Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-06-14 / 24. szám

kéjét s a nyugot-európai kultura továbbfejlődését biztosító ós maradandó államalakítás nem képzelhető, s hogy az egységes magyar nemzeti államnak főleg kelet ellen, a keleti műveletlen népeknek saját anyanyelvükhöz való SZÍVÓS ragaszkodásuk mellett szemkápráztató egyházi szertartásaikon, mint látványosságokon csüggő külső vallásossága s ebből folyó olvasztó hatása ellen kell védekeznie s a kelet felől fenyegetett nyugoteurópai kulturához kell ragaszkodnia, de az erkölcsi alapnak, s a szabadság szeretetével párosult belső vallásosságnak megóvásával, ós a nyugodt lélek sorvasztó betegségének gondos kerülésével. Ugyanezen lélekben járó feladat jutott az egységes magyar nemzeti állammal elválaszthatlanul egybeforrt magyar református egyháznak is osztályrészül, de hogy ezen szegény egyház államvédő s a magyar nemzeti egységet Összetartó hivatásának megfelelhessen, neki is szüksége van az állam támogatására; azonban nem szolgabért igényel az államtól, ebbeli viszonkövetelése a legjogosabb című ós legjobb hiszemű lévén, mert az egységes magyar nemzeti állam s a magyar református egyház oly annyira egymásra vannak utalva, hogy bízvást hangsúlyozhatjuk, miként ők együtt élnek, együtt halnak. A magyar népelem egymagában áll szent István koronájának jelenlegi birtokterületén, rokon nópfaja ezen elszigetelt területen ós ezenkívül nincs egész Európában, ős hazájában van meggyökerezve, ehhez van nőve, kifelé nem gravitálhat, semerre se terjeszkedhetik. Egészen hasonló a magyar református egyház állapota, még pedig nemcsak nemzetiségi, hanem e mellett vallásfelekezeti tekintetben is, ezeréves hazáján kívül nemcsak mint népfajnak nincsen számára hely, hanem a hónát körülövező szomszéd idegen népek közt hitsorsosokat sem talál, az egykor Magyarország rendeivel s Erdély fejedelmeivel szövetkezett hatalmas arisztokráciájában, úgy népe zömében is erőteljes, de a fehérhegyi döntő ütközetben győzelmes II. Ferdinánd császár által kegyetlenül kiirtott cseh-morva református vallásfelekezetnek II. József császár uralkodása alatt új életre kelt csekély foszlányain kívül. A magyar református egyház híveit súlyosan nyomják az egyházi terhek, lelkészeinek, tanintézeteinek, felekezeti iskoláinak s néptanítóinak fentartása aránytalanul terheli ezt a szűkölködő egyházat, az államnak magának saját önfentartási feladata tehát, hogy az általa imént hatályba léptetett egyházpolitikai törvényekkel még inkább súlyosbított helyzeten a lehető leggyorsabban könnyebbítsen, hogy a magyar ref. felekezet egyházi és iskolai szükségletének már félszázad előtt jelenleg is érvényben álló országos törvényben és pedig a vallásfelekezeti autonómiának érintetlen hagyásával biztosított állami fedezetét egész terjedelmében magára átvegye, vagy ha ez még egyszerre érvényesíthető nem volna, legalább az eddig élvezett papi jövedelmében megrövidített lelkészi karnak, a jelenkor műveltségi követelményéhez arányuló javadalmazását az egyetemes ref. konvent felterjesztésében megállapított minimális kongruaösszeg erejéig már a jövő 1897-ik évre megvalósítsa, hogy ezzel a ref. magyarság egyházi túlterheltségét egyrészt valamennyire enyhítse, másrészt az ország éjszaki és délkeleti részeiben idegen népfajok közé beékelt, továbbá a Drávántúl a sziavon társmegyékben tengődő úgy régi, mint újabb keletkezésű s folyvást alakulóban levő szórványos magyar ref. egyházgyülekezetek fentartására, s az ottani magyar népelemnek nemzeti szempontból megmentésére szolgáló ref. missziók költségeihez is hozzájáruljon, mert a már is nagymérvű szektáskodásnak ós felekezetnélküliségnek, melyek utóvégre magát az állam s a polgári társadalom alapjait is gyengítik, sőt a fennálló társadalmi rendet is veszélyeztetik, csak így lehetséges elejét venni helyesen tanácsolván a latin költő, hogy »Principiis obsta, sero medicina paratur, quum mala per longas invaluere morascc. Tóth Lajos, ügyvéd, egyháztanácsos. Jézus Krisztus, Istennek egyszülött fia. Mit tartotok a Krisztusról? Kinek a fia ő? Mit mondanak az embernek fiáról? Ezek olyan kérdések, melyeket Krisztus ellenségeihez és barátaihoz egyformán intéz. Eme kérdések elől senki sem térhet ki. És habár úgy látszik, hogy az élet nagy zajában ezrek nem vesznek tudomást ezen kérdésekről, mégis tény az, hogy ezeket a kérdéseket sokkal gyakrabban tárgyalják egész csendben, mintsem gondolná az ember. Annyi bizonyos, hogy a kire nézve ez a kérdés teljesen közömbös, az az ember keresztyén szempontból nyomorék. Tényleg a Krisztushoz való viszony dönt üdvösség és kárhozat felett. A Krisztussal szemben tehát állást kell foglalnunk, s erre nézve először is az ő lényegét megismernünk. Vallásos tekintetben ez a puszta megismerés sohasem lehet produktív, a gyakorlati hit a fődolog. De még ez a hit sem elég magában, hacsak nem öltözködik a megismerésnek valamely alakjába. A föntebbi nyilt kérdésre meg kell felelnie, különben kárt szenvedünk. Vizsgáljuk hát meg, mit tartanak az emberek Krisztusról ? Mindjárt azt a fontos észrevételt teszszük. hogy mindegyik a legnagyobbat és lehető legmagasabbat tulajdonítja neki, a mit képzelhet. A hivő zsidók őt tartották a Messiás-királynak; a tudatlanok és félig hivők e mellett