Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1896 (39. évfolyam, 1-52. szám)
1896-03-01 / 9. szám
zárt helyiségekre, használatukat pedig egyedül a templomok s kolostorok belsejére korlátozni. Részemről úgy látom, hogy az állítólag szemfüles fővárosi rendőrség figyelmét a jelzett közbotrány elkerüli, de azon már valóban csodálkozom, hogy ellene az irányunkban türelmetlen r. katholikus papság hivatalosan fel nem szólal, s annak, a min minden vallásos keresztyén ember méltán megütközik és megbotránkozik, elhárítását nem eszközli. Tóth Lajos. ügyvéd, egyháztanácsos, Tapasztalatok az »új rend« hatásáról.* Mi haszna van az új anyakönyvezésnek? Kinek használ az legtöbbet? E kérdésre röviden felelhetnők; a mit egyiktől elvesz, a másiknak adja oda. Lelkészektől a csekély anyagi hasznot más rakja zsebre. Mielőtt eddigi tapasztalatomat sorokba vetném, megjegyzem, hogy csak azokról az anyakönyvi kerületekről szólok, melyekben egynél több község van. Követvén a felebaráti szeretet nagy törvényét, minden vonakodás nélkül barátja vagyok a recepciónak. Azonban eszembe jutván, hogy nemcsak a recipiálás, hanem az anyakönyvvezetői hivatal holléte is elég hasznot nyújt egy néhány recipiált honfinak: nem állhatom ezt meg szó nélkül. Igen. S ez is megcáfolja a miniszternek szavait: »gondoskodva van már, hogy kiknek szükségük lesz, ezután is oly könnyen juthassanak az anyakönyvvezetői hivatalhoz, mint eddig jutottak«. Én megvallom, mikor ezt olvastam a lapokból, ezt gondoltam: ez nem lehet kegyelmes Uram! Nem, mert mégis közelebb helyben, mint két órányira. De akkor még el sem gondoltam azt, hogy az illletőknek fáradságuk mellett, áldozatokba is kerül. Mert jelentsen akár halottat, akár születést, akár házassági célt, jelenjenek meg házassági kötésen a felek, nagy ritka, hogy be ne térjen abba a korcsmába, mely az anyakönyvvezetői hivatallal egy községben van. S ez kinek nyújt hasznot ? először a korcsmárosnak, másodszor a községnek, mert a régi bérlet lejárván, a község a bérletet fél fogja emelni; mert az anyakönyvvezetői hivatal helyben léte a korcsmai fogyasztást felemelte. Mi haszna az új anyakönyvezésnek? Azt hiszem, nemcsak nálam, hanem másutt is vannak, kik nagyon érzik, hogy maguknak előnyére, hasznára; papjuknak kárára. A lelkészeknek adott utasítást mult szeptemberben háromszor — vasárnaponként — felolvastam, magyaráztam. Meg is értették. A mi nekik anyagi hasznot igért, el is fogadták. Példák igazolják. A presbyterium honnét s miből teremtsen stólaalapot? Tudni sem akar róla, s azt mondja: hiszen Tiszteletes Úr fáradságáért majd csak megfizetnek az illetők maguk. Majd megmutatja a következés. Hiszen a szegényért eddig is ingyen fáradtam, úgy ezután is. A nekem adatott talentum mértéke szerint, szép csendben munkálkodni iparkodtam, buzgólkodtam, lelke* E cím alatt rovatot nyitunk s tisztelettel fölkérjük Lapunk olvasóit, különösen a lelkipásztorokat, hogy az új egyházi törvények hatására vonatkozó tapasztalataikat e rovatban közölni szíveskedjenek. SzerJc. sedtem; mit be is tudok bizonyítani. De megvallom az új törvény és az utasítás buzgóságomat teljességgel nem fokozza. Történt, hogy az új törvény életbelépte után egy házaspár, mely első lett volna az üj törvény szerint háromszor is említé előre, hogy magát hirdettetni fogja s egy-' házilag esküdni fog. Azonban az anyakönyvvezetői hivataltól eljővén, ő bizony nem jelentkezett hirdetés végett. Hanem f. évi jan. 4-én délután egy óra tájban, előleges jelentkezés nélkül, csak nálam terem a nő, hozva a tanúsítványt s így szól: azt mondta a jegyző úr, a többi a kigyelmed gondja. Látván a jegyeseket, azt mondtam: holnaptól kezdve bármikor, csak délelőtti órában, ha lehet. Jobb is, most elmegyünk (vidékre vitték a nőt), mert ez az ember is, a 'ki velünk van, sokat ivott. Kinézve az ablakon, láttam, hogy a ki egyik tanú lett volna (másik nem is volt) odáig volt. Persze ők az anyakünyvvezetői hivatalból 9 órakor vagy még előbb kilépve, a tőszomszédságban levő korcsmába betértek s onnét távozva még egy korcsmát találtak az úton, oda is betértek s a helyett, hogy egyenesen jöttek volna s 10 órára nálam lettek volna, délután 1 órára érkeztek meg; de csak a házaspár és részeg kocsisa. Jobbnak találtam az esküvés idejét elhalasztani. Elmentek, de azóta sem jöttek vissza. Másik alkalommal előre tett kívánság után hirdettem. eskettem. Esküvés után bejegyzés végett megjelentek hivatalomban a násznagyok és a vőlegény becsületes testvére. Jól tudlam, hogy tudják a lelkésznek adott utasítást, könnyen ment, megegyeztünk abban, hogy kéz kezet mos. Majd ő leszolgálja a stólát. Harmadik esetnél a vőlegény apja megígérte, hogy majd fizetni fog. Itt alighanem úgy járok, mint szent Pál, Félix »majd*-jávai. Egyik esetnél sem mertem mondani: 1 frt 70 kr. jár az esketésért; mert jól tudják, hogy »a stóla ugyan érintetlen marad, de meg nem fizetése az esketés akadályául nem szolgál* s ha fizettetném, még meghurcolna zsarolásért. Tegnap a negyedik esetnél, esküvő után bejövén a násznagyok, nagyobb bátorságot vettem magamnak s e kérdésre, »mivel tartozom* ? azt feleltem : régebben helybeli 1 forint 70 krajcárt szokott fizetni; de ha a lányt kivitték a szomszéd megyébe, 3 frt 40 krajcárt is adtak. Ma is jó lenne, ha így lenne; de a stóla meg nem fizetése, az esketés akadályául nem szolgál. Erre az egyik násznagy letesz 1 forint 70 krajcárt, s azt mondja: ez is elég, azt mondta az a jegyző. Melyik jegyző? Az a somogyi. Azután nem kérdeztem tovább, nem voltam reá kíváncsi. (Pedig ha jól tudom, Somogyban 3 frt szokott lenni az esketési stóla.) Én felelém: nem pénzért tartozom esketni. Én az ő kívánságokra itthon maradtam. Pedig kellett volna, vagy lehetett volna mennem. akár keresztelőre, akár talán egy kollégám vagy rokonom temetésére. De hát itthon bevártam az esketést, ll3 /4 órakor tisztességes parádéval végbe is vittük. Vegye és vigye az 1 frt 70 krajcárt, velem ne alkudjanak. Egy kis vonakodás után fél is vette a násznagy, el is vitte; a másik násznagy pedig azt mondá: nohát jó, ha nincs Tisztelendő urnák követelése, alászolgája! Nem is említem, hogy a menyasszony apja, esküvő előtti napon s esküvő reggelén nálam járt alkudozni, hogy eskessek 1 forint 70 krért. Mire nem felelhettem egyebet: kötelességem a tisztességet megadni, kötelességem esketni s úgy várni a viszont tisztességet. Ezek az esetek ilyenforma gondolatokat támasztanak elmémben: az még hagyján, ha azzal a pár krajcárral nagyon is sokat vet ki az új törvény és az utasítás velem együtt több pap zsebéből, és hogy a kiknek ezt méltóztatott meghozni, azok jó részének, a mint hallom, tiszteletdíjul aranyokat fizetnek, hanem azt legyen szabad
