Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-04-05 / 14. szám

A szászok igazsága. Sok ellenségünk van, de legnagyobbak a mi hazai prot. ellenségeink: a tótok és a szászok. Íme a hurbanista tótok denunciálását a prot. Németországban gyors egymásutánban a mi erdélyi szász atyánkfiai követték. Beyschlag »Deutsche Ev. Blátter* című folyóirata márc. füzetében az erdélyi szászok egyenes fölkérésére híven s egész terjedelemben reprodukálja azt a tendentiózus hazafiatlan s vádaskodó természetű cikket, mely a magyarhoni ev. egyház államsegélyt kérő memorandumának benyújtása alkalmából »Der Geist der ungarlandischen ev. Kirche< cím alatt a nagyszebeni »Siebenbürgisch-deutsches Tagéblatt« febr. 7-iki számában megjelent-Nevezett cikk az állami dotáció fölemelésének kérdéséről szólván, a memorandum következő tételére építi a maga fejtegetéseit: >A mi egyházunk mindenkoron a magyar államiság s a magyar nemzeti eszmék előharcosa volt a múltban s az lesz a jövőben is. Hogy azonban a kebelében — bár csak sporadikusan — föllépő nemzetiségi mozgalmakat sikerrel legyőzhesse, anyagi segédeszközökre is van szüksége, a melyekkel sok szükségnek és elégedetlenségnek könnyen elejét vehetné. A legfelsőbb egyházi hatóság kötelességének fogja azonban ismerni gondoskodni arról, hogy államsegélyben méltatlanok ne részesüljenek«. Mindenekelőtt megütközését, fejezi ki a szászok cikke a felett, hogy a memorandumban nyiltan kijelenti a magyarhoni ev. egyház, hogy a fölemelt államsegélyt a kebelében duló nemzetiségi mozgalmak ellen, tehát a magyarság erősítése érdekében fogja felhasználni s hogy mindenkor a magyar nemzeti eszmék szolgálatában állott. Ezzel a magyarosítás princípiuma van kimondva a magyarországi ev. egyházban, mely pedig »nyelvileg vegyes*, tehát egyenlően jogosult három nyelvű egyház, »900 ezer hive között kisebbség a magyar, a többség német és tót.« Oly politikai nézet ez, mely az egyházegyetemen az ú. n. panslavismust is kánoni vétségnek deklarálta. A nem magyar ajkú hivők erőszakos magyarosítására kéri tehát az ev. egyházegyetem az államsegély fölemelését, a mihez cikkünk azt az érdekes megjegyzést fűzi: hogy a régi inquisitio s a magyarorszagi lutheránusok eljárása között a különbség csak az, hogy amaz vallási, emez pedig politikai célokat követ, mely célok minden eszközt szentesítenek. S ugyancsak megütközik a szászok cikke a memorandum amaz eljárásán, a mely szerint a nyelvi és nemzeti propaganda kitűzésével a magyarhoni ev. egyház az állam szolgálatába szegődik, s az állam és egyház közötti határvonalaknak elmosódására törekszik. »A mai magyarhoni ev. egyházegyetem a magyar nemzeti állameszme szolgálatában az erdélyi szász tartományegyházzal szemben oly álláspontot foglalt el, mely valósággal hadüzenetnek mondható«. A barcasági csángógyülekezeteket kihasította a Landeskirche testéből s a tiszai egyházkerülethez csatolta, miáltal az államsegélyből tetemes összegeket vesztett. Újabban pláne a szászok szerint a magyarhoni ev. egyház kijelentette volna, hogy propagandát csinál a magyarságnak a szász egyház körében, »als ob es sich um herrenloses Gut handlé*, s »Verdrángung und Aussaugung unserer Kirche« volna főcélja e magyar propagandának. Védekeznie kell a Landeskirche önállóságáért e propagandával szemben, a melynek legjellegzetesebb hordozója Zelenka Tál püspök. Őt állítja oda, mint a magyar állameszme lelkes prot. hordozóját! Végül még egy megjegyzést tesz a szászok cikke a benyújtott memorandumra. Úgy találja, hogy a nemzetiségi kérdésben a magyarhoni ev. egyház kath. felfogásoknak engedett. A protestantismus egyik alapelve a népegvéniség tisztelete, míg a katholicismus teljesen ignorálja azt. A mai magyarhoni ev. egyház uralkodó körei egyetlen egy népegyéniséget helyeznek a többiek helyére s ezt az eljárást »patriotismusnak« nevezik. A valódi hazaszeretet azonban — így tanít minket — nincs kötve katholicismushoz, sem protestantismushoz, sem pedig valamely nemzetiséghez. Szegény ezredéves magyar hazánk, melytől még annak magyar nemzeti jellegét is szeretnék a külföld előtt megtagadni a mi szász atyánkfiai! S mihelyt a hazai protestantismus magyar nemzeti életérdekeink szolgálatába lép, »wird er eben seinen Grundsátzen untreu!« A szászok e siralomhangjaihoz Beyschlag tanár »németellenes chauvinismus a magyarországi ev. egyházban« cím alatt meglehetősen éles reflexiókat fűzött. A magyarhoni ev. egyház fent jelzett eljárását élesen elítéli, s az evang. Németország rokonszenvének megvonásával fenyeget. >Az az egyház — úgymond — mely az államtól politikai célokra kér pénzt, a megvetés tárgyává válik. A magyarhoni ev. egyház, mely az evangéliumot Németországból (tán Krisztustól ?) vette, s a reformáció szülőföldjével folytonos contactusban van, sőt ez életösszefüggésből máig is él és táplálkozik, életgyökereit vágja el azzal, ha a németséget saját kebelében üldözi«. A miért is Beyschlag a nem magyarajkú nemzetiségek megvédése érdekében egy praktikus szempontra hívja föl a nagy németországi prot. közönséget. »A mi német Gusztáv Adolf-egyesületeink — úgymond — eddigelé nemzeti különbség nélkül osztották ki segélyeiket a szűkölködő prot. gyülekezeteknek s ezereket juttattak évente a magyarhoni ev. egyháznak is. Ez meg fog változni akkor, mihelyt a magyarhoni ev. egyház a németség elnyomására és kiéheztetésére törekszik; mert akkor emlékezni fogunk arra, hogy mi nemcsak evangélikusok, hanem egyúttal német evangélikusok is vagyunk. Ha a magyarhoni ev. egyházegyetem szégyenletes tendenciájú petitióját vissza nem vonja, a német Gusztáv Adolfegyesületek körében oly ellenmozgalmat fogunk megindítani, mely a magyar egyháznak talán többet fog anyagilag ártani, mint a mennyit az államsegély fölemelése iránti petitio ígér*. Im így készítik elő a mi szászaink a talajt a prot. Németországban a közelgő millenniumra! Mint Luthardtot annak idején a hurbanisták vádjaival szemben, úgy most Beyschlag volt professoromat s szellemi vezéremet is magán-