Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

Hát kérdem, ki az igazi evangelikus, ki a jó lutheránus? Az-é, a ki a magyar állam és az evangelikus egyház rendjén belül felebaráti szeretetet gyakorolva Otthont akar építeni a szegény tanulók számára, vagy a kinek — miként Szeberényi úrnak — külön feltételei vannak, (hogy »a szellem az otthonban politizáló és szabadelvűsködő (értsd hazafias!) ne legyen!). de ajánlószava és garasa annak számára nincsen. Vagy az-e talán, a ki — mint Janoska úr teszi — a felebaráti szeretet munkája érdekében nyújtott békejobbot a szegény tót theologusokkal egybe ellöki és piszkol, gyanúsít és gyaláz? Jól vagyon ez így, nagyon jól. A farsangi komédiának vége. a maszk lehullt, megismertük embereinket! Csak tovább a megkezdett úton. Kiket szeretetlen, hideg szívvel ellöktetek magatoktól: a szegény tót theologusok azért fiaink maradnak. Gondozó atyai kezünket le nem veszszük róluk. Ha otthonunkba jönnek és éheznek, enni, ha szomjúhoznak, inni adunk nékik és mit gyermekkoruk óta beléjük vertetek, a gyűlölet lelkét kiűzzük szivükből s megtanítjuk őket szeretni a szent egyházat és szeretni a hazát. Mert az az Otthon megépül számukra bizonynyal. Meg a Jánoskák és Szeberényiek nélkül is. Sőt nélkülök hamarébb és jobban. Az ő gyűlöletük is csak javára lészen. Millenniumi emlékünk — az Evang. Theologusok Otthona — mint a hazafias evang. lelkészképzés egyik biztosítéka, sziveket fog hódítani oly körökben is, melyek tőlünk távol állanak s melyek aligha nem rendelkeznek több felebaráti szeretettel a szívben s több garassal a zsebben, mint ők, egyházunk és hazánk megátalkodott ellenségei. Erős hitem ez s bizodalmam, hogy e hitemmel meg nem szégyenülök. Pozsony, 1896. február 23. Dr. Masznyik Endre, az egyet ev. theologiai akadémia igazgatója. TÁRCA. Politikai kérdésekkel is foglalkozó reform, egyházi szónokok a jelen században. A ki, nem számítva a halotti beszédeket, azt a 201 kötetnyi egyházi beszédet és több mint száz kisebb füzetet, mely e században jelent meg, átolvassa, látja, hogy magyar nemzetünk művelődési mozgalmainak, a filozófiának, nevelésnek, nyelvnek, szép irálynak, szép prózának, hogy úgy mondjam, minden érverése lüktet ezekben nemcsak, hanem a politikai mozgalmak, nemzeti kívánalmak, óhajok, törekvések is rendre, mind bennük vannak, kifejezésre jutnak. A külföldet megjárt lelkészek, majd Márton István, s az erdélyi Köteles Sámuel működése: úgyszólván pár év alatt általánosítják a Kant—Krug-féle rationalis, morálfilozófiát, melytől máig sem tért el hazai ref. papságunk s e filozófiának gyakorlati alkalmazása által XVI., XVII. és XVIII. század dogmatizáló prédikációi helyébe a jelen században a filozofáló és moralizáló prédikálás lépett. Hunyady Ferenctől elkezdve, épen máig, mondjuk Csánki Benjáminig, kinek csak imént jelent meg egy kötet prédikációja. alig két-három prédikátor kivételével, egy sem dogmatizál, mindannyira morális tárgyakról beszél, anélkül azonban, hogy a dogmákat elvetette (?) volna. Hazai ref. prédikátoraink a nyugoti, nagyobb műveltségnek ezen meghonosításával érték el, hogy míg e bölcsészi iránynak sokáig, úgy szólván egyedüli hordozói, másrészről magyar népünk értelmisége fejlesztésének, felvilágosításának a leghatalmasabb tényezőivé lettek. A nevelés terén, a házias, magyar erényeknek, erkölcsöknek. szokásoknak védői és terjesztői. Elvont nevelési tárgyakról soha se beszélnek, semmiféle, úgynevezett rendszernek meg nem hódolnak, a biblia, egyedüli kútforrásuk, melyhez kívánják népünk hajlamait idomítani. A nyelv kezelésében, a helyesírásban, idegen szók használatában, a mondat szerkesztésében, épen úgy ingadozók, mint az irodalom másféle szakának művelői. Míg a latinos korszak tart, lehet mondani 1848-ig, a latin szókat, még legjelesebb prédikátoraink is, feltünőleg használják. A mint azonban Révai rendszere diadalt ül: a szók helyes írásában; a szép próza kérdésének, a Kazincy-féle mozgalmaknak lezajlásával már, elsők a mi prédikátoraink a széppróza terén, nemcsak, sőt Vétsey Tamásunk már Kazincy előtt, gyönyörűen fordít németből magyarra. A jelen század első tizedei politikai küzdelmeinek, ref. papjaink közül, Szoboszlai Pap István a klasszikus hangadója, ki mint az országgyűlési követek lelkes szónoka, valósággal államférfim mélységgel fejezte ki a nemzet kívánalmait. »Néktek munkálkodni is kell, mondja a követeknek, azért, hogy ez a nép az maradjon, a mi volt eredetiképen, mikor az Úrtól ezt a lakóhelyet nyerte«. (Lásd Dietai préd. 1825. 65. 1.) Az állam és egyház viszonyainak kérdésében így nyilatkozik: »A status felette van az ekklézsiának, felette a világi főhatalom az egyházi kormánynak«. (U. o. 159. 1.) A magyar nyelv használatának kérdésében ezeket mondja: >A Bábel históriája pedig nvilvánságos bizonysága annak, hogy míg egy a nyelv és a szólásnak beszéde, addig egy a nép is«. (U. o. 66. 1.) A legliberalisabb, olyan nyilatkozatok ezek, melyek értelmének megvalósítása még ma is a magyar államférfiak feladata. Az 1848/49-iki napok szenvedélyes, dythirambicus szónoka az erdélyi Medgyes Lajos. Mintha csak Petőfit hallanók, »A nép szava Isten szava*, (I. köt. 201. lap), sőt 1848. ápril 25-én tartott beszédjében idézi is Petőfit: »A magyarok istenére esküszünk, Hogy rabok tovább nem leszünk«. 1849-ben Kolozsváron megjelent I. kötete második beszédjének, melyet konfirmációkor tart, ez a felosztása: a vallás megtart titeket gyermekek: 1. önmagatoknak, 2. a hazának. 1848. jűnius 18-án, a mely napon szabadult fel Erdélyben az egész föld népe, »A szabadságról* tart beszédet. A szenvedélyes szónok azonban, »az uralkodóház iránti tántoríthatlan hűséget* mint Erdély fiainak kivá-