Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-05-17 / 20. szám

íak, hogy a szövetség tagjai minél több táplálékot osztogathassanak, addig a nők arról gondoskodtak, hogy egyhehány kedélyes összejövetelen egy kis testi táplálékot vehessenek. Nap nap után mult s április 30-án az öreg Baedeker mar Budapesten volt. Ekkor már tudtuk, hogy a küldöttek kevesebben lesznek, mint a hogy reméltük s hogy jDalton Konsistorialrath és híres utazó, továbbá Farrar, a canterbury-i Dean, az angol alsóház papja, az anglikán egyház evangeliumi részének egyik leghatalmasabb képviselője, nem jöhetnek el. Május elsején delben még mindig csak az öreg Baedeker volt körünkben, de azért az irodalmi társaság d. u. tartott közgyűlésén már úgy az angol, mint a német és svájci evangeliumi prot. testvérek egy-egy képviselője megjelent. (Folyt, köv.) Szabó Aladár. KÜLFÖLD. A francia reformátusokról. Párisban egy igen érdekes és tartós hatásúnak Ígérkező könyv jelent a hetekben F. Pédéret volt. montaubani, most már nyugalomba vonult ref. theol. tanár tollából, Cinquante ans de souvenirs religieux et ecelesiastiques (visszatekintés a francia vallásos és egyházi élet legutóbbi ötven évére) címmel. Az író kebel barátja volt a két Monodnak, Adolfnak és Frigyesnek és benne élt abban a nagy dogmatikai harcban, mely 1840—50-ig izgalomba tartotta a francia református egyházat. Az agg szerző magas kora dacára még mindig igen élénken, világosan és logikusan ír. Az első évtizedet Le réved-nek, az ébredés korszakának nevezi. E korból nagy-alakok emlékét idézi föl, úgymint, Monod Jánosét, Adolf atyjáét, a kegyes és ékesszóló Grandpierre párisi lelkészét, a ki a réveil lelke vala, továbbá Lutteroíhéí, a ki sok, a francia református körökben ma is kedvelt ének szerzője vala; Delaborde grófét, Pressensé Victorét, a hírneves Pressensé Ödön atyjáét, Vinet Sándorét, Broglie hercegnőét, madame de Stael leányáét és mindenek felett a nagy Guizot emlékét. Ez utóbbi igen jelentékeny szolgálatokat tett egyházának s mint Lajos Fülöp miniszterelnöke és mint író egyaránt díszére volt egyházának és hazájának. Nagy és dicső korszak volt ez. Az üldözés és a forradalom szomorú korszaka után valósággal «Le réveil szép tavasz volt ez a hosszú és kietlen tél után. A második évtized az 1848-ban tartott zsinattal kezdődik. E korszakban már javában folytak a theologiai viták. Egyik oldalon Coquerel, Pochaud és Fontané, másik oldalon pedig Gasparin, Monod Adolf és Frigyes vezetése alatt. A harmadik évtized nevezetesebb mozzanatai: Scberer Ödön theologiai fejlődése, mely a híres gondolkodót teljesen az atheismusba vezette. És Monod Adolf halála, ki korának legnagyobb evangeliumi lelkésze és jelleme volt francia földön. A negyedik évtizedre esik: Renán »Jézus életének* megjelenése. Ennek hatása alatt a liberálisok még hevesebben léptek föl. Ámde az orthodoxok száma napról-napra növekedett. Majd minden consistoriumban győztek. Az 1872-ben tartott nagy zsinaton már túlnyomó többségben voltak. Inde irae. Ettől fogva a liberálisok zsinatról hallani sem akarnak, holott előbb folyton ők sürgették azt. Figyelemreméltó dolog, hogy a franczia református egyházban az orthodoxok, vagy talán helyesebben mondva az evangélikusok száma a lefolyt ötven év alatt folyton szaporodott. Hajdan ők »rari nantes in gurgite vasto* valának. A liberális irányú lelkészek ma vagy a politikai térre csapnak át, mint Steeg, Büisson és Dide vagy pedig minden befolyásukat elvesztve élnek. A professorok úgy a párisi, mint a montaubani fakultásokon majdnem mind orthodoxok vagy pedig közvetítő irányúak. A lutheránusok pedig teljesen positivek. —a—s. RÉGISÉGEK. Lelkipásztorsági elmélet a mult századból. De minthogy nemcsak ágyban fekvő nyomorult betegek vágynák, hanem szivökben megkeseredett és nyomorúság látott hivek is vannak az Isten gyülekezetiben, s ha már az ilyen esetben levőktül megkerestetnek az Isten szolgái, az Il-do a kérdés, miként viseljék az ilyenek magukat? melyet egy s két szóval elvégezhetünk s azt mondjuk 1-mo.Ha azilyenektül megkerestetnek, hogy hozzájuk nyújtandó vigasztalásuk annál foganatosabb lehessen, tudakozzák meg elsőben is, mi lehet oka bánatjuknak, és gondolják el azt megtudván, mivel lehetne hathatósabban őket megvigasztalni. Azt, vagy okát kitanulván, mutassák magok is ez esetben való szomorúságokat s bánatjokat és így az Idvezítő szavai szerint sírjanak a sírókkal, úgy kezdjék osztán őket vigasztalni. Ne is igyekezzék bánatjokat hirtelen megfojtani, hanem csak lassanként, hogy alig vehessék észre magok is megszűnését bánatjuknak. 2-o Ha pedig történnék valamely hívő embernek olyan szomorúságra való oka, melyet ő nem tud, de tudja prédikátora, mint p. o. ha valakinek messze földön lakó fia. vagy kereskedésben levő férje meghalt, melyet ő maga nem tud, hanem prédikátora. Az ilyen szomorúságra való okot, ne a prédikátor mondja meg hallgatójának először, mert így nem lesznek foganatosak vigasztalás!, mert ő olyakat nem várt prédikátoraiul, hanem a prédikátor mondja meg az ilyen állapotban levő hallgatója barátai és jóakarói közül valamelyiknek, hogy az mondja meg először, és a tanító úgy menjen vigasztalására hallgatójának, így lehetnek vigasztalási foganatosabbak. III. Kérdés. Lehet-e prédikátornak a mikor akarja ekklézsiáját változtatni? Épen nem lehet, ha csak nagy okok nem adják elől magukat ; de meglehet ezekre az okokra nézve: 1. ha az Isten dicsősége kivánja az ő változását; 2. ha abban az ekklézsiában. melyben lakott, veszi észre, hogy szolgálatja, melyet hűségesen gyakorlott hallgatóiban teljességgel foganatlan és épület nélkül való volt ; 3. ha abbul az ekklézsiábul cselédeivel együtt épen el nem élhetett vagy azért, hogy a hallgatók kevesek és szegények, vagy hogy háládatlanok voltak. Valakik vagy alávaló okokbul és rossz szokásbul,