Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-08-02 / 31. szám

tust tekinti, mint e szavaiból kitetszik : Az első periódusban a vallás ós az erkölcsiség különválva vannak. A másodikban, a vallás és erkölcsiség egyesítvók ; más szavakkal az erkölcsiség vallásos. Ennek a szerzője ós symboluma Jézus. A harmadik és legmagasabb korszakban az erkölcsiség önmagáért ós önmagától van. Krisztus személyének eredetisége — úgy mondja — határtalan, páratlan az emberek között, mivel jelleme egyez eszméivel. Az igazi socialismust akarta megalapítani. Az Istennek országa nem más, mint az igazság uralma. Vallása az erény gyakorlása, nem pedig theologikus. A Jézus mennyei atyja az egyetemes emberi öntudat. Később azonban Jézus célját elérendő, megengedte a tanítványoknak, hogy őt Messiásnak, isteninek tartsák. Ebben Proudhon »Józusnak sülyedósót« látja. Szerinte Krisztus mélyebbre sülyedt, mint Júdás avagy Lucifer, (íme, ez a vége a hitetlenségnek és az antikrisztusi elméleteknek. Szerk.) Legkülönösebb azonban e könyvben, a feltámadásról való elmélet. Azokban, a mik a keresztrefeszítés után történtek, Proudhon az egész történelemben legmeglepőbb tüneményt látja. A tudomány ós logika követelik tőle, hogy azoknak észszerű magyarázatát adja. És egész komolyan hozzá is fog s látni fogjuk mily sikerrel. Mi úgy tudjuk, hogy Péter ós Pál prédikálásának magja, veleje a feltámadott Krisztus volt, maga az ős egyház a feltámadás alapjára alapíttatott ós építtetett föl. A tanítványok lelkesedésének, erólyónek, szóval ennek a világot meggyőző mozgalomnak e hit vala az alapja. Proudhon e dolgoknak magyarázatát így adja : Jézus nem halt meg a kereszten, feléledt újra a sírban. A tanítványoknak tényleg megjelent ós még az 58 és 60-dik évig élt, de elrejtőzve. Valószínűleg Antiochiában vonta meg magát és onnét igazgatta az egyház ügyeit. Onnan egyenlítette ki az ellentóteket, onnan bocsátott ki misszionáriusokat. E kifejezéseket: eletette életét és ismét felvette « ós »hordozta a keresztet« az Ü tényleges tapasztalatából merítette. Az ő végső eltűnése után, a 60-clik óv körül ütött ki a harc a paulin és a zsidópárt között, míg élt addig el tudta fojtani az ellentétet. (Erre is áll Rom. I, 22. Szerk.) Ezekben feltüntetvén a Chr. V. nyomán azt a kísérletet, melylyel a naturalismus egyik legtehetségesebb bajnoka elméletét a történelemmel összeegyeztetni törekedett: csak annyit kérdünk, a józan észre hivatkozva, bár azt Proudhon ós társai maguknak akarják lefoglalni, hiheti-e valaki, hogy majdnem harminc évig egy oly bámulatos és elébb általánosan ismert személyiség, mint Jézus, rejtekből vezethette az egyház kormányzását, irányozhatta annak harcait, vívhatta ki diadalait ós ez idő alatt teljesen kikerülte volna a római hatóság ós a zsidó papok figyelmét? Hiheti-e valaki, hogy megtérítette Pált, utasításokkal el is látta és bár folyton közel volt hozzá, de mint az apostol maga megvallja és Proudhon is elhiszi neki, az Urat testben soha nem látta? Hiheti-e valaki, hogy a félholt állapotból való magához térését Krisztusnak nem a hatóságok tudták volna meg legelőször, és azok azt nem is kürtölték volna ki? Végül hihető-e, hogy Jézus egy szó nélkül eltűnt volna a már nagy sereggé nőtt hívei közül? Hiheti-e valaki, hogy az, a kinek szájában álnokság nem találtatott, 30 évig vagy egy percig is ámította a világot? Bizony, hacsak egy csepp csalás vegyül is a Krisztus ós az ő apostolai munkájába, a keresztyénség nem bírt volna megküzdeni 2000 éven át százezer hazugsággal. A rationalismusnak ismét más úton kell keresgélni. Más kísérleteket kell tennie. Mert így sem a Krisztust sem a keresztyénséget nem tudja kielégítőleg megvilágosítani. És miért nem ? Mert az igazi Krisztust nem ismeri. Valóban a Krisztus jövendölése újabb beteljesedést nyert. A ki ama szegeletkőre esik, összezúzza magát. (Lukács 20, 18.). Proudhon negatív úton tett bizonyságot a megfeszített ós feltámadott isteni Krisztusról. —a—s. Segédlelkészeink és az önképzés. Egyik jelentékenyebb egyházi lapunkban a mult év folyamán két rövidebb lélekzetű elmefuttatás jelent meg a ref. segédlelkészi állásoknak átlagosan silány dotációjáról, ezen anyagi tekintetben eléggé sajnálatos körülménynek tudván be segédlelkészeinknek más téren sokszor tapasztalható elmaradottságát is. E cikkek impressiója alatt írtam meg annak idején az alábbi soraimat, s mivel az ezekben tárgyalt kérdés talán sohasem volt aktuálisabb, mint épen napjainkban: adom őket úgy, a mint következnek. A fentebb érintett lapban közzétett cikkeket örömmel, sőt hálával fogadtam: hogy ime vannak törekvő, ambiciózus emberek, a kik, szem előtt tartva a nagyszerű célt, a mely felé törekedni hivatva vannak: a megfontolt cselekvésű, higgadt, komoly gondolkodású és művelt társadalom elé terjesztik protestáns egyházunk hív szolgái legnagyobb részének életmódját, anyagi helyzetét, mely egyszerű, miként a Jézusé vala .... Fájdalommal kell tapasztalnunk lépten-nyomon azt, hogy a mi fölvilágosodott, túlírnom — fin de siécle — korunkban a prot. káplánok s nagyrészt papok legnagyobb részének elmaradhatatlan üldözője az anyagi gond; hogy, midőn már megkönnyebbült a szíve, lelke, ha hivei körében Istenéhez emelkedve egy pár percre megszabadul emésztő gondjaitól: a vallás, a hit igazságai által való megvigasztalódás röpke pillanatként tűnik el, mert nyomon követi az atra cura: »Mit kelljen megtakarítani holnapra, hogy tisztességesen folyjon az élete ?!« . .