Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-12 / 15. szám

lelkek nemesítésének ós üdvözítésének dicsőséges munkáját, s hogy különösen a társadalom műveltebb osztályainál ismét otthonossá válván az Isten igéje, leikökben a meggyengült valláserkölcsi hit ós élet újból megszilárduljon ! Sz. F. A soeialis mozgalmak áttekintése és bírálata. Felolvastatott a budapesti ref. ifjúsági egyesület febr. 10. és 17-iki összejövetelén Tisztelt közönség! A mult tavaszszal szokatlan megbízatást kaptam. Egy miniszteri hivatalnok vezetett hozzám egy sereg kálvinista gyári munkást, helyesebben inast — többnyire székely fiúkat — oly célból, hogy vasárnap délelőttönként nekik egy kis isteni tiszteletszerű valláserkölcsi oktatást adjak. De nem ez a szokatlan a dologban, sőt inkább ez mind előttem, mind Önök előtt nagyon természetesnek látszik s azóta a kormány általánosan kötelezőleg elrendelte az inasok vallásos oktatását; hanem az az utasítás, melyet az illető úr nekem bizalmasan adott^ minő szellemben végezzem én a reám bizott munkát Ez az utasítás megmondta, hogy az intéző köröknek ezen munkásifjak ideküldésével az a célja, hogy megóvja őket korunk socialistikus, anarchistikus szellemétői, vagy legalább csökkentse és ellensúlyozza ennek hatását. Következőleg nekem is az a féladatom, hogy hitöket és erkölcseiket erősítsem s a mennyire lehet, a vallás világánál mutassam ki és értessem meg velők a socialista vezérek által megváltó elvekként hirdetett tanok képtelen, lehetetlen voltát, az anarchismus iszonyatosságait, hogy ez által mintegy inmunisokká váljanak a később jövő csábítások és szédelgésekkel szemben. Tisztelt közönség! A hallottak után elgondolkoztam e dolog felett: ime a hatalmon ülők a valláshoz, a sokszor gúnyolt és kicsinyelt valláshoz folyamodnak, mikor a társadalom testén veszélyes és ragadós betegségek dúlnak. Most elküldik őket, kit-kit a maga egyházához, a maga papjához : tanítsátok őket hitre, erkölcsre, becsületre, és mentsétek meg a socializmustól. Vájjon őszintén híszik-e, hogy a vallás leghathatósabb orvosa e társadalmi bajoknak. vagy pedig csak abból a régi gőgös felfogásból indulnak ki, jó a vallás a szegény népnek, hogy fegyelmezze és féken tartsa*?! És mindegy-e nekik, akármelyik vallás: keresztyén, zsidó, mohamedán, kinek-kinek a magáé? Vagy talán mégis Krisztust erősebbnek tartják a többinél ? És hát, mást küldenek, azt látjuk, de vájjon ők is jönnek-e a Krisztushoz? Szükségesnek látják-e, hogy ők is közeledjenek az orvoshoz, ők a gazdagok, a kormányzók, ne csupán a szegények, a kormányzottak? Ezek és ezekhez hasonló kérdések és gondolatok merültek fel lelkemben és ösztönt adtak arra, hogy a soeialis bajokat és kérdéseket multjokban, sajátos természetükben és a keresztyénséghez való viszonyukban egy kissé vizsgáljam. És gondolataim során megerősödtem ama régi meggyőződésemben, melyben minden mélyebben gondolkozó emberrel osztozom, hogy csak az igazi keresztyénség, hogy úgy mondjam, a Krisztus keresztyénsége képes megoldani ezt a nehéz csomót, melyet nem lehet karddal ketté vágni, a mely körül zavarodottan állnak e világ bölcsei. És ha a kormány praeventiv intézkedésével nem csupán általában a valláshoz, hanem egyenesen a ker. valláshoz, ennek szelleméhez, magához a Krisztushoz akarta küldeni azokat, a kiket félt és a kiktől fél is egyszersmind, úgy ezzel az első helyes lépés megtörtént s következnie kell a másodiknak, hogy a munkaadók, a felsőség s az egész társadalom is jöjjön utánuk ezen az úton, azaz: necsak küldje, hanem vezesse őket a Krisztushoz! A ki azt hinné, hogy a socialistikus kérdések csak korunk nehéz problémái közé tartoznak, nagyon csalódnék. A mennyire az emberiség történetében vissza tudunk menni, a fejlődésnek minden nevezetesebb fokozatán felüti fejét ez a baj s a legnagyobb gondolkozók lelkét foglalkoztatá. Addig természetesen, mig az ember nem népesíté be a hegyeket és völgyeket, míg az egész vidékek pihentek lakatlanul, vagy legfeljebb egy-egy pásztortörzs hajtá rajtok keresztül nyájait, míg sem iparról, sem kereskedelemről szó sem lehet, hanem barmai után s a föld dús gyümölcséből él az egyszerű ember, addig sociális bajokról és küzdelmekről szó sem lehet. Midőn Ábrahám és Lót s ezek pásztorai között versengés támad, egész természetességgel mondja Ábrahám Lótnak: Avagy mind ez egész föld nincsen-e te előtted? Kérlek válj el tőlem; ha te balkézre ménendesz, én jobb kézre megyek; ha pedig te jobbkézre ménendesz, én balkézre megyek (Gen. 13, 9.). Elég tágas a föld, elválnak egymástól s ezzel meg van oldva a kérdés. De mikor aztán megszűnik a pásztorélet s azzal együtt az örökös bolyongás, s helyhez köttetik az ember; az elnépesedett családok, nemzetségek, törzsek néppé, nemzetté válnak és betöltik a földet; falvak, városok, államok jönnek létre, melyekben földmívelés, ipar, kereskedés, tudomány, művészet — röviden civilizáció kezdődik s az emberek egymásért s egymás által élnek — ott már igenis megvannak a sociális kérdések s törvények által kell szabályozni a polgárok egymáshoz s a közös tulajdonhoz való viszonyát. De a tapasztalás azt mutatja, hogy ezeket a viszonyokat teljesen megnyugtatólag s végérvényesen szabályozni ilyen űton soha sem lehetett és semmiféle törvényhozás nem gátolja meg. hogy ezek a sociális kérdések a törvény fedezete és ellenőrzése alatt teremtett viszonyok közepette is időnként, bizonyos korszakokban, ki ne élesedjenek, annyira, hogy az egész addigi társadalmi rendet rombadöntéssel fenyegetik. Sokszor a fejedelmek és előkelők zsarolása vagy hosszas háborúi, vagy elemi csapások is siettetik ezt a processust, de sokszor egész természetes, lassú fejlődés eredménye: a nagy vagyon vonzza a kicsit, a tőkével nem bír konkurrálni a szegény s lassanként a birtok kevesek kezében halmozódik össze, mig 29*