Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-24 / 43. szám

nyabbak lennének az ily feljegyzései, mert szüntelen szeme előtt vagyon: »ne ítéljetekcc. — Hogyha pedig mást sem kívánnának megörökíteni az ily családkönyvek, mint pusztán csak egy-egy családnak statisztikai állapotát, akkor ilyen könyvek vezetésének elrendelése ott, hol eddig nem vezettek, épen most, midőn közhitelességgel ezután csak az állami anyakönyvek bírnak, talán kissé megkésett dolog.« Ezeket mondja Kund Samu s nyilatkozatát az első betűtől az utolsóig aláirom. A családkönyvek vezetése kisebb egyházközségekben szükségtelen, nagyobb egyházközségekben pedig — ha megfelelő és pontos munkát akarunk végezni — csaknem lehetetlen, vagy legalább is óriási munkával járó s nem elmulhatatlanul szükséges teendő. Szőllősi Antal 12 évig dolgozott a makói családkönyvön; a debreceni családkönyvek elkészítésére legalább is egy emberöltő kell s midőn elkészülnek, bizonyos tekintetben már el is évülnek, akárcsak a nagy lexikonok. A lelkipásztori gondozás különféle teendői pedig mind igen szépen elvégezhetők rendszeres családkönyvek nélkül is. Azon kérdésekre, hogy »hova kell fordulnunk lelki gondozói munkásságunk nagyobb erejével; mi az, a mit gyülekezetünk érdekében legközelebb tennünk kell s mi az, a mi egyházunk erős oldala s hol tűnnek fel annak netalán való gyengeségei ?« a családkönyvek, bárha oly pontosak legyenek is, mint a makói vagy a nagybajomi, aligha képesek ós hivatvák feleletet adni. Az anyakönyvi adatoknak egy-egy családra vonatkozó csoportosítására vagy áttekintésére, az állami anyakönyvvezetés behozatala után, még kevesebb szükségünk lesz, mint eddig volt; ós ha ecldig tudtunk jó és hiteles családi értesítőket családkönyv nélkül kiállítani, ezentúl még inkább képesek leszünk erre, azon mindinkább kevesbeclő alkalommal, a mikor erre szükség lesz. Azt a könnyítést, melyet a családi értesítők kiállításánál a családkönyvek elkészítése által véltek eszközölni az illetők, én megvallom, olyanforma nyereségnek tartom, mint az egyszeri pónzcsináló atyánkfiáót, kinek minden kétgarasos pénzdarab négy garasba került. Végezetre ahhoz sem feltótlenül szükségesek — szerintem — családkönyvek, hogy »pontosan megfelelhessünk az ilyszerű kérdésekre : hány lélekből áll egyházközségünk, hány abban a férfi ós nő egyháztag, hány a külön család, mennyi a gyermekek száma, stb. ?« Ilyszerű kérdésekre, még ha családkönyveink vannak is, csak bizonyos számítás után tudunk feleletet adni, viszont családkönyvek nélkül is pontosan megfelelhetünk reájok a népszámlálási vagy összeirási adatok alapul vétele után, a ki- és beköltözések, születések, halálozások ós házasságkötések adatainak évről-évre való számontartásával. Ha az egyházi anyakönyvvezetés korszakában nem látta szükségesnek egyházunk a családkönyvek vezetésének elrendelését : az állami anyakönyvvezetés életbeléptével még kevésbbé forog fenn azok létesítésének szükségessége. A kiknek gyönyörűségük telik az ilyen munkában, ám csinálják meg, mint eddig is megcsinálták, de épen a mostani időben, midőn úgyis azon örvendezünk, hogy a sokféle gépies és rubrikázó munkától megszabadulva, sokkal inkább élhetünk valódi hivatásunknak: nem vagyok képes belátni annak szükségességét, hogy a lelkészi kar, a családkönyvek kötelező vezetésének elrendelése folytán, ismét egy újabb gépies munkával terheltessék. Kassa. Révész Kálmán. A konventig vagy a zsinatig? I. Midőn hazánk törvényhozása megalkotta az 1894. XXXI. törvénycikket, a nagy mértékben nyilatkozó aggodalmaknak, hogy t. i. e törvény a vallás és egyházak érdekeit sérteni fogja: azzal vágta útját és nyugtatta meg az aggodalmas szívűeket, hogy a Házassági Törvény (H. T.) második utolsó szakaszába (149. §.) kimondotta: »E törvény a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeket érintetlenül hagyja*. Még világosabb kifejezést nyert a törvény ezen intenciója az igazságügyminiszternek, e törvény végrehajtása tárgyában kiadott 27.243/1895. sz. utasítása (I. ü.) 67-ik §-ának utolsó bekezdésében, hol ez áll: »A polgári tisztviselő, a házasság megkötése után, a házasulókat figyelmezteti, hogy a házasságnak előtte történt megkötésével vallási kötelességeiknek még eleget nem tettek«. Tehát az állami törvény világosan kifejezi, hogy a házasulóknak házasságra vonatkozó vallási kötelességeik vannak,; az I. U. pedig utasítja is mintegy a feleket ezen kötelességeknek teljesítésére. De hát nem is lehet az máskép. A mit a törvényhozás elösmert és a minek kifejezést is adott: minden vallását szerető ember előtt, természetesnek tűnik fel; mint szintén természetesnek tartja mindenki, hogy e kötelességek a vallás letéteményeseivel: az egyházakkal szemben állanak fenn, tehát ha az egyháztagoknak kötelességeik vannak egyházuk iránt, az egyházaknak meg jogai vannak a hívekkel szemben a házasságra vonatkozólag. Más egyházak fentartották vagy érvényesítették a jogaikat. És a mi ev. ref. egyházunk mit tett ezen őt is megillető jogok megóvására, fentartására ?! Hosszabbat a semminél! Jól tudta mindenki, jól tudták egyházunk vezérfiai is, sőt ezek talán jobban másoknál, hogy az egyház politikai néven ösmeretes törvények életbeléptetésére kitűzött határidő nem fiktív, nem csalogatás; hanem olyan időpont, mely a változásokat biztosan hozza el. És a helyett, hogy rendkívüli szükségek, rendkívüli intézkedéseket igényelvén, míg okt. 1. előtt összeült volna az Egye