Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-22 / 12. szám

zen eljutottak, a helyett, hogy saját botlásaik a Krisztus eme mondását juttatnák eszökbe: Vigyázzatok ós imádkozzatok, rendesen e mondással mérgezik meg az ifjak lelkét: »Én is ilyen voltam, a mikor fiatal voltam«. Mintha csak egy olyan ember, a ki vigyázatlanságból örvénybe jutott s abból nagy nehezen kikecmergett, azt tanácsolná szeretett gyermekének, hogy minden áron az örvény sodra felé igyekezzék. Oh oly rettenetes a bűnnek ez az átszállása. Mintha csak az idősebbek bosszút akarnának állani a fiatalabbak leikéin s mintha saját elkövetett vétkeik vádja alól a felmentést abban akarnák megtalálni, hogy íme a fiatalok is hasonló vétkeket követnek el. Valóban itt az ideje, hogy az eredendő bűn iszonyú determinizmusát az isteni kegyelem még hatalmasabb determinizmusával törjük meg. Próbáljuk meg a Krisztust követni komolyan. Próbáljuk meg az ő parancsainak engedelmeskedni. Próbáljuk meg az ő morálját érvényesíteni. Próbáljuk meg az ifjabb nemzedéket arra nevelni, hogy neki, mint keresztyénnek, nemcsak hallani kell a Krisztus beszédeit, hanem törekedni is azok teljesítésére. A mi bűn, azt hívjuk bűnnek. Ha valaki asszonyra tekint kívánság okáért, mondjuk meg, hogy az paráznaság. Értessük meg a felserdült ifjúval, a kinek lelkét megmérgezik a nemi élet felzaklatásával, hogy az ifjúnak nem a paráznaság való, hanem a családi élet, a melyben az emberi érzékiséget a közös szeretet, a közös munka, a közös gondok, a közös fájdalmak, a közös könyek, a közös eszmei célok megszentelik. És aztán értessük meg a fiatalokkal és nagyokkal egyaránt, hogy Krisztus boldogsággá teszi a kötelességteljesítést is. Ne keressük tehát mindig ezt vagy azt az örömöt és gyönyörűséget, hiszen van egy oly nagy és igazi gyönyörűség, a mely abból származik, hogy az élő Isten gyermekeivé, a Krisztus megváltottaivá tesz. E boldogsággal lelkünkben kerüljük a határozottan bűnös élvezeteket, kerüljük még a veszélyeseket is, minő a kártyázás, őrizkedjünk a zajos mulatozásokba való elmerüléstől, mert ezek a lélek bókéjét felzavarják, a kísértések előtt hozzáférhetőbbé teszik, ráviszik az embert a takarón túl terjeszkedésre, túlságos költekezésre ós mikor egyszer a gyönyörűségek hajhászása mindig több és több pénzt követel és mindig több embernél követel, akkor az erkölcsi tönk s talán a vagyoni tönk is nincs messze. Azonban nem elég óvni az ifjúságot s általában az embereket a helytelen életmódtól; szükséges a jó irányban való pozitív indítás, ösztönzés is. E tekintetben is az ifjúság az, a mely több reményre jogosít. Az ifjúságnak kellene több tért adni az Isten országában való munkálkodásra. Hiszen komoly munka híján nem csoda, ha az az ifjaknak lassanként elvész az érzéke is az evangelium iránt. Azért kellene ifjúsági és leányegyesületeket alapítani s azokat evangeliumi szellemben vezetni. Jegyezzük meg, hogy az ifjak egészen természetesen unják meg azt az egyházat, a melyben nekik semmi tennivalójuk nincs. Míg ellenben megszeretik azt az egyházat, a melynek védelme alatt ők is fejthetnek ki valami kis tevékenységet. Azért az ifjúság egy részéből egyházi énekkarokat kellene alakítani. A mívelt ifjúság felolvasásokkal, szavalatokkal, zenei előadásokkal használhat magának és egyházának. A földmíves és iparos ifjúságot is fel lehetne használni határozottan bűnös utakon járó társaik visszaóclesítósóre, vallásos iratok terjesztésére. A fiatal leányoknak pedig meg kellene mondani, hogy ők is terjeszthetik a Krisztus szeretetét s a mint a mi kedves Lorántffy-egyletünkben 11 —12 éves kisasszonykák is varrogatnak és kötögetnek édes anyáik és idősebb nővéreik mellett, hát ezt mindenhol megtehetnék. így azután komolyabb hang honosul na meg a társaságokban s az evangeliumi keresztyén tisztább erkölcsiség tisztább levegője terjedne el. A gyermekek ós ifjak azután az apák szivét is visszavezetnék a Krisztushoz, mindenesetre a hitetlenség ós reménytelenség cinismusa veszne és egy jobb jövőben kezdenénk reményleni. A protestálni szerető protestáns ember bámulva látná, hogy az evangeliumi élő keresztyénség megvalósítása többet ér hangzatos frázisoknál és orthodox tóteleknél is. A pápista emberek pedig csodálkozva vennék észre, hogy az igazi erkölcsiség utait csak a tiszta ós szabad evangelium által lehet megtalálni. Mindenesetre a társadalom, ha nem is javulna meg teljesen egyszerre, visszanyerné az igazi, erkölcsi mértéket, melyet elvesztett. Mert manapság mindenki erkölcsös ugyan, de csak oly mértékek szerint, a melyek hol kisebb, hol nagyobb, sokszor négy szem közt be is vallott bűnöket tekintetbe nem vesznek. De az ilyen hiányos mértékek lejtőre visznek s vittek is már sokakat. Sem Róma vagy a coelibatus morálja, sem a divatos napi sajtóé megújulást nem adhatnak, mert nem is igazi morálok azok. Igazi morál csak a Krisztusé s ha ezt követjük, akkor pogány hitünk még keresztyénné változhatik. Mert az igazi morál követese nehéz dolog s nemcsak a szentség, hanem a szeretetlensógből származó bűnöket is kizárja. Mikor pedig látjuk, hogy a Krisztus mily könnyen valósítja meg a szeretet is, szentséget is, ha látjuk, hogy a képmutatással szemben szigorú, a töredelmes szívvel szemben szelíd, ha látjuk, hogy a legnagyobb bűnösnek is kész megbocsátani, ha az