Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)

1896-03-08 / 10. szám

hogy az életben számot tegyen, csak az ifjúság éveiben jut. Mily igaz, a mit Sirach, az apokryph könyvek egyik írója mond: »A hű barát erős védelem; a kinek ily barátja van, az nagy kincset bír. A hű barát többet ér minden pénznél és minden javaknál. A hü harcit az élet vigasztalása. Ki Istent féli, az kap ilyen barátot; Mert a ki Istent féli, az jól jár barátaival; s a milyen ő, olyan lesz az ő barátja«. (Sirach 6: 14—17.) Kora ifjúságom óta voltak s remélem, míg élek, lesznek benső barátaim, s ha ma — az élet delén túl — visszagondolok életem folyására és abban barátaim szerepére, meghatottan tehetek tanúságot arról, hogy a bölcs író minden szava igaz. Védelem, kincs, Isten ajándéka a hű barát, a ki a jóban erősít, a rossztól óv, a ki gazdagítja az életet, a mennyiben megosztja annak bajait és megsokasítja örömeit. De természetesen mindez a barátságról áll, a mely a kebel legnemesebb érzéseinek egyike s a melyet legmagasabb mivoltában határoz meg Krisztus Urunk, a midőn mondja : »Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, mint ón szerettelek titeket. Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki az ő életét adja az ő barátaiért. Ti az ón barátaim lesztek, ha azokat cselekedenditek, a melyeket én parancsolok néktek«. (Ján. ev. 15: 12—14.) A barátságról áll ez, s nem a cimboraságról, a mely a bűnben való egyesülést jelenti, s épen oly hatalmas eszköz a Sátán kezében az ifjak megrontására, a milyen áldásos védelem az ellen a barátság. íme, tisztelt közönség, a ker. ifjúsági egyesületek alapja a ker. érzület által megszentelt barátság, a mely az ifjakat összefűzi, a melynél fogva egymás személye és ügyei iránt érdeklődnek, nehézségeikben egymásnak segítségére igyekeznek lenni, mindenek felett pedig arra törekesznek, hogy egymásban az evangeliumi igazságok iránt, a megfeszített s mégis élő Krisztus iránt igaz, őszinte szeretet ébreszszenek fel s ápoljanak. A cél az, hogy bevigyék az ifjak szivébe az evangéliumot, mert bizonyos, hogy ha az ocla belép, onnan az önzés, az önszeretet s az ezek kíséretét képező egész csoport veszélyes hajlam s rossz tulajdonság gyorsabban vagy lassabban, ki kell, hogy menjen. Tisztelt közönség! A bűn nagy hatalom, s az ellen küzdeni s győzni csak egy nagyobb hatalom által lehet, de e hatalom mindnyájunknak készségesen rendelkezésére áll, csak igénybe kell venni, mert e hatalom a Krisztus evangeliuma, melyről az írás azt mondja, hogy az »Istennek hatalma minden hívőnek idvességérecc (Róm. 1:16). Célja tehát ez egyesületeknek, hogy az ifjakban fentartsa és fejleszsze azt az élő hitet, a melyet a szülei házból hozott magával az ifjú, vagy ha nem hozott, hogy azt felébreszsze, hogy az ifjak mindennapi életében, a gyakorlati életbe bevitessék az az erő, a melyet az evangelium ad, a mely képessé teszi őket úgy arra, hogy a bűnnel megküzdjenek, mint arra, hogy kötelességeiket ker. hűséggel teljesítsék mindazon összeköttetéseikben, a melyek közé őket Isten helyezte; célja arra segíteni a fiatal embert, hogy ifjúságának éveit ne hiábavalóságokkal fecsérelje el, hanem hogy ez éveket öntudatosan előkészítő időül tekintse arra a férfikorra, a melyben családjának felelős vezetője, a társadalomnak, az egyháznak, hazának felelős tagja ós munkása. De ne gondolja senki, hogy mindez azt jelentené, mintha az egyesületek ki akarnák venni az ifjakat saját természetes körükből, ki akarná őket vetkőztetni természetes tulajdonságaikból, hogy aztán csináljanak belőlük valami olyan, az ifjúsághoz annyira nem illő természetellenes teremtéseket, a kik mindig csak imádkozzanak vagy bibliát olvassanak, komoly ós szerencsétlen arccal bolyongjanak az emberek közt, a kik sehol helyöket meg nem találják, mert sem nem fiatalok, sem nem öregek. Mentsen Isten, a cél épen az, hogy az ifjú maradjon s legyen igazi ifjú, minden szeretetreméltó tulajdonságaival, vidámságával, örömeivel; hisz, ha másként volna, az az írásnak sem felelne meg, a mely oly szépen s igazán mondja: »Örvendezz ifjú a te ifjúságodban és vidámítson meg tégedet a te szived a te ifjúságodnak idejében ós járj a te szivednek útaiban ós szemeidnek látásában: de megtudjad, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von ! Es emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek és míg eljőnek az esztendők, melyekről azt mondjad: »nem szeretem ezeketkc (Préd. könyv. XII, 1. 3.) Igen, ez az igazság! Vannak az ifjúságnak nemes, megengedett örömei, örömei a szívnek és örömei a szemnek, Isten adta őket, azért adta, hogy élvezze az ifjú, de ne feledkezzék meg semmi körülmények közt, hogy Isten előtt áll, hogy neki felelős azért, miként rendezi be életét, miként él Teremtője ajándékaival. Es boldog az az ifjú, a ki ifjúságának idejében emlékezik meg »Teremtőjéről«, megemlékezik azzal a szeretettel s hálával, melylyel teremtőjének, a kinek mindenét köszöni, tartozik! A cél, ismétlem, az ifjúságnak nemesebbé, igazabbá tétele; a jók társulásában rejlő erő által védeni meg az élet nehézségeiben, kísértéseiben; az ifjakat ifjak ciltal menteni meg, az ifjakat ifjak által vezetni Megváltójukhoz, hogy az igazak módjára, nemesen eltöltött ifjúság után igaz emberek,