Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-26 / 30. szám

sát mi sem szeretjük ugyan, de már mégis: egy theol. intézet az egész magyar ev. egyháznak, ez túlságosan kevés. A kétségbeesés centralizálásának lehetne ezt nevezni. Tessék előállani az egyház gazdag tagjainak s mind a három intézetet emelni. Es ha lesz pezsgő hitéletünk, a ref, theologiai képzést nem akarjuk majd az államra bízni, mert a magyar állam eszmei dicsősége ugyan igen nagy, de a magyar ref. theol. tanárokat ugyan pártkormány — mert a valóságban ez lenne — ne nevezze ki soha.* Ha a Krisztus életadó erői átjárják az országot, akkor a theol. akadémiák gócpontjai lesznek az evangeliumi tevékenység ezerféle nemének s csak mint államtól, (kivált míg az az evangeliumi igazságokat el nem ismeri) független testületek lehetnek azok. Hanem theologiai akadémiáinknak akkor nem szabad a fát maguk alatt vágniok s meg kell érteniök, hogy a XlX-ik század végén sem száraz tanok, sem képtelen theoriák, sem meddő kritizálások ugyan a mozgópezsgő közéletet megnyerni s vezetni nem képesek. Az intelligenciát vezetni nem képesek, mert annak, hacsak az élő Krisztus előtt meg nem hajol, a száraz tanok és a kritizáló vallás se kell, a köznépet pedig szintén nem, mert az meg — eltekintve egyes túlzóktól — az igazi isteni Krisztust megtagadni nem hajlandó. Leheljenek azért a theol. akadémiák új és éltető, igaz, gyakorlatias keresztyén szellemet a közönségbe, ne gyengítsék a theologusok at, a lelkészeket, hanem adjanak nekik segítséget, hogy a bűn ezerféle nemével megküzdhessenek, akkor majd virágozni fognak az akadémiák s virágzik az egyház és élni fog a nemzet, mert a Krisztus evangeliuma lészen ereje. Se. A. A konfirmáció reformja. II. De nem kevésbbé indokolt a reform az oktatás tartamát illetőleg. Ugyanis a közszokás szerint a konfirmációi oktatás a böjti időszakban történik. Kezdődik vagy hamvazó szerdán vagy Invocavit vasárnapján s nap-nap után szakadatlan egymásutánban tart virágvasárnapig vagy zöld csütörtökig, tehát rendes körülmények között az oktatás 30—35 napra terjed. * Már engedjen meg Főszerkesztő úr. De tudom, hogy e különvéleménynek helyt adott volna Lapjában, ha itthon lett volna is. Én nem bánom, ha a román és szerb theologusokat az állam neveli, de mi csak legyünk megelégedve az evang. reform, egyház megbízásával. Nem tudom, oly nagy szükségünk van-e a doktori címre (én megvallom, nagyon sajnálnám, ha értékemet ez adná meg),' de mi theol. akadémiáinkon is adhatunk doktori címet, ha érvényesítjük jogainkat, mint pl. a bécsi prot. theol. fakultás, a mely az egyetemmel semmiféle összeköttetésben sincs, osztogat. Ss. A. Én ezt az időt nem találom szerencsésnek, s azért alkalmasnak sem a konfirmációi oktatáshoz. a) A konfirmándusok a kik rendesen az elemi iskola Vl-ik osztályából kerülnek ki az iskolában amúgy is eléggé el vannak foglalva, úgy hogyha még a konfirmációi pensumot is lelkiismeretesen fel akarják dolgozni, illetve megtanulni, akkor ez nem eshetik meg az iskolai tananyag károsodása nélkül; csakhogy rendesen az ellenkezője szokott történni ; mert sok tanulni való volt az iskolában a gyermekek a konfirmációhoz csak felületesen készülnek, mert hát a lelkész legfeljebb szelíd szemrehányást tesz, holott az iskolában meg is büntetik a mulasztásért; de minden körülmények között a növendékre nézve az új tárgy terhes. De ettől eltekintve b) a konfirmációi oktatás az iskolai időn túl szokott tartatni, tehát akár a délelőtti három óráig tartó lecke utáni időt veszszük, akár a délutánit, mindkettő már arra az időre esik mikor a lélek ellankadt a figyelem elfáradt s a lélek ha kész is, de a test erőtelen. Feszült figyelmet még az érettebb gimn. ifjúságtól sem követelhetnénk. Nem csoda, hogy a gyermekek türelmetlenségüknek különféle jelét adják s örülnek, ha az órának, a mely esetleg hosszabbra is nyúlik, vége van. c) Nem alkalmas ez az idő speciálisán hazai viszonyainkra való tekintettel azért sem. mert ekkor folyik javában a tavaszi munka, a gyermeknek is a szive, lelke ott kinn van az ifjuló természetben, ott találja vágyainak világát, ott játszik, futkos, virágot keres vagy pillangót fog, szóval ott »űzi gyermekjátékait« s most a helyett, hogy mikor az alig várt idő elközelgett, hogy az iskolában elmondhatja a záró imát, kisebbkorú pajtásai már is vidáman repülnek a játszó helyre, ő is velők tarthatna, ime most neki újra imádkozni, énekelni s egy hosszú órát komolykodni kell, holott a konfirm. oktatás annyi alkalmat sem nyújt a lelkületének megfelelő sőt szükséges vidámságra, mint az iskola: (Nem is jó konf. oktatás az. Szerk.) de a szülő is szeretné a gyermeknek hasznát, venni s ime ebben új akadály a konfirmáció. Ha azt mondják, hogy a konfirmációt ez időszakban ép azért célszerű tartani, mert ez kényszeríti a gyermeket az iskolába járásra, ez a vélemény alapjában el van hibázva. E vélemény teljesen szem elől téveszti, hogy a konfirmáció öncél — hogy mint ilyennek az iskolatartással semmi köze nincs — s hogy ez által az öncél helyett; eszköznek alacsonyíttatik le, a mi az esetleg ellene támadható kedvetlenségben, hogy ne mondjuk, ellenszenvben bosszulja meg magát. Avagy nem alkalmas-e a kofirmációi oktatás ilyenforma gondolatok keltésére: »miért is kell még annak a konfirmációnak lennie, ha az nem lenne, a gyermekeimnek már hasznát vehetném*. Ilyen észjárásra vezethető vissza az az örökké megújuló alkudozása a híveknek a lelkészszel, hogy már 11 évvel konfirmálja a gyermeket, híjába mondja a lelkész, hogy jövő évre úgy is járni fog még az iskolába, ez a szülőt meg nem nyugtatja, a lelkész legtöbb esetben nem tágít ugyan, de ennek aztán hosszabb-rövidebb ideig tartó duzzogás a vége. d) Nem hagyandó figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a konfirmációi oktatás egyik célja az is kell, hogy legyen hogy a lelkészt és gyermeket közelebb, bizalmas baráti viszonyba hozza egymással: »Nem mondalak többé titeket szolgáknak, hanem mondalak barátaimnak* Ján. XV. 15. Már pedig erre az az adott 30—35 nap helyesebben óra nem elegendő, nem főkép arra, hogy tartama alatt tartós sok esetben élethoszig tartó barátság szövődjék a lelkész és konfirmándusok között, sőt talán ép az ellenkező történik itt is, bizonyos tartózkodás, félelem a lelkész iránt., a ki mindennap egyforma komolysággal