Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-12 / 15. szám

tott.. A szicíliai rabszolgák fellázadnak gazdáik, az itáliai népek Róma ellen, spartakus és gladiátorai a római urak ellen és ha véres harcok után mindezen felkelések a lá­zongók vértengerébe fojtattak is el, a helyzet nem javult, sőt a nép annál félelmetesebb lett, elannyira, hogy a ké­sőbbi császárok gabona és élelmiszerek kiosztása, gazdag ajándékozás és érzéki mulatságok rendezése által igyekez­tek elcsitítani. De mindez csak pillanatnyi eredménynyel járt s mert gyökeres javítás nem történt, a népből a nyo­morúság kiölte a hazaszeretetet s a rengeteg birodalom külsőleg és belsőleg alásülyedt, szétmáladt. (Folyt, köv.) Marton Lajos, hitoktató. ISKOLAÜGY. A népoktatási törvény revíziója. Mutatvány szerzőnek »Teendőink a népoktatás terén« című most megjelent művéből. A népiskolai közoktatás rendezéséről szóló 1868. évi XXXVIII. t.-c. életbelépte óta letelt negyed század alatt nép­nevelésünk előbbrevitele tekintetében tagadhatatlanul sok történt. Áldozatkész iskolafentartók: állam, községek, hitfele­kezetek, társulatok és magánosok nagy számban állítottak új iskolákat, azok fentartására újabb milliókat fordítanak, az iskolába járók száma szintén megkétszereződött. Szóval, ha népoktatásügyünk külterjes fejlődését mérlegeljük, azzal egészben meg lehetnénk elégedve. Ámde, há iskoláink bei­életét. azoknak az életre kihatását teszszük vizsgálódásunk tárgyává, az már kevésbbé kelthet bennünk megnyugvást. E sorok célja röviden rámutatni azon hiányokra, a melyek népnevelésünk intenzív fellendülését zsibbasztják s megjelölni azon módokat, a melyek által ezen hiányok megszüníethetők. Az egyházpolitika által közéletünkben felkeltett hul­lámok elsimulván, a közoktatási kormány is most már nyugodtabban foglalkozhat a közoktatás minden ágának előbbrevitelével. Örömmel tapasztaljuk, hogy Wlassics Gyula közoktalási miniszter erejének, tudásának és nemes ambíciójának egész teljét a közoktatási kérdéseknek szen­teli, s alig egy évi minisztersége alatt az egész vonalon pezsgő élet és a legszebb reményekre jogosító mozgalom észlelhető. A képviselőházban tartott programmbeszédében egyik teendőül a népoktatási törvény revízióját jelölte meg. Ha sikerülhetne e revízió a maga egész teljében, ezzel minden hiány egyszerre meg lenne szüntetve, s az új ezredévet egyszersmind népoktatási ügyünk aranvkor­szakának hajnalaként üdvözölhetnők. Azonban nem titkol­hatjuk aggodalmainkat a tekintetben, hogy a törvény egész revíziójára ma még az időt megjöttnek és alkalmasnak nem találjuk. Közéletünk még nem egész nyugodt ily nagy horderejű kérdésnek szőnyegrehozatalára; egyes sarkkér­désekben a nézetek még nem eléggé tisztultak; az állam pénzügyi helyzete még nem erősödött meg annyira, hogy az ezzel járó jelentékeny költségtöbbletet megbírná. Ezen, tagadhatatlanul fenforgó nehézségek azonban nem szolgálhatnak akadályul arra nézve, hogy a törvény legaktuálisabb hiányain ne segítsünk, vagyis, hogy a rész­lege,> revíziót mielőbb ne foganatosítsuk. Hiszen 1868. óta már több lépést tettünk ily irányban az 1875: XXXII., 1876: XXVIII., 1891: XLIII. s az 1893: XXVI. törvény­cikkek meghozatala által; mehetünk most ismét tovább egy pár lépéssel; ezzel is javítunk a helyzeten, megszün­tethetünk néhány égető hiányt. De hát mely irányban történjék az a részleges re­vízió ? Mielőtt e kérdésre feleletet adnánk, előbb tisztába kell jönnünk azzal, hogy a népnevelés az államnak képezi elsőrendű feladatát, s hogy a többi tényezőknek csakis azon határig lehet jogosultságuk a népnevelésnél közre­munkálniok, a mely határon belül teljes megnyugvást nyújthatnak a tekintetben, hogy hatáskörükben a saját érdekeik munkálása mellett egyszersmind biztosítani képe­sek a népneveléshez fűződő fontos állami érdekeket. A népoktatásügynek az állami feladatok sorába tar­tozósága elvitázhatatlan; de ennek még nem múlhatatlan folyománya az összes iskolák államosítása. Megadhatja az állam a jogot más tényezőknek is arra, hogy saját külön­leges céljaikból iskolákat állíthassanak és fentarthassanak ; de azt elengedhetetlenül meg kell követelnie, hogy a nem állami iskolafentartók biztosítékot nyújtsanak az állami érdekek megóvására. Ezen biztosítékok közül legbecsesebb, ha az állam teljes megnyugvást szerezhet a felől, hogy különböző jel­legű iskolákban működni hivatott tanítók képesítése az állam érdekeinek minden tekintetben megfelelő. A közép­iskoláknál ezen érdek az 1883. évi XXX. t.-cikkben már meg van óva. midőn a középiskolákra nézve kizárólag az állami tanárképesítést teszi kötelezővé. Ugyanezt kell köve­telnünk az összes népoktatási tanítóképesítésre nézve. A népoktatási törvény részleges revíziójánál tehát első sorban kimondandó lenne, hogy bármely jellegű nép­oktatási tanintézetben csak oly tanító alkalmazható, a ki a tanképesítést az e végből kiküldcndö állami vizsgálóbi­zottságtól nyerte. Az állami képesítésre különben már az 1868. évi XXXV1I1. t.-cikkben is találunk némi alapot. Ezen törvény 13. §-a ugyanis jogot ad a hitfelekezeteknek tanítóképezdék felállítására és fentartására oly feltétel alatt, hogy ezen képezdékben legalább azon tudományok, és legalább azon terjedelemben taníttassanak, a melyeknek és minő terjede­lemben tanítása az állami képezdékre nézve ezen törvény­ben el van rendelve; hogy bennök évenként nyilvános vizsgák tartassanak s azok eredménye a közoktatási mi­niszter tudomására hozassék; hogy végre az azokban végzett növedékek számára a törvény 102. és 103. §-aiban körülírt szigorlatoknak megfelelő vizsgák rendeztessenek. A 102. §-ban el van rendelve, hogy a tanfolyam bevég­zése után köteles minden növendék a képezdei összes tantárgyakból vizsgát állani ki és csak e feltétel sikeres teljesítése után nyerhet tanítói oklevelet. A 103. §. szerint azok. a kik felső népiskolai és polgári iskolai tanítói állásra akarják magukat képesíteni, azoknak a 102. §-ban meg­állapított vizsgán kívül, a kormány által arra rendelt hatóság előtt még egy szigorlatot kell kiállaniok. íme tehát, már a népoktatási törvény a felső nép­es polgári iskolai tanítóképesítés jogát kizárólag az állam részére tartja fenn; a magyar nyelv tanításáról szóló 1879. évi XVIII. t.-c. 6. §-a szerint a nem magyar tan­nyelvű hitfelekezeti tanítóképezdékben a tanítóképesítésnél az állam joga kifejezést nyer a kir. tanfelügyelő részvéte­lében, a kinek hozzájárulása és aláírásától van az itt nyert tanítói oklevél érvényessége függővé téve. Meg kell tehát tennünk a további lépést annak kimondásával, hogy ám tartsanak fenn a hitfelekezetek a törvény 13. §-a ér­telmében tanítóképezdéket, de bármily jellegű képezdéből kikerült jelöltek csak az állami vizsgálóbizottság előtt nyerhessenek a tanítói hivatal viselésére képesítést.

Next

/
Oldalképek
Tartalom