Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-12 / 2. szám

Szakadatlan s következetes munkásságot föltételez ez a papság részéről. Mert azokat a feladatokat, melyek a teljes belmisszióval egybekapcsolvák, mint a konfirmált gyermekek egyesülete, ref. olvasókörök létesítése, felnőttek vallásos oktatása, vallásos felolvasások tartása, ref. női ós ifjúsági egyletek szervezése, szegények, árvák, betegek gondozása, az ismétlő iskolások vallásos oktatása, a vallásos iratok terjesztése s mindezekhez az egyház administratiója s a rendes papi funkciók teljesítése, a lelkész az esetben oldhatná meg sikeresen, ha anyagi gondok által nem korlátozva, teljesen ez érdekek istápo, lására szentelhetné minden idejét. Ugyan megtehetné-e ezt ma, a fennálló viszonyok között, nyomorúságos javadalmazása mellett, midőn hogy csak úgy, a hogy megélhessen, majdnem hogy az eke szarvára kell tenni kezeit s gazdálkodásra van utalva? Valamikor, úgy e század három első tizedében 400 rénes forint, pár öl tűzifa s holmi járandóságok képezték a theologiai professorok javadalmát. Vájjon ha — e százados — ma már hála az Istennek, a multak emlékei közé tartozó fizetési módszer érvényben állana: teljesítenék-e s képesek volnának-e teljesíteni a theol. professorok oly buzgósággal, s oly eredménynyel szent hivatásukat, mint a hogy azt ma tényleg teljesítik? Alig hiszem. És ha a theol. tanárok úgy lennének fizetve, mint a hogy a skótok, németek s hollandok fizetik őket: nem tudnának még többet produkálni, mint a mennyit a mai, — bizony nem fényes javadalmazás mellett — a legnagyobb erőfeszítés dacára is produkáltatnak, midőn családjuk érdeke által ösztönöztetve, mellékes jövedelmek szerzése után is kénytelenek nézni, a hol t. i. ezt a viszonyok lehetővé teszik. De míg a theol. tanárok javadalmazása a kor viszonyainak megfelelőleg változik, s az egyházkerületek is — mint a mennyire azt tehetik — egész helyesen gondolkozva, a tanárok fizetését időről-időre emelik; addig a papság ma is századokkal ezelőtt megállapított charták szerint van dotálva, pedig az idők a papságra nézve is megváltoztak s oly feladatok előtt áll, melyeket sikeresen csakis úgy és akkor oldhat meg, ha anyagi gondok az idők nagy feladatainak szolgálatában nem feszélyezik. Midőn azért a papság munkája felett ítéletet akarnánk tartani, nem azt hozza-e magával az osztó igazság, hogy mérlegeljük, vájjon mai helyzete s viszonyai között mit ós mennyit tehet? Ha e szempontot figyelmen kívül hagyjuk, úgy ítéletünk minden lehet, csak igazságos nem. A repülésre ép szárnyakra van szüksége a sasnak is. És az ellőtt szárnyú madárnak hiába mutatjuk a kék levegőt bátran és könynyen hasító társait. Nem követi, de nem is követheti. Epen így van ez az emberi lélekkel is. A léleknek is ép, szabad s erős szárnyakra van szüksége, hogy tudjon a magasba emelkedni, ideálokért törni s az eget levarázsolni a földre. De ha megkötik, ha eltörik vagy csak ha megtépjük is e szárnyakat, a megélhetés gondjai, bár szeretne, bár vágyódnék ő is a magasba: bágyadtan ereszti le szárnyait s itt marad vérző szivével, elcsüggedt lelkével a porban; húzza az élet nehéz igáját, míg szemeire a halál éjszakája rá nem borul. És a hol a papot nem nyomják a megélhetés gondjai, s ez az eset egynehány jobb ekklézsiában, ott meg a hívek nagy száma állja útját a beimissziónak. N.-Iíőrösön 18,000 lélekre kettő,Kecskeméten 13,000-re egy, Cegléden 14,000 egy, Halason 8000 hivőre egy pap esik. Végezhet-e ő, még a legőszintébb jóakarat mellett is, ily körülmények között igazi belmissziót? Sőt, hogy az ország bizonyára legelőkelőbb gyülekezetét, a budapestit említsem, itt meg 38,000 lélek gondja két lelkész vállaira nehezül. És ámbár öt theologiai tanár, három segédlelkész vagy 10 katekheta s az összes theologiai ifjúság szolgálja a belmisszió ügyét; vájjon azért így is, közel öt évi buzgólkoclás után, megközelítették-e már, a skót, holland, francia s német papok által elért s oly előszeretettel emlegetett eredményeket? Mennyivel nehezebb már a pap helyzete vidéken, a hol ennyi erő nem áll szolgálatára a belmissziói munkájában, a hol tehát minden egy ember vállaira nehezül? Csak ha kedvezőbb anyagi viszonyok közé jut a magyar ev. papság, s lehetővé válik, hogy minden idejét egyházának szentelje, ha nálunk is meg lesz az, a mi a külföldi prot. egyházakban már régen megvan s a mi a sikeres beimissziónak sine qua non-ja, hogy t. i. minden 1000 lélekre jut egy pap, akkor igen is megindulhat s meg is indul a belmisszió az egész vonalon, de addig aligha csalódom, midőn azon meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy nem. Nem azt mondom ezzel, hogy most már dugjuk össze kezeinket s mit se tegyünk. Igenis szükséges a belmisszió s ennek egyik-másik ága bizonyára megvolt s megvan nálunk is, habár talán más alakban, mint a külföldi protestáns egyházakban. Mert másképen senkisem tudná megmagyarázni azt, hogy az idők sok megpróbáltatásai dacára is itt vagyunk s élünk. A hol meg még semmi belmissziói munka nincs, meg kell azt kezdeni egyik vagy másik ágában. Csak annyit akartam e sorok kapcsán bebizonyítani,