Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-26 / 17. szám

Azt mondja először, hogy »jó Dragonus nevét Dragonira nem ő magyarosította; így találta ezt a Magyar Történelmi Társulat 1883. évi soproni kirándulása alkalmával a városi bizottság jelentésében. így írta ezután ő is Dragoninak.« Ezen fölvilágosításra szánt megjegyzésre csak megujítjuk azt, minek bírálatunkban kifejezést adtunk, hogy ismert történeti nevet a köztudat félrevezetésére megmásítani nem szabad s ily önkényes eljárás a közvélemény ítélőszéke előtt helybenhagyást semmiképen nem nyerhet. S ez áll Szalai Józsefre és küldött társaira épen úgy, mint a korrajz írójára. És, hogy Szalai e vétséget elkövethette, azt annak rovására írjuk, hogy a soproni igen gazdag levéltárat oly rövid idő alatt kellett volna átvizsgálni a városi bizottságnak. Lehető ez a nélkül, hogy a levéltárnoknak és a levéltárban búvárkodó egyéneknek tudomását s ismereteiket igénybe ne vennék ? Már most ki tudhatná, hogy a városi bizottság tagjai közül, vagy ezeken kívül (nem lakott-e ekkor korrajzíró Sopronban?), kit terhel ez önkényes név-magyarosítási vétség ? Azt bizonynyal merjük mondani, és teljesen meggyőződve vagyunk arról, hogy ha Szalai a soproni levéltár documentumai felhasználásával Dragonusról egy tanulmányt ír: ennek nevét semmi esetre nem fogta volna Dragonira változtatni. Úgy látszik azonban, hogy korrajzíró a Dragoni névhez sajátságos és oly előszeretettel vonzódik, milyennek példáit az anyáknak gyermekeik iránti viselkedésében találhatjuk; és nem Szalai, hanem saját eljárása inegvédhetésére azzal érvel, hogy ha Sylvester és Starinus a megmagyarosított Erdösi és Sztárai néven is ismeretesek, miért ne lehetne hát Dragonus is Dragoni ? Ámde szíveskedjék csak figyelemre méltatni, hogy a két férfiú neve nem megmagyarosítva van : mindjárt átlátandja posiliójának tarthatatlan és elhullámodott mivoltát. Hiszen előbb volíak ezek Erdősi és Sztárai. és nevüket nem magyarosították, hanem latinizáltak akkor, mikor a tudományos világ küszöbein átlépve, az akkori idők kóros divatja szerint szép magyar nevük helyett latinizált nevet kezdtek írni, vagy fogadtak el. Nem állítottam, — ezt mondja továbbá — hogy Dragoni apostoli buzgóságlól hirdette horvát nyelven is az evangéliumot, hanem valószínű okokat kerestem a magát * soproni magyar és horvát prédikátor «-nak nevező férfiú szerepléséhez. Ennél én sem mondtam többet. Valószínű okait, vagylagosan előterjesztett találgató vélelmeit (azt tartom, igen megfelelőleg és helyesen) alternatíváknak neveztem és azt írtam, hogy ezek közül azt, hogy talán Dragoni, mivel felesége is horvát leány volt, csak apostoli buzgóságból hirdette horvát nyelven is az evangéliumot, az ott felhozott okon elfogadhatónak nem tartom. Különös és igen sajátságos mód az, melyet korrajzíró itt önigazolása céljából használ úgy arra, hogy az általa oly meglepően motivált apostoli buzgóság kifejezés jelentőségét devalválhassa, mint arra, hogy Deven Katalin magyar voltát bebizonyíthassa. Az elsőre azt mondom: meg van írva ; — »Szemle 311. 1. — s így visszavonhatatlan ; a másikra vonatkozólag pedig: nem sikerült. És itt célzatosan oly valami chaost csinál, mely ignotos fallit. Azt írja ugyanis, hogy Dragonus felesége, a horvát leány 1587. április 17. Körmendről mindig a Beythével való jelzálog ügyben írt kérvényük alá magyarul írja nevét így: Deven Katus kez irassa. Tekintsük e nyilatkozatot közelebbről. 1587. ápril 17. férjével közösen egyetlen levelet írt ő a soproni tanácshoz. Ez egyetlen levélről lehet-é azt mondani mindig? Mi igazolhatná a mindigd? Azonban ez egyetlen levél aláírása sem Deven Katus, mint ő akarja, hanem Deven Kata. A soproni igen tisztelt levéltáros úrnak mind képességében, mind hitelességében teljesen megbízom és bátran merem nyilvánítani, hogy ő egyeztetés nélkül nem adhatott ki oly másolatot, mely az eredetivel nem szórói-szóra egyez, mely a korrajzíró birtokában levővel ellentétes s melynek aláírása ez: Deven Kata kez irassa. De ha Deven Katalin olyan magyar érzelmű és magyarul oly jól tudó egyéniség volt, miért kellett korrajzírónak vélelmezni, a valószínű okok közé felvenni azt is, hogy Dragoni, talán mivel felesége is horvát leány volt, csak apostoli buzgóságból hirdette horvát nyelven is az evangéliumot ? Dragonus neje a kezem között levő hiteles másolatok szerint soha Deven Katusnak, sem a hivatolt 1587. ápril 17-ki levelen kívül, magyar nyelven Deven Katának nem, hanem mindenkor Catharina Devennek írta nevét. Deven Katus név. és pedig háromszor, azon fölhatalmazó levélben fordul elő, melyet ő, férjének a körmendi tanács előtt és által adott volt 1587. június 9-dik napján. Nem mondottam, de még csak nem is gondoltam soha, hogy korrajzíró feladatául a Beythe és Dragonus közötti zálogosügy tisztázását tűzte ki. De azt kérdem tőle, hogy vájjon bevallott főcélja mellett elhallgatta-e, vagy elhallgathatta volna-e a két férfiú közötti viszonyt? Ha igen . . . akkor a körmendi főiskola létezésének és Dragonus theologiai professzorságának bebizonyítására csak Deven Katalinnak 1587. január 22-kéről, Körmendről a soproni tanácshoz és Dragonusnak 1587. február 16-ról ugyanonnan s ugyanoda írt levelek aláírására végre Körmend város tanácsának a soproni tanácshoz 1587. március 26-káról intézett átiratának szövegére kellett volna hivatkoznia, hol és melyekben Dragonus egybehangzólag »sacrae theologiae protessor«-nak mondatik. Ha pedig nem hallgathatta el a viszonyt, sőt korrajzának csaknem egész keretét ennek rajzával töltötte be: akkor minden ilynemű észrevételezés, mentegetődzés és önigazolási kísérletezés nélkül hordozza el, ha a bírálat — mi igen is szabados — megköveteli, hogy tárgyalása szabatos, helyes, a tényálladéknak és történeti igazságnak teljesen megfelelő, igaz és rendszeres legyen. Megtörtént gyarlóságból, hogy Körmend helyett Kőszeget írtam, ezt korrajzíró maga is »error typographiae*nek tekinthette volna. De inkább tetszett nékie, hogy disputálási viszketeget föltételezzen nálam s alkalmat vegyen, hogy oly módon, mit »depravatio dictorum, vei verborumnak« szoktak nevezni régen, észrevételem meggyöngítésére ismét valami kis zavart csináljon. Én. nem Dragonus »Speculumának« címiratában olvasható »preconis et servi Dei olim in ecclesia Telepontana* kifejezés ellen tettem, a minthogy józan észszel nem is tehettem észrevételt, mint korrajzíró célzatosan föltünteti, hanem észrevételt tettem, lejebb, ugyanazon lapon — 321 — olvasható azon nagy hangon mondott szavak ellen: »ha csak valaki be nem bizonyítandja, hogy Telepontana magyarul nem Hidvéget, hanem Körmendet jelent*. Erre mondtam, hogy »soha senki nem fogja bebizonyíthatni, hogy »Telepontana* Kőszeget, most rectificálom, Körmendet jelentene, de ezt sem fogja soha senki, még maga korrajzíró sem bebizonyíthatni, hogy Hidvéget jelentene*. És ezen állításomat most és mindenkor változatlanul fentartorn és az olvasót kérem, hogy a bírálatomban elvétésből írott Kőszeg helyett Körmendet legyen szíves olvasni. Bírálatomat »sine ira et studio* tettem meg. Nagyon távol volt tőlem minden olyanféle érzelem, hogy korrajzíróba bele kössek, mint ezt eljárásom becsmérlésére az olvasókkal elhitetni akarja. Mióta deákgyermek koromban megtanultam ama szabályt: »Oblitus decöris, violát praecepta decöris«, soha senkibe bele nem kötöttem, senkivel