Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

lasztott jelszavát hangoztatja (I. köt. 205. lap). Csak a zsarnok kormányok ellen kel ki hevesen, a királyt tiszteli. Kovács Samu ugyancsak erdélyi prédikátor (Kolozsvár 1852-ben jelentek meg beszédei) szép allegóriában mondja el, 1849. dec. 2-án tartott beszédében, a forradalom leveretése, a honfiak külföldre menekülése után, a hazafi érzéseit, óhajait: »Hatalmában van (Istennek) parancsolni dél langyos szellőinek, hogy fölkelve megtörjék észak zord erejét, és széttépve a föld fagyláncát, ismét fölviruljon az élet. melyben a mező virágot, az erdő lombkoszorút kap, mely visszahozza a tél öldöklő fagya elől a boldogabb égalj alá menekült vándormadarakat, kiknek édes viszontlátásukon, kiknek kedves hangúkon föllángoló szivek az elragadó öröm reszkető hangján kiáltják; szent, szent, szent a seregeknek Ura®. (27—28. 1.) Majd Dobos János, Filó Lajos tűnnek föl, a hatvanas, hetvenes években, magas szárnyalású hazafias irányú beszédeikkel. Filó tüzesebb, Dobos sejtelmes, ki újévi beszédeiben pendíti meg fájdalomtól nehéz érzéseinek borongó hangjait. Kitűnő Törők Pál pesti püspöknek 1841-ben kiadott a zsidó kérdésben »Mindnyájan egy vagyunk« című beszédje is, melyben többek közt így szól: »Hármas ércfal választja el tőlünk: vallás, nemzet és rend az izraelitákat, mindazáltal e közfal csak legyünk emberek és keresztyének, teljes erőveli ostrom által leszakasztható*. »Fölötte érdemteljes pedig e vállalat, feszült karral rohanni meg, gyalázatunk emlékbástyáit, szétszórni az ember s keresztyén világ becstelenségére fennálló tanujeleket®. (23. 1.) E beszéd célzata, csak a mult évben teljesült be. A füzetecskében megjelent beszédek is sokszor foglalkoznak politikai színezetű kérdésekkel. »Az Isten kegyelmébőli király»A király Istennek helytartója e földön«, úgy szólván állandó elmélet. I. Ferenc iránt, több prédikátor ád kifejezést rokonszenvének, sőt szívesen foglalkoznak uralkodása tényeivel. Zsoldos Jakab, Budai Ézsaiás, Szoboszlai Pap István, a Fábián József-féle prédikátori tár, ez utóbbi még olyan alkalomkor tartott prédikációt is közöl, mikor I. Ferenc az »ausztriai örökös császár« címet fölvette. Jeles hazafiak. Széchényi István, Deák Ferenc, majd Kossuth Lajos, a prédikátorok érdeklődésének tárgya. Az uralkodó házból elhalt egyénekről is megemlékeznek, ezenfelül március 15-ike is képezi több beszéd tárgyát. Ezekben a beszédekben, sehol sincs a haza bármely másfelekezetű polgárai ellen egyetlen izgató hang se, a református szószék, még a forradalom idejében sem lett demagógia eszközévé; a református papok sohase szűntek meg a hazaszeretet hirdetése mellett, a király, az uralkodó család iránti tiszteletet is hirdetni. Nagy-Kőrös. Szép Lajos. Egyház és theologia ellentéte Németországon. II. Különös, hogy ámbár Grafe előadása sokkal veszedelmesebb akna az egyház tana ellen, mégsem háborodtak föl annyira a positiv irány hívei ő ellene, mint Meinhold ellen, a ki »az izraelita vallás és történet kezdeteiről« szólva, igaz, sokkal őszintébben és oly leplezetlenül szakított a hagyományos felfogással, épen az ószövetséget is tanító és hirdető lelkészek előtt, mint eladdig egy szaktársa sem. Meinhold az első, a ki a Wellhausen és Smith nyomdokain haladó »kritikai iskola® kutatásainak eredményeit népszerűen, a tudós nyomozások, különösen nyelvi fejtegetések mellőzésével, röviden megismertette úgy, hogy nem hallgatta el azt az átalakulást sem, melyen — az Izráel történetéről alkotott új nézet győzelme esetén — jelen vallásos köztudatunknak át kell esnie. Ez a körülmény teszi érthetővé azt a kétségtelenül nagyon túlságos aggodalmat, hogy Meinhold a wellhauseni iránynak ép oly képviselője, vagy legalább azzá lesz, mint volt annak idején a tübingeni iskoláé Strauss D. A hasonlat nem találó; Meinhold nem oly nagy kaliberű ember, mint volt Strauss, másrészt igaz keresztyén akar lenni, a mitől emez irtózott. Meinhold előadása három részre oszlik. Az elsőben röviden összefoglalja a világnak, Izraelnek és vallásának keletkezéséről való hagyományos képet, hogy azután ezzel szembe állítsa azt az új képet, melyet az irodalmi- és vallástörténelmi kritika segítségével nyerünk. Ezen »igazi® képen Izráel népe ősatyáinak, a patriarcháknak már nem jut hely. »A ki Pentateuch forrásokból való összetételét megengedi, annak le is kell vonnia a következményeket, melyek ama föltevésből szükségképen folynak®. A Pentateuch semmikép sem nyújt megbízható adatokat; »a legnagyobb komolysággal ki kell emelnem, hogy azon kritikusok közül, a kik általában az ószövetséget tárgyaló tudományos munkában részt vesznek, senki sem vesz fél Pentateuch forrásainkra nézve 1000-nél (legfeljebb 1200-nál) nagyobb kort. senki sem meri föltételezni, hogy már Mózes előtt voltak irott források és hagyományok«. Mózes és Ábrahám között pedig legalább 400 évi időköz van, oly hosszú idő, mely egy esetleges szóhagyománv hitelét is teljesen lerontja. Képzeljünk csak egy ma élő szóhagyományt Lutherről 1 Ebből, valamint a különböző forrásoknak tartalmi ellentmondásaiból következik, hogy »Izrael vallásának és történetének kezdetére nézve a patriarchák kora és mindaz, a mit erről hallunk, egészen elesik®. Ezen eredmény első benyomása — Meinhold nem tagadja — rendkívül leverő. Ábrahám a hívőknek atyja; Ábrahám, a ki látta Krisztusnak napját és örvendett, a kinek kebelében tudjuk Lázárt; Izrael az Istennel küzdő; Ábrahám, Izsák Jákob patriarchák mind pusztán a képzelet szülöttei! Hiába »a mi ez alakokon a legdrágább és legszebb, azzal a nép prófétai szelleme ruházta fel őket® ; mindnyájan »Izráel prófétai szellemtől áthatott fantáziájának édes gyermekei«. De Meinhold vigasztalódik: > A patriarcha-történet történeti értékének kérdéséhez semmiféle vallásos érdek nem fűz minket«. Ez alakok benső értéke és jelentősége megmarad ezentúl is, habár történeti valóságoknak már csak a hitben gyengék fogják őket nézni. »Azt hiszed — mondja az előadó a Wider den Kleinglauben toldalékban — ha gyermekemmel a képes bibliát nézem és ő beszél nekem Ábrahám, Izsákról és Jákobról, én majd előállók olyan balga kérdéssel minő: a patriarchák történeti valósága ? És ha öreg anyóka szól velem Ábrahám üdvösségéről, én ugyan nem zavarom, hanem örülök gyermeki hitének®. Ha pedig valaki »összeaszott theologiájával állana elő es így szólna: