyobb jártasságot tételeznek fel, mint azt, nálunk »vegyes publikumnál* tehetnők. Külö­nös élénken beszélt az agg Hoge dr. Június 20-án, szombaton, nem volt ülés, hanem Glasgow városa kirándulásra hívta meg a kongresszust. Először a város által fogadott különvonaton Dunbartonba utaztunk, egy várba a Glyde partján, a melyben Stuart Mária királyné volt egy ideig fogva, s azután szintén a város által kibérelt nagy hajón a környék tavait láto­gattuk meg, s este jöttünk vissza különvonaton Glasgowba. A hajón a lyncheon (reggeli) és diner (ebéd) szintén a város költségén tálaltatott, mely nem is lesz majd oly csekély. De Glasgow a világ leggazdagabb városaihoz tartozik, s nem csekély ott az érdeklődés is a keresztyénség és a református egyház ügyei iránt. Ez vasárnap június 21-én lett ismét nyilvánvalóvá. Kora reggeltől az üzletek zárva, a »korcsmák« is. de a templomok nyitva, s a mi fődolog, jól látogatva: itt, ha hívnak a harangok, senki sem szeret, hacsak betegség nem gátolja, távol maradni az istentisztelettől, hol nincsenek üres ceremóniák, hanem az Isten szava, értelmesen magyarázva és a lelkekre kötve. Én reggel abban az istentiszteletben vettem részt, melyet az egyetem közelében fekvő egyik templomban Hall John dr. tartott, egy valóban nagy prédikátor, nem virágos beszéd s dagályos szavak, hanem azon szerény mód által, melylyel az írást magyarázza, s a mi az em­beri szív ismeretére vall, Isten szavait értelmesen alkal­mazza a bűnös s megváltás meg béke után sóvárgó em­beriség szivére, életére és szükségleteire. Este meg azt az istentiszteletet látogattam meg, melyet Mac Ewen dr. tem­plomában Dykes Oswald principális, (a londoni presbyte­rianus theol. tanintézet igazgatója) tartott, s ez a férfiú is meg­érti, mint kell Isten igéjében kutatni, annak gazdagságát fel­tárni, s azzal a szívbe hatni. Délután azonban magam prédikáltam Dunáid Mac Leód dr. Parich Church Park­jában és pedig a Glasgowban nagy számban élő evan­gelikus németek számára, kikhez részben a német ame­rikaiak is csatlakoztak; valóban különös érzés a Nagy-Oceánon innen és túlról magas északon lakó honfitár­saknak a kegyelemről prédikálhatni, a mely a Jézus Krisztusban, és pedig benne egyedül, minden fáradt és megterhelt emberszív számára található. Dr. Br. után. Fleischer Gyula, (Folyt, köv.) joghallgató.

Next

/
Oldalképek
Tartalom