Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-12 / 15. szám

a nagy tömeg nyomorában majd egymást falja fel. Ugy-e, hogy a való életből van merítve Krisztusnak ama keserűen igaz mondása: a kinek van, annak adatik, a kinek pedig nincs, a mije vagyon is, elvétetik (Máté 25, 29.). A gazdag ember vígan él, a szegény pedig lármázik és dühöng és sokszor hasonlatos az eszkimóhoz, ki leszúrja szomszédját, mert hát »sok az ember, kevés a fóka*. Már az egyiptomiak történetében olvassuk, hogy a szegény nép a faraók gazdag országában sokszor iszonyú nyomornak volt kiszolgáltatva. Egyfelől a faraók véres harcai, másfelől terhes építkezései, miket ma is bámulattal csodálunk, teljesen elcsigázták és sarcolták a népet. Mért él a pór ? — A gúlához követ Hord az erősnek, s állítván utódot Jármába, meghal. — Milliók egy miatt. — mondatja Madách az egyiptomi rabszolgával. Ilyen nyomorban éltek a zsidók is a szenvedélyes építő II. Ramses alatt, s nem volt más út a menekvésre, minthogy fia Meneptah alatt kivándoroltak Mózes vezetése alatt. Igv oldották meg a kérdést. De az egyiptomi nyomorúságnak emlékét soha nem feledhette Izrael, úgy hogy jóval később is, midőn a törvényadó a Jáhvé nevében nagy részletességgel szabályozza a vagyon- és szegényügyet, erre alapítja, ezzel indokolja intézkedéseit s ezzel ösztönzi méltányosságra Izráelt: megemlékezzél róla, hogy te is szolga voltál Egyiptom földében ;

Deut. 24, 18. 22. stb. Ezek a törvények nagyon is magukon viselik a méltányosság jellegét és jóval magasabb ethikai színvonalon állanak, mint az egykorú népek bármelyikéi. Már maga az alapelv, mely szerint a birtok nem az egyesé, mint ma, nem is a mindenható államé, mint Plátó »Respublikájában és Lykurgos törvényeiben olvassuk, hanem a Jehováé s ezért elidegeníthetetlen, már ez maga mérsékelte a kapzsiságot s könyörületre intett. Ebből az alapelvből folytak az egyes intézkedések: a szombat-év minden 7-ik, a jubileumi év minden 7 X 7 után következő vagyis 50-ik évben, mikor a földnek megmunkálatlanul kellett pihennie, s a mit még így is termett, az a szegényeké és jövevényeké. Ekkor az adósság eltörültetett az elidegenített birtok visszaadatott, a rabszolga felszabadult, kinek egyébiránt máskor is jogában állott magát megváltani, vagy megváltatni. Az aratáskor vagy szüretkor az elmaradt gabonafejek vagy fürtök a szegényeké, kiket egyébként is a gazdagabbak jóindulatába ajánl. (Lásd mindezekre nézve a Lev. XXV. Deut. XV. XXIV-et stb.) Ezeknél szebb, magasztosabb intézkedéseket törvény már nem tehet, de épen ezek hozatalának szüksége mutatja azt, hogy a nyomor és visszaélés nagy volt Izraelben, melylyel szemben a törvényhozó veszi pártfogásába a szegényeket, de hozzá tehetjük, hogy nem nagy eredménynvel, az égbekiáltó ellentéteket ő sem tudta kiegyenlíteni. Növeli a nyomort a politikai szerencsétlenség; a babyloni majd perzsa uralmat követi a görög, az egvptomi, a szir, majd a római s mindegyik szipolyozza a népet. De legterhesebb a római járom vala. A hűbéres királyok, a lelkiismeretlen és kegyetlen prokurátorok anynyira zsarolták a népet, hogv a szegénység általános volt. A nyomor tetőfokán a nép egyetlen reménye a Messiás eljövetele volt, melytől nemcsak lelki, hanem testi, vagyoni enyhülést is várt. S midőn a Messiás egyre késett, a kétségbeesés egymásután rövid időközökben forradalmakban tör ki s Theudás, Galileus Júdás, majd Barkochba vezetése alatt irtózatos háború folyik, mely végre is a nép millióinak vérében fojtatik el s a zsidó állam tönkrejutásával végződik. Íme az igéret népének mennyi nyomor jutott osztályrészül. És ha más népek történetébe tekintünk bele, itt is akadunk számos példára. Midőn a kicsiny Spártában a hódító és uralkodó dór faj törzseinek és családainak birtokában dús vagyon halmozódott össze s velük szemben a leigázott laconiaiak között hova-tovább nagyobb lőn a szegénység, annyira, hogy gyakori forradalmakban tört ki, Lycurgus törvényei kisérlették meg kiegyenlíteni az elmérgesedett ellentéteket a fényűzés megtiltása, a nyilvános közös étkezés behozatala, a gyermeknevelés államosítása és az arányosabb földfelosztás keresztülvitele által. Körülbelül hasonló alapelveken nyugszik a Plátó bölcsészi agyában megszületett eszményi állam, melyet a bölcsek kormányoznak s melynek mindenhatósága teljesen elnyeli az egyéni akaratot és szabadságot. És hogy a rómaiak történetébe pillantsunk bele, nem ismeretlen előttünk az elszegényedett plebejusoknak a szent hegyre való kivonulása, midőn az utolsó király: Tarquinius Superbus megbuktatása után s épen az ellene viselt háború következtében beállott nyomasztó szegénységet tovább viselni nem bírták. Fontos politikai jogok adása által térítik vissza. Ez még Róma történetének kezdetére esik, a mikor az ország határa még csak Róma város környékét zárja be. Néhány század múlva, mialatt az óriás léptekkel fejlődő ifjú állam Itáliában és Itálián kívül rengeteg hódításokat tesz. a baj fokozott mértékben üti fel fejét, csakhogy más alakban. Az a plebejus osztály, mely egykor a szent hegyre vonult ki, mely megalapította a szabadságot, meghódította Itáliát, lassanként eltűnt, a folytonos háború megtizedelte s a rabszolga sereg leszorította s előállt egy tunya, koldústömeg, hazafiság, polgári önérzet és vagyon nélkül, mely éhesen leste a milliomos dölyfös arisztokrácia kezéből a koncot. Ezen a romlással fenyegető helyzeten akartak javítani a nemeslelkű Gracchusok, mint néptribunok egyfelől a főuraknak törvénytiszteletre szorítása s a vagyonszerzés korlátozása által, másfelől a népnek polgári önérzetre ébresztése, állami birtokoknak parcellázása s a nép között való kiosztása segélyével. De a Gracchusoknak életökkel kellett megfizetniök a nép érdekében tett s az arisztokrácia ellen irányuló merész kisérletöket. De Róma is keservesen lakolt, hogy legkitűnőbb fiai szavára nem hallgatott, alig néhány évtized alatt egymást érték a fölkelések, miket a kiéhezett nép a nemesek ellen támasz-