Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-07-05 / 27. szám

rom theologiánkat fakultássá fejleszszük, szó sem lehet. Fakultás jelen viszonyaink között csak egy lehet, s az az egy teljesen elegendő is ott, a hol a tbeologusok összes száma a 60-at alig haladja meg; de annak az egynek aztán jónak kell lennie; s ilyenné jelenleg csakis az egyet, egyház theologia akadémiája fejleszthető. De mi történjék a más két theol. intézettel ? Fentartsuk-e vagy beolvaszszuk tán azokat is az egyet, theol. akadémiába, illetőleg fakultásba ? Annyi bizonyos, hogy a soproni és eperjesi theol. intézetek jelen állapotukban és alakjukban semmi esetre sem maradhatnak meg. A törvény végrehajtást parancsol s a végrehajtás eredménye más nem lehet, minthogy az egyet, tan- és vizsgarendszer követelményének megfelelőleg Eperjesen a tanfolyamok redukáltassanak legalább is úgy, mint Sopronban, háromra, s hogy úgy Eperjesen, mint Sopronban a szakvizsgálatok tartása megszüntettetvén, az egyet, theol. akadémiához való alkalmazkodás különösen a tanrendszer dolgában érvényesüljön, s miként ez máskülönben is az egyet, gyűlés által határozatilag kimondatott, azon eperjesi és soproni hallgatók, a kik a IV-ik évet külföldön nem töltik, ennek az évnek az egyet, theol. akadémián való végzésére köteleztessenek. így valami\el javulna a helyzet, a mennyiben megszűnnék a jelenlegi zűrzavar s szerves kapcsolat és rend létesülne theol. tanügyünk terén az egyes intézetek között. De az is bizonyos, hogy ama nagy célt, mely felé immár egy század óta tudatosan törekszünk s el nem érnők, ellenkezőleg: minden maradna a régi csonka-bonkaságban, nyomorúságban. A haladás, alkotás, a virágzó s céljának mindenképen megfelelő theologiai fakultás eszméjének megvalósítása nemcsak anyagi, hanem elvi szempontokból is az erők egyesítését vagyis a két testvér theol. intézetnek az egyet, theol. akadémiába való beolvasztását javalják. Valamikor, egyházi szétszakadozottságunk s létért való küzdelmünk kínos-keserves, de mégis dicső korszakában volt értelme a kerületi theologiáknak. Ma nincs. Egyházunk most már valóban egyetemes egyház s ha valahol, ép lelkészeinek tudatában az egyetemes egyházi célok szolgálata tudatának mélyen meg kell gyökereznie. Itt ama nyomós ok, a mi miatt alkotmányunk 215 —221-ik §-a kimondja, hogy : minden theologiai főiskola egyetemes jellegű s hogy közelebbről a theol. főiskolák szervezése és szabályozása is az egyház-egyetem hatáskörébe tartozik. Tudom; nincs ezzel kimondva, hogy tehát más hatóságok nem is állíthatnak fel theol. főiskolákat, de hogy ez az intenció is benfoglaltatik ama határozatban, a mellett már is elegendő bizonyíték a tény, hogy az egyházegyetem a törvény meghozása óta maga is jelentékeny áldozatot hoz a meglevő theol. intézetek fentartására. De a theologiáknak egyetemes erőből való fentartása, ha másért nem, azért is méltán céloztatik, mert tekintve, hogy a lelkészek tulajdonkép nem egy kerület, hanem az egyetemes evang. egyház szolgálatára képeztetnek mindenütt, bizony visszás egy dolog az ma is, hogy p. o. a tiszai vagy dunántúli kerület saját esperességeinek, illetőleg gyülekezeteinek nagy áldozataival tart fenn theologiákat s képez lelkészeket az e részben úgyszólván semmi terhet nem viselő bányai és dunáninneni kerület számára is. Épen azért vonjuk le a consequentiát: ha a theol. főiskolák az egyetemes egyházat szolgálják, tartassanak is fenn kivétel nélkül egyetemes, azaz közerővel, a teher arányos hordásával. Ez elvi álláspont az, a mi az egyesítést, illetve a kerületi theologiáknak az egyet, theol. akadémiába való beolvasztását szükségszerűvé teszi. A mit az egyetemes egyház még mielőtt alkotmány szerint egyetemessé vált volna, helyes félfogással s nagy lélekkel megkezdett, azt a munkát folytassa most tovább még nagyobb lélekkel. A mely teher immár törvény szerint is az övé, azt a terhet vegye le az alatta roskadó vállakról. Vegye át a kerületi theol. intézeteket és az erőket egyesítve a viszonyok, körülmények és a szükségletek okos számbavételével építsen szentelt hajlékokat az Úrnak, az ő Igéje tudományának ma egyet, holnap mást, a szerint, a mint teheti s a szükség kivánja. Első feladat mindenesetre az egyet, theol. akadémiának a más két theol. intézet beolvasztásával theol. fakultássá való kifejlesztése. Mert, hogy ugyancsak az eperjesi theol. tanári kar »Nyilatkozat«-ának szavait idézzem: ^igyekeznünk kell közös erővel három helyett inkább egy jól felszerelt theologiát fentartani, a mely egyházunk díszére váljék s a prot. theol. tudomány mindenkori állásának megfelelő legyen, a modern nevelés s a hazai közműveltség szempontjából lehetőleg teljes és tökéletes garanciákat nyújt és a haladás szolgálatában állva az evang. egyház és a magyar haza érdekeit szolgálhassa*. S nézetem szerint egy ily theol. fakultásnak szervezése a jelenlegi három theologia egyesítése alapján, a mint szükséges, úgy lehető is. Dr. Masznyik Endre, theol. akad. igazgató. TÁRCA. Rendelet a magyar r. kath. papsághoz. XIII. Leó nevében, a püspökök és szerzetes rendek ügyeinek és tanácskozmányainak élére állított kongregáció, Verga kardinális aláírásával Magyarország érsekeihez, püspökeihez és egyéb egyházi fölebbvalóihoz miheztartás végett rendeletet intézett, mely jobbadán az egyháznak fegyelmére vonatkozik. A fegyelem megújításának és megszigorításának szükségességét a rendelet bevezető sorai okolják meg a következőképen: Ez időben, midőn Magyarország a katholikus vallásra és az egyházi szabadságra oly ellenséges viszonyok között hányattatik, valóban örvendetes jelenség, hogy sokan az egyházi renden lévőkből nem a magukét, hanem, a melyek Jézus Krisztuséi, az Isten és egyház ügye, nemkülönben a hivő nép érdekében buzgó munkásságot fejtenek ki, magukat mindeddig elszánt bátorsággal viselve. Boldogító jele ez a viszonyok jövendő jobbrafordultának sz. Cyprián jeles mondása szerint: Az Isten papját, ki az evangéliumhoz hű marad és Krisztus parancsait megtartja, megölni lehet, legyőzni nem. (A Kornéliushoz írt 1. levélből.) De viszont fájlalni kell, hogy nem épen kevesen vonakodnak is a munkától, télnek is a küzdelemtől. Ennek okát kutatva, leginkább az ötlik szemünkbe, hogy az ilyféle egyháziak elpártoltak azon szellemtől, melyet a kézföltétel által nyertek és szánalomra méltóan a világ szekere után futva elfajzottak ama férfiaktól, kiknek Izrael váltságát, kell munkálniok. Mindenki előtt nyilvánvaló tehát, mennyire fontos, hogy Magyarországon az egyházi fegyelem felkaroltassék, megszilárdíttassék. A rendeleteknek pontokba szedett részletes rendelkezései így szólnak: í. A püspökök kiváló gondot fordítsanak arra, hogy a papságot erélyesen figyelmeztessék és alkalmas segédeszközökkel mindazok pontos teljesítésére rávegyék, melye-