Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-01-12 / 2. szám
teJcnél p. o. — Szász-Meiningenben — 2100 frt a minimum. A hollandusokról pedig nem is beszólek; hiszen náluk a papi állás dignitás számba megy, a theol. professor egyenrangú a miniszterekkel s gondolom, hogy a javadalma is több, mint minálunk. Ily viszonyok közt, ily javadalmazás mellett aztán mi csodálni van azon, ha a papság minden erejét s minden idejét hivatásának szentelheti s oly eredményeket mutathat fel, a milyenre mi — legalább ma még — gondolni sem merünk, legfölebb csak tiszteletteljes csodálkozással nézünk föl hozzájok. De minálunk, mily viszonyok között él a pap?! 400—600 frt között ingadozik a legtöbbnek a jövedelme. Az átlagos számítás szerint papiroson 700 frt jutna ugyan minden papra, a melyből azonban ő semmit nem kap gyakorlatilag. Az ilyen átlagos számítások s a való élet között levő különbséget talán senki sem karakterizálta jobban Eötvös Károlynál. »Milyen komikus dolog — így szólott egyik országgyűlési beszédében — ez az átlagban való számítás. íme a statisztika szerint Magyarországon minden emberre 11 /2 hold fölei jut, tényleg pedig úgy áll a dolog, hogy Eszterházy hercegnek van 40,000 hold földje, Pinkász zsidónak pedig egy se.ee Az 1600—2000 forintos papságok nálunk már unikum számba mennek s legkiválóbb papjaink is sóvárogva terjesztik utánuk kezeiket. De még itt is, még az ily helyeken is, a földet kell hasogatnia a papnak s gazdálkodnia kell, hogy az 1600 vagy 2000 frt meglegyen, hogy családját fenn tudja tartani. — »Kót úrnak nem lehet szolgálnia — mondja a biblia. Es a kik a beimisszió érclekében václat vácira halmozva, sürgetnek, ösztökélnek, nem veszik észre, hogy a magyar ref. papság nagy részét, a szomorú viszonyok erre a nehéz szerepre egyenesen rákényszerítik. Jobbja felől egyháza, balján családja s ő mint Gyulay Pál egyik örök szép költeményében a szerető édes anya, ott áll a kettő között, vergődő szivével, gyötrődő lelkével s nem tuclja, hogy melyiket szeresse, melyikért küzdjön? Megosztja hát idejét, munkáját, tehetségét, gondolatát a kettő közt. A mit tehet, megteszi az egyikért is, a másikért is. Nagy és szent érclek az, melyet a pap, mint a Krisztus egyházának szolgája, szolgálni hivatva van. Mert az emberiség örök érdekei azok. De nagy ós szent a család érdeke is, melyet szolgálnia szintén kötelessége, és az Isten törvénye ellen vét, a ki ezt elhanyagolja. »Mert a ki az ő háznépére gondot nem visel, rosszabb a hitetlennél. « Mi csodálni való van hát azon, érheti-e azért jogosan vád ós szemrehányás, ha emberi természeténél fogva, szivét, lelkét, vagy mondjuk, tevékenységét, a kényszerítő körülmények hatása alatt, e kettős érdek között osztja meg? Iia pedig a pap az emberiség legszentebb érdekeit szolgálja — a minthogy így is van — midőn a Krisztus evangéliumát az emberi társadalomba bevinni s abban ébren tartani törekszik, ós ha munkájának eredményével megelégedve nem vagyunk, felismerve az eredménytelenség forrását: nem az következik-e ebből logikailag, hogy a társadalom, vagy hát maga az állam, melynek szintén érdeke, hogy az ev. eszmék áthassák polgárainak gondolkozását és cselekvési módját, mondom nem az következik-e mindebből, hogy oly helyzetet igyekezzék biztosítani a papság részére, mely lehetővé teszi ránézve, hogy élete egész tevékenységét, szellemi tehetségeit s idejét nagy missziójának teljesíthetósére szentelhesse? Iiogy ne kösse le kezeit a maró bilincsnél nehezebb nyomorúság, hogy ne tépje meg lelkének szárnyait a földhöz tapadt szegénység, hogy ne kisérje át az életet egész koporsójáig a kenyér szerzésének lesújtó gondja, hogy ne aggódjék családjáért a jelenben s ne verje le a földre az a gyötrelmes gondolat : mi lesz ezekkel, ha lehunyja szemeit? Nincs valami könnyebb dolog, mint szép eszméket, tetszetős ruhába öltöztetve, az olvasó közönség elé vinni, hogy hódítsanak s sziveket nyerjenek. Ámde — s ezt talán fölösleges bizonyítgatni — a papiros s az élet között óriási tér van, melyet theoriával áthidalni s erre épületet emelni nem lehet. Ilyen theoretikus dolog, szerény véleményem szerint, a belmissziót oly terjedelemben fölkarolni s a mai viszonyok közt keresztül is vinni, a mint azt a belmisszió apostolai sürgetik. Mert vagy fontos s a papnak minden idejét s erejét igénybe vevő munka ez, vagy nem az. És ha igen —• a minthogy kétségen kívül az — akkor lehetővé is kell tenni a papra nézve, hogy egyedül papi hivatásának élhessen. A kit az isteni gondviselés megkímélt attól, hogy nyomorúsággal küzdjön, a ki a szegénység szorító vaskezét sohasem érezte: azelőtt a beimisszió teljes keresztülvitele egész könnyűnek látszik s könnyen kovácsol vadat a papság ellen, a miért minden erejével neki nem indul a nagy mezőn kínálkozó gazdag aratásnak. Az az elmélet, hogyha lesz belmisszió, majd kedvezőbbé válik a pap anyagi helyzete is, az csak elmélet s papirosra való. Mert hiszen az emberek gondolkozását, a tényleg létező állapotokat egyszerre, mintegy kardcsapással nem lehet megváltoztatni. Egy élet kitartó, lankadatlan munkássága kell hozzá, ha ugyan egy emberöltő is elég? !
