Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-11-28 / 48. szám

Kérészy Barna indítványozza, hogy miután a lelkészeknek az állami anyakönyvekbe való betekintés hivatalosan nincs megengedve, írjon fel a konvent a minisztériumhoz, hogy tegye az anyakönyvvezetőnek kötelességévé a tanúsítványnak a lelkészi hivatalhoz való áttételét. Többek hozzászólása után az indítvány elvettetik s az eredeti szöveg fogadtatik el. Az anyakönyvekre vonatkozó szakaszt a konvent vita nélkül elfogadta. A stólakér élésnél hosszabb vita keletkezett. Gr. Dégenfeld fenn akarja tartani a stóla kötelező voltát; nem fogadja tehát el a bizottság javaslatát, mely a felek szabad tetszésére bízza a fizetést vagy nem fizetést. Hasonlólag nyilatkozik Körmendy is, de Beöthy Zs. György E. Vályi Lajos a bizottság javaslatához járulnak. Tisza Kálmán a következő módosítást ajánlja: a stóla kötelezettsége fenntartatik, de annak megtagadása nem vonja maga után az egyházi functiónak megtagadását. Felhivatnak egyszersmind a kerületek, hogy a kebelükben levő egyházak stólaveszteségét, 10 évi átlagot véve fel, megállapítván, azt a a jövő évi konventi gyűlés elé terjeszszék fel. Horthy István kipótolni kivánja ezt azzal, hogy addig is. míg az adatok beérkeznek s a konvent ez ügyben érdemlegesen határozhat, utasíttassanak az egyházak, hogy lehetőleg egyezzenek ki a stólakérdést illetőleg. Többek hozzászólása után a konvent Tisza Kálmán módosítványát fogadja el egész terjedelmében. Az egyházi békéltetésre vonatkozó szakaszhoz a konvent rövid vita után hozzájárul. A családkönyvek létesítését Fejes István szükségtelennek tartja; míg Vályi L., Körmendy S. és Szász K. azok létesítése mellett szólalnak fel. Br. Vay indítványozza, hogy ne mondassék ki most a családkönyvek kötelező vagy nem kötelező volta, hanem beváratván a bizottság részletes javaslata, a jövő konventen döntessék el a kérdés. A konvent br. Vay indítványához hozzájárul, s az utasítás idevonatkozó pontjait, a bizottsághoz teszi át. Az utasítás tárgyalása ezzel véget érvén, annak összeszerkesztésével és kinyomatásával a konvent Szabó János előadót és Tóth Sámuel jegyzőt bízza meg. A még hátralevő tárgyak a következő, másnapi gyűlésre halasztatván, a gyűlés véget ért. III. ülés november 23-án. A jegyzőkönyv hitelesítése után az iskolaügyi bizottság jelentését tárgyalta a konvent, hozzájárulván ahhoz vita nélkül. Majd az egyetemes tanügyi bizottság tagjait választotta meg a konvent az iskolaügyi bizottsági ajánlata alapján. Tagjai lettek: Szász Károly, Baksay Sándor, H. Kiss Kálmán, Molnár Sándor, Vályi Lajos, Czike Lajos, dr. Horváth József. Szekeres Mihály, Szász Domokos, Parádi Kálmán, Kenessey Béla.. Váró Ferenc, Fejes István, Mitrovics Gyula, Kérészy Barna, Radácsy György, György Endre, Tóth Sámuel, Joó István, Kiss Albert. Dósa Pálnak, az orsz. tanító egyesület központi választmánya nevében tett azon kérését, mely szerint az egyetemes tanügyi bizottságba három tanító vétessék be, a konvent nem teljesítette, mivel így is beválaszthatok a kiválóbb tanférfiak, s másrészről a bizottság népiskolai szakférfiakat is választott be s mivel népiskolai ügyekben amúgy is meghallgatja a szakférfiak véleményeit. Losonczi Szíjgyártó Sámuel végrendelete, mely szerint 500 frtot hagyott a közalapra, áttétetik a végrehajtó bizottsághoz. Az erdélyi ref. egyházkerület azon indítványa, mely szerint állapítsa meg a konvent a gimnáziumi vallástanárok kvalifikációját, áttétetik az iskolaügyi, illetve egyetemes tanügyi bizottsághoz, azon utasítással, hogy az a jövő konventi gyűlés elé részletes tervezetet terjeszszen. Néhány jelentéktelenebb ügy letárgyalása után a konvent Tisza Kálmán zárszava s Kun Bertalan buzgó imájával véget ért. Székely József. Schwartz a pogány misszióról. Schwartz ev. luth. missziói superintendens Lipcséből hazai kőrútjában érdekes felolvasást tartott f. hó 14-én Eperjesen a pogánymisszióról. Az egyiket délelőtt a theologusoknak és tanáraiknak, a másikat délután vegyes, nagvobbára női közönség előtt tartotta. Felolvasását azon kezdte, hogy fel akarja költeni a magyarországi lelkészekben is az érdeklődést a pogánymisszió iránt. A tudományos theologiában még évekkel azelőtt is alig volt helye e misszió elméletének, a mi bizonyítja, hogy nem a tudomány szüli az életet, hanem megfordítva az életből táplálkozik a tudomány. Ma a pogánvmissziót, a melynek ügyét 5500 misszionárius szolgálja, a gyakorlati theologiában mellőzni többé nem lehet, mert nagy életfunkció ez a protestántizmus szolgálatában, a melylyel, mint eminens kulturális faktorral, a modern állam is számol. Eleintén Spanyolország és Portugália aegise alatt a China és Japánban működő jezsuita misszió volt előnyben, mely azonban később elfajult, a népeknél elkeseredést szült és Anglia, Dánia és Németország részéről a prot. pogánymissziónak helyet engedni volt kénytelen. V. Frigyes dán király volt különben az, ki Francké hallei tanártól az e célra kiképezett misszionárius theologusok segítségével terjesztette »a tiszta lutheri tant«, sőt Koppenhágában luth. missziói kollégiumot alapított. A rideg moralizáló racionálizmus azonban kiölte a külmisszió iránti érzéket mind a theologusokból, mind a laikus világból, mígnem újból felköltötte cüzt angol Wesley és Witefield és az anglicanismus, melyről Schwartz nagyon csekély véleménynyel van. Majd »Gossner«-féle evang. misszióját ismertette Schwartz, s e missziónak szép luth. liturgiáját erősen kidomborította, a szerinte rideg és színtelen kálvinista istentisztelettel szemben. Gossner nem annyira a theol. képzettségre, mint inkább »a Krisztus szeretetére* fektette a fősúlyt a maga külmisszionáriusainál. Ma Szászország, Bajorország, Thüringia, az orosz keleti luth. tartományok és Svédország lutheránusai szolgálják a pogánymisszió ügyét, a melynek főinspektora Upsala egyik főlelkésze. Érdekesen fejtegette azt a kérdést is, hogy a felekezeti különbségnek bevitele a külmisszióba »nem szűkkeblűség*, s ezt több példával is igazolta. Elmondta, hogy a methodisták küzdelmet, voltaképen idegrángatódzást kívánnak a keresztségnél, az anghkánus egyház a valóban megtörtént megtérést követeli, míg a luth. misszió Pál apostol szellemében a megtérés utáni vágyat, a mely sze-