Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-09-13 / 37. szám

h) Ezáltal alkalom nyílik, mód nyujtatik arra. hogy ifjaink a pesti egyetem jeles tanárait hallgathassák, a nélkül, hogy mi a tanárok fizetésével terheltetnénk. c.) Nincs az országban város, hol annyi tudományosan képzett szakférfiú volna, mint Pesten, hol egyik vagy másik tanulmány előadására csekély díjért segédtanítókat lehet fölkérni és megnyerni. cl) Az idegen nyelvek s közelebb már a hivatalos eljárásban is nélkülözhetetlen német nyelv megtanulására sehol oly alkalom nem nyílik, mint Pesten, hol a holt és élő nyelvek az egyetemen is előadatnak s egyes ügyes nyelvmesterek által is taníttatnak. e) Hazánkban Pest a szellemi élet középpontja, a tudományosság és műveltség székhelye, hol könyvtárak, múzeum, képtárak, állat-, növény-, ásvány- s pénzgyűjtemények ingyen használhatók. /) Az ifjúságnak sehol annyi alkalma nincs az önfentartásra, mint Pesten, hol a tömérdek tanuló mellett magántanítói és nevelői állások nyerhetők, hisz csak a református tanulók száma meghaladja a másfélszázat. g) Végül ígéretet nyertünk arra, hogy Pesten a theol. ifjak számára könyvtár alapíttatik és tantermek nyittatnak, stipendiumok tétetnek a szegényebb ifjak segélyezésére; a Pesten is alkalmazandó 3 rendes és fizetéses tanáron kívül Székács József ág., Török Pál helv. hitv. pesti lelkészek s más szakférfiak, mint rendkívüli és segédtanárok, egyes tudományokból minden díj nélkül leckék adására vállalkoztak. — A »Szózat« e lelkesítő szavakkal végződik: -Mi akként vagyunk meggyőződve, hogy ha ezen tervünk és kérelmünk elfogadtatik, helyeseltetik, foganatosíttatik: egyetemes egyházunk nevezetes előnyöket, kellő képzettségű s buzgó lelkészeket nverend, kik hévvel, hatálylyal, sikerrel építsék a mi Urunk Jézus Krisztus egyházát, kik méltó lelki tanítói, útmutatói, öröme és dicsekedése legyenek egyházunknak.®* (Folyt, köv.) Szőts Farkas. TÁRCA. A hatodik presbyterianus kongresszus. (Folytatás.) II. Azon alapelvekről, melyek a római pápaság cselekvéseit irányítják. Bois Henrik tanár (Montaubanból Franciaországban) adott részletes felvilágosítást. Az egyház fogalma ott egészen alakivá vált. Mindenütt az alak lép előtérbe a lényeg és igazság helyett. Nagy képtelenség nyilvánul olt arra, hogy az egyház szellemi létét fentarthassák. A római katholikusok az egyház látható külső jeleire támaszkodnak. »Meg vagyok keresztelve, bérmálva, a Jézus Krisztus elismert helytartója által bűneimtől feloldva ez elegendő nekik, s épen ez a felületesség teszi a pápa egyházát oly vonzóvá a tömeg előtt. Itt az egyes * Az Iskolai Biz. Szózat egész terjedelemben közölve van Török Pál » Korrajzok*-ja okmánytárában 51—58. lapokon. személyektől nem sokat igényelnek, s azért könnyebben lehet elbánni ezen vallással, mint az evangéliummal, mely az egyes ember személyét felelőssé teszi arra nézve, miként járt el Istennel szemben. Kiemelendő az is, hogy a római katholicismus híveit elrabolja úgy a Jézus Krisztustól mint Megváltótól, valamint az igazi egyháztól. A római papi-egyházat úgy állítják oda, mint az igaz közvetítőt Isten s emberek között, mely kibékíti a bűnöst Istennel, önmaga osztja szét a kegy adományait. Míg az igazi egyház magában foglalja az összes keresztyéneket, ez csak az úgynevezett údvben részesülőket. Arómaiak ugyan dicsekednek vallásuk egységével, de a kötelék, mely őket összefűzi, kiváltképen anyagi. Napjainkban az úgynevezett római katholicismus mindinkább politikai vallás lesz, melynek célja uralkodni a lelkek felett, ennek az igazság utáni törekvést alárendelve. A római egyház inkább oly társulathoz hasonlít, mely a hatalom elnyerésére tör, mint hivők közösségéhez, kik lelki üdvöket tartják szem előtt. Nem akarja tagadni, vannak a katholikusok között, kiknek gondolkodása tiszteletreméltó, sőt, kik jámborságuk és jótékonyságuk által sok protestánst megszégveníthetnek. De most nem személyekről, hanem intézményekről s tanokról van szó. Magában véve s a történelem fényében szemlélve, a pápista tan az egyházról a legvakmerőbb kihívás, melyet valaha ügy az evangeliumi tények, mint a józan ész ellen intéztek, és azt lehet mondani, hogy a »katholicismus* ezen fajtája vallásnak nem eléggé vallásos, és igaz keresztyén egyháznak sem igaz, sem valóban keresztyén. Végül dr. Dykes Oswald, a londoni presbyterianus tanintézet igazgatója, előadta az angol püspöki egyház rendszerét, mely hitére nézve teljesen református, de a belszervezetben és istentiszteletben sokat megtartott a középkorból, a mi a többi ref. egyházaktól megkülönbözteti. Mondhatni, két lélek hat benne iránvítólag életére. Első az evangelium, mely köztük sokszor a Jézus Krisztus szellemében való mély vallásos életet kelt, a másik pedig a külső alakiságuk, mely ismét többek tekintetét Rómára vonja, mintha csak ott volna található az üdvösség. Utóbbi irány érvényesül belső szervezetében, mely a lényeges különbséget teszi közte és a presbyíeri egyházak között. Ennek folyományaként oly törekvés kezd előtérbe lépni, mely a római papi egyházhoz akar közeledni. A papi egyházhoz hasonlóan a papi közvetítésben látja az üdvöt és nem akar oly egyházat teljérvényünek tekinteni, melynek papjai nincsenek »helyesen ordinálva«, azaz nem részesültek a püspök által a papi szentelésben. Röviddel ezelőtt épen ezért a canterbury érsek becsmérőleg nyilatkozott más protestáns felekezetek papjairól, azt vélve, a »tisztelendő« név nem is illeti meg őket, mert nem a helyes kéz, t. i. a püspök keze által avattattak fel. Dr. Dykes az angol püspöki egyház ezen jellegét közelebbről szemügyre vette, s azt mondta, az anglikánus papok, kik ezen irányhoz tartoznak, elismerik ugyan a presbyterianusok természetes erényeit, tagadják azonban papjaik bizonyos szentségét, mert azt csak szentségi felavatással lehet megszerezni. Mégis, folytatta szóló, az a kérdés, melyik oldalon van több keresztyénség. Önkínzás és kolostori elzárkózottság ritkán jár együtt Isten parancsainak nyílt, férfias és a köznapi életben is gyakorolt követésével, különösen ritkán pedig a felebaráti szeretet, igazságosság, őszinteség és barátságosság kötelességének teljesítésével, a mint az az Isten országában megkívántatik, s a presbyterianusoknak épen nincs okuk bánni azt, hogy közöttük nincs oly »különös szentség « (Col. 2, 23.). Az anglikánus gyülekezetek némelyike elismeri ugyan, hogy mit köszön a keresztyénség a nem püspöki egyháznak, megengedi, hogy a püspökök által