Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-19 / 16. szám

juk, hogy korunk erkölcsi mételye aránylag még a tanítás embereinél tett a legkisebb pusztítást. De hadd beszéljen maga a levél, mely a budapesti egyetem rektorához van intézve. Nagyságos Beletor úr! Nagybecsű felszólítására, hogy részt vegyek a tanügyi kongresszuson, van szerencsém tisztelettel válaszolni, hogy ezt a lépést megtenni most nem tartom érdemesnek. Eljutottunk ugyanis a realizmus alkonyához, mikor mindazok a nézetek, melyek tizenöt év óta az emberiség keblét eltöltötték, megvetésre méltóknak kezdenek látszani. A szép, jó és igaz eszméje a realizmus alatt teljesen elválván egymástól, az erkölcsi érzés mélyen hanyatlott, az eszmei helyett az anyagi jólét, az érzékiség, az egyetemes léhaság tölti be egész valónkat, kihalt az igazság szeretete; államférfiak és publicisták, ha ügy kivánja a politika, hazudoznak, vagy mint az V. század sophistái, csűrikcsavarják az igazságot; az irodalomban gúnytárgya az egyetemes; a színpadon az apa, a férj, a felsőség, az isteni és az erkölcs rovására nevetnek; az emberben az állati elemet dicsőítik, a társadalomban az emancipált asszonyok, a családban a nő és a követelő gyermekek uralkodnak. A vallásból elenyészett az ideális lelkesedés s vagy léha közöny, vagy tehetetlen lágy, mystikus érzés foglalta el helyét, melynek nincs ereje fellázadni az általános demoralizáció ellen. A politikában megszűnt az erkölcs munkálkodni, hanem zsebelő társaságok zsákmányaivá lettek a centralizált országok. Sok tekintetben hazugság lett ajkainkon a nemzet és haza fogalma, melyeket szélhámos jellemek szeretnek kihasználni, vagy pedig az üdvözlések és felköszöntések üres szólama vált belőlük, melyeknek nincs értelmük. Kivált az ezredéves ünnepély számos gyülekezetében hány százezer léha ajak veszi hiába e szent szavakat! És mily szomorú képet nvujt a tanügy ! Körülbelül igaza van Brunetiérenek, a ki husz évre datálja az oktatás hanyatlását. De különösen az utóbbi években mélyen sülyedt az egész világ tanügye. Nem az iskolák építését, az intézetek fölszerelését, tanszékek állítását, a tanárok fizetését értem; mert e téren rendkívül sok történt. De mind az, a mi eszmei, a mi erkölcsi, a mi az ifjúság tudás-vágyát, a tanárok tudományos haladását illeti, csak mély sülyedést, egyetemes hanyatlást mutat. Tiz-tizenöt év óta mit se hallunk és olvasunk mást a tanügyi konferenciákon és a közoktatási folyóiratokban, mint a test neveléséről, a tanítás könnyítéséről, a tananyag rövidítéséről, a gondolkozás nélküli szemléltetés terjesztéséről, minden eszmeinek kiszorításáról, a klasszikusok megvetéséről, hangversenyek, színielőadások, táncmulatságok rendezéséről, a külsőség, a formaság, a csíny gyarapításáról. De nemcsak a fő- és középiskolák ifjúságának tudvágya hanyatlott, hanem maguk a tanárok sem igazi tudósok, többnyire korlátolt realisták, a kik irtóznak minden összefoglalástól, jámbor mesteremberek, a kiknek fogalmuk sincs az erkölcsi, a metafizikai tudományokról, melyek fölemelnék, megkoronáznák tudásukat, vagy pedig elhanyagolva tudományos foglalkozásukat mindenféle pénzintézetnél, részvénytársaságoknál és más üzleteknél kereskednek. Hogy vehessek én részt ily férfiak társaságában, hogy hirdessem én ily anyagilag lekötött, erkölcsileg közönyös és fensőbb eszmei gondolkodásra képtelen férfiaknak, hogy mindaz, a mit vallanak, lejárta magát, hogy itt vagyunk az idealismus hajnalán, hogy nemesebb alapokon kell felépíteni az egész tanügyet, mikor maguk a kongresszus vezetői a legismertebb realisták, a kiktől épen nem várhatni valami nemesebbet, magasztosabbat. Á kongresszus fő mozgatója buzgó polyhistor, ügyes kiíró és átíró, fáradhatlan gyűlésező és üzletember: de minden idealisabb felfogás iránt érzéketlen férfiú. A mit a kongresszus ily vezetés alatt határoz, a mit a tanügy terén üdvösnek, hasznosnak vagy szükségesnek kijelent, mindazt néhány év múlva nagyrészt gúny tárgyává teszi az ébredő idealismus. Azt pedig, hogy a kiállítás bachanáliái közepette én álljak ki egy érzéketlen tömegnek az új eszme tanai mellett apostolkodni, én hirdessem komoly gondolkodásra alkalmatlan időben, hogy a mit határozni akarnak, elavult valami: igen szép, de sikertelen kísérletnek tartom. Azért jobb lesz nekem magányomba vonulva a szellemi világ nagy kérdéseiről elmélkednem. Mély tisztelettel Bodnár Zsigmond, egyetemi magántanár. TÁRCA. Még egyszer Dragoni. Nem kedvtelésből, sem azon pruritusból, hogy Thúrv Etele kartársamnak, mint »Dragoni Gáspár és a körmendi főiskola« cimű korrajz írójának e Lapok f. évi 5. számában fölvilágosításul közölt soraira észrevételeimet megtehessem, hanem erkölcsi kötelességből és kiválőlag azért vagyok kénytelen ismét tollhoz nyúlni, hogy e Lapok 1-ső és 2-ik számában közölt bírálatomat kötelességszerűleg kiegészítsem s mit akkor, a később történtekből, csak következtetnem lehetett, most bebizonyítsam s a korrajzíró valóban téves fordítását az eredeti okmány fölmutatása által beigazoljam —• és a téves fordítás alapján levont állítások és következtetések fölötte hibás, tarthatatlan, megvédhetetlen és minden történeti igazságot nélkülöző mivoltát az olvasók előtt felmutathassam. Á levél, melynek fordítását s tartalmát korrajzíró a »Protestáns Szemle* 317. és 318. lapjain közli, eredeti szövegében ekként hangzik: »Quemadmodum ab initio, ita et nunc totam curam domus nostrae inter Amplitudines vestras habitae, generosae et nobilis matronae Katherinae Deven consortis meae et negotium cum domino Stephano Boythe traüsi^en^um * resignavi. Quare, qualitercunque cum vestris amplítucnnibus vei alio quovis pio homine tam de domo. quam etiam de redemptione rerum concordaverit, sive ego in Pannónia sive extra regnum fuero, semper ratum et firmum habeatur. Quam amplitudinibus vestris iterum atque iterum commendo, et rogo, ut cum in qua re salutari meo laboré Amplitudines vestrae opus habuerint . . . meo humero inponant, ego certe laeto acjocundo omnibus viribus instando pro posse, perficiam animo. Deus optimus maximus amplitudines vestras conservet in gremio suae catholicae ecclesiae sanctae omnibus diebus vestrae vitae. Dátum Sabariae 1-a Julii anno domini 1584.* E levelet korrajzíró ekként fordítja : »Nemes és nemzetes Deven Katalin asszonynak, az én hites társamnak menyasszonyi hozományképen kapott, nálatok levő házunkat Beythe István uramtól egyezkedés útján visszaváltottam, melyért akármi módon ti veletek, vagy bárki más * Nem »transingendum«, mint ezt korrajzíró e Lapok 75-ik lapján közli.