Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

A keresztyén ifjúsági egyesületekről. »Vajjon mi módon jobbítja meg az ifjú az ő utát, ha nem a te beszédednek megtartásával*. 119. zsolt.: 9. Tisztát közönség! * Mint a mezők virágai, olyanok a keresztyén egyháztársadalmi élet téren a jótékony intézmé­nyek; a mint azok színpompája és balzsamos illata nemcsak azért van, hogy a természetet megékesítse s az ember gyönyörűségére szolgál­jon, ele hivatása, hogy a növény fenmaraclását szolgálja: úgy ezek az intézmények is a mellett, hogy munkálják a jót, egyúttal magának annak a keresztyén szellemnek fenmaradására és erő­södésére is a leghatalmasabban szolgálnak, a melynek kisugárzásai, a melynek lótöket köszö­nik. A hol az ily intézmények virágzanak, ott egészséges, erőteljes az a szellem; a hol hiány­zanak, ott nem olyan, a milyennek lennie kellene, fejletlen vagy beteg; és ha Jakab apostol joggal mondhatta az egyes embernek » mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedetidből« (Jak. 2: 18.), ugyanazzal a joggal mondhatjuk a keresztyén társadalomnak, hogy az ő hitét ezekben a jótékony intézményekben mutassa meg, mert ezek a ker. egyháznak és társadalomnak mintegy a csele­kedetei; ezek mutatják meg, hogy tagjaiban — legalább azok többségében — van-e élő hit, mun­kás szeretet? Engedjék meg, hogy én ezúttal a ker. szel­lem egy ilyen virágát mutassam fel fogyatékos vázlatban; hogy szóljak egy ilyen közérdekű ker. intézményről, a mely, ha nem csatlakozik is szük­ségkép valamely egyházhoz, mégis első renclű egyházi s mindenesetre nagy társadalmi érdeket is szolgál, mert az evangéliumot erősíti oly pon­ton, s illetőleg viszi be oly pontba, a melyre nem gondolni vagy a melyről elfeledkezni lehet, de a melynek — ha komolyan foglalkozunk vele — fontosságát, jelentőségét elvitatni lehetetlenség. Tehát a keresztyén ifjúsági egyesületekről fogok szó­lani s ha virághoz hasonlítottam az egyes ker. jótékony intézményeket, bizonyára egyikre sem talál ez a hasonlat inkább, mint arra, a mely az ifjak vallásos érzületének, erkölcsi tisztaságának gondozását tűzte ki célul. Az ifjúság a szépség kora, a jövőnek letéteményese, záloga! Es mégis mily különös, hogy ennek belső életével, belső életé­nek gondozásával az egyház ós a társadalom aránylag oly keveset törődik. Nem értem ezt a .tanulásra, mert e tekintetben meggyőződésem szerint több történik, mint helyes — tanulni kell az ifjúnak -— ha lelkiismeretes, erejének * Elmondatott 18ü6. febr. ü2-én Kolozsvárit a theol. fakultás aulájában tartott vallásos összejövetelen. végső megfeszítésével; azt mondhatnám, a leros­kadásig kell dolgoznia. De más tekintetben, vagy tanulmányai befejezte után gondol-e vele az egy­ház s a társadalom? Az egyház — sajnos elég általános szokás szerint — még a gyermekkor­ban megadja a többó-kevósbbó fogyatékos kon­firmációi oktatást, részesíti az úrasztalában s ezzel a legtöbb esetben befejezte az ifjak gon­dozását. Es a társadalom ? Ila a tárgy nem volna oly komoly, a melyhez tréfa nem illik, az ember kísértésben volna azt mondani, hogy a társada­lom csak akkor érdeklődik irántuk, ha jótékony s nem jótékony bálrendezőkre, táncosokra van szüksége. Azt mondhatná valaki, »ott. vannak az önképző körök, önsegélyző egyesületek!« Ámde eltekintve attól, hogy ezek is jórészben a tanu­lás könnyítésére vagy az ehhez szükséges anya­giak előteremtésére szolgálnak, ezt az az ifjú­ság — jóformán külső segítség nélkül — maga csinálja magának. Pedig oly fontos, hogy az egy­ház, a társadalom e nehéz, válságos időszakban ne hagyja az ifjakat magára, hanem ragadjon meg minden alkalmat, hogy meleg érdeklődését az ifjúság java, üdve iránt tettekben is megbi­zonyítsa. A fiúból ifjú lesz, kinől a családi körből, a szülei befolyás alól; ki kell lépnie az életbe. Ámde tapasztalata még nem lehet, mert nem ismeri az életet; az önállóságot még nem tanul­hatta meg, mert idáig nem maga intézte életét; vágya pedig annál több van az ismeretlen világ iránt. így felszerelve, vagy helyesebben ily véd­telenül lép be abba a csábítással, veszólylyel teli életbe, abba az életbe, a melynek későbbi alaku­lása, nagyobb részének milyensége attól függ, hogy ifjúságának rövid éveit miként töltencli el ? Való­ban Istennek különös kedvezése, valahányszor az ifjú a testi és lelki romlástól megóva marad, Ebben a korban a szüle ós gyermek közti viszony bizonyos módosuláson megy át, mely ritkán szol­gál annak nagyobb bensősógóre, hanem a fiú részéről a legtöbbször együtt jár a kötelék meg­lazulásával, azon mélyreható változások következ­ményeként, a melyeken az ifjú bensejében és külső körülményei tekintetében keresztülmegy. Ez az az időpont, a midőn a szüle oly gyakran jóformán tehetetlen szemlélője annak, hogy gyer­mekének benső élete miként alakul? s csaknem az a vallási és erkölcsi alap képezi az egyedüli biztosítékot, a melyet az ifjú gyermekkorából magával hozott. E korban — mintha a jóságos Isten az el­maradozó szülei védelmet kívánná vele pótolni — előtérbe lép egy új, nemes, hatalmas tényező: a barátság, a mely, habár nem ritkán a gyermek­korban gyökerezik, teljes virágzásra, oly erőre,

Next

/
Oldalképek
Tartalom