Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-24 / 43. szám

temes Konvent s ezt megelőzőleg idejében összegyűltek volna az egyházkerületek: hagytak bennünket a legnagyobb zavarban és tájékozatlanságban. Majd megtették az egyházkerületek az átmeneti intézkedéseket, egymástól eltérőleg, egymásnak ellenmondóan. Az átmeneti intézkedések a konvent határozatáig inauguráltattak s az előttünk ösmeretes határozatokban (addig is míg a Konvent tehetné?) lemondtak az egyházkerületek a magyar református egyháznak a házasságkötésre vonatkozó jogáról, kinyilatkoztatván és ez a dunamelléki egyházkerület »Lelkészi TJtasűás« cimű határozatában nyert legkörvonalozottabb alakot, hogy úgy az egyházi hirdetés, mint az egyházi esketés is a házastdók szabad elhatározásától függ ! Mind a világ egyház iránti kötelességnek tartja, hogy az egyháztagok egyházuk ritusa szerint is megkössék házasságukat: mind a világ úgy tartja, hogy az egyházaknak jogok van híveiktől e kötelesség teljesítését megkövetelni; és mi, — a mi egyházi főhatóságaink, — kimondtuk, hogy szabad a választás! Most jutott volna egyházunk azon helyzetbe, hogy az állam nemcsak megadja neki az eddigi államegyházzal egyenlőséget, hanem azon szolgálatunkért, hogy mindig hiven, lelkiismeretesen hirdettük az állam polgárainak: adjátok meg az államnak, a mi az államé, most visszaadja a kölcsönt és házasságkötő közegei által azt hirdetteti a mi egyházunk híveinek is: adjátok meg az Istennek, a mi az Istené, teljesitsétek a házasságkötésre vonatkozó vallási kötelességeteiket! És ekkor mi, mint egyház, előállunk, és azt mondjuk a mi híveinknek: az a vallási kötelesség, melyet az állam tisztviselője vallási kötelességnek mondott, mi szerintünk nem olyan kötelesség, melynek teljesítését mindenkitől megköveteljük, hanem csak az egyház által ajánlott olyan szertartás, a mit ha teljesíttetek, jó; de a minek elmulasztásáért nem lesztek felelősek senkinek! Megengedem, hogy a színezés kissé erős, de hogy az alapszín ridegen hű és igaz, arról meg vagyok győződve, az tagadhatatlan. Ugyan milyen szinben tűnik fel — különösen vegyes vallású helységekben — híveink előtt a mi egyházi házasságkötésünk s maga egyházunk is az ilyen intézkedések folytán ? De mennyi anyagot adunk ellenségeinknek is arra, hogy bennünket támadjanak, böcsméreljenek? Vagy azt akarja a magyar ref. egyház demonstrálni antipápásságunk vagy túlságos szabadelvüsködé sünkböl származó e határozatai által, hogy a H. T. 149. §.• és az I. U. 67. §.-ban kifejezett házasságkötésre vonatkozó vallási kötelesség csak a pápás egyházra és annak híveire vonatkozik ? Mi abban a meggyőződésben vagyunk, hogy az állani törvényhozása a mi egyházunk tagjainak is házasságkötésre vonatkozó kötelességeit elismerte: ezzel elismerte azt is, hogy a mi egyházunknak is vannak a házasságkötésre vonatkozó jogai; abban a meggyőződésben vagyunk, hogy ha még az állam el nem ismerné is, tényleg léteznek egyházunk tagjainak e kötelességei és egyházunknak ide vonatkozó jogai és a tagok a kötelességeiket, míg egyházunk tagjai, kivétel nélkül tartoznak teljesíteni, az egyház pedig e jogát* nem adhatja dividenda alá az egyház tagjainak. * Félreértés kikerülése végett megjegyzem : nem azt a jogot értem, hogy az egyház megesketheti azokat a házasulókat. kik hozzá e végett fordulnak, hanem azon jogot, hogy az állami törvények mellett azok érintése nélkül, olyan szabályokat alkothat, melyek az ő céljainak megfelelnek a házasság valláserkölcsi oldalát, illetőleg s e szabályokat kötelezővé teheti minden egyes tagjára. Gy. L. Tudjuk mi és valljuk, hogy egyházunk kiváló mértékben a szabadság egyháza és hogy a lelkiismeret dolgában kényszert alkalmazni nem lehet. És ha az egyházkerületeknek a szabad választást megengedő határozatai a lelkiismeret-szabadság forrásából fakadtak volna, senkisem üdvözölné e határozatokat nagyobb örömmel, mint mi. Csakhogy consequentiáival együtt! Legyenek szabadok a hívek az ő elhatározásukban, ha az egyházi szolgálatokat el akarják mellőzni házasságkötésüknél; de ha elmellőzik a vallási és ethikai nagyfontosságú egyházi közreműködést életöknek e válpontján: ne tekintse őket az egyház, de ne tekintsék többé ők maguk és magukat azon egyház tagjainak, melynek egyik legszentebb aktusát maguktól elutasították! Aztán hol van szó lelkiismereti kényszerről az egyházi házasság kötelezővé tételében ? Hiszen a komoly házassági szándéknak esküvel is megpecsételése, s kötött házasságra Isten áldó kegyelmének buzgó imában könyörgése csak nem képezhet lelkiismereti akadályt, az egyházi házasságban részesülésre. Vagy ha valakinek lelkiismereti kételyei vannak, melyek folytán nem akarja letenni az esküt, vagy nem akar hamisan esküdni már törvényesen megkötött házasságának megpecsételésére, előre tudván, hogy esküjét nem tartja meg, vagy ha semmi jelentőséget nem tulajdonít a házasság egyházi megáldásának: no már az ilyen csakugyan nem érdemli meg, hogy az Isten szent oltára elé bocsáttassék s hogy a keresztyén felekezetnek tagjául tekintessék, mely a házasság egyházi megáldását a szentírás alapján üdvösnek és szükségesnek hirdeti. Azonban a kérdéses egyházkerületi határozatok, azoknak indokolásából és az azokhoz fűzött intézkedésekből láthatólag nem is a lelkiismereti szabadság cultusából eredtek, hanem az egyházunk jövője feletti aggodalmaskodásból, azon félelemből, hogy a századokon át megszokott stóla fizetésének fentartása elidegeníti a híveket az egyháztól. Az indok tiszteletreméltó; de köztudomású, hogy a félelem rossz tanácsadó. Nagy áron akarja az egyház megvásárolni azon néhány megkövéredett szívű egyháztagnak egyházunkhoz való tartozandóságát, vagy igazabban párbérét, a kik bár tehetnék, de fösvénység miatt nem akarnak egyházilag is házasságra lépni.* Nagy áron, az őtet megillető jogról lemondás árán! Hát odáig jutottunk már. hogy ilyen kicsinyes eszközök is jók; így akarja a magyar református egyház megelőzni tagjainak szétzüllését, hát a pápistaság szelleme annyira körülhálózza már a mi lelkünket is, hogy elégnek tartjuk, ha csak külsőleg, névleg tartozik valaki egyházunkhoz vagy párbérét fizeti ? Hiszen az, ki a pénzkérdés miatt nem akar egyházi megáldásban részesülni, nem méltó, hogy az egyház megtűrje tagjai között és ha a stólát nem akarja megfizetni, hogy várjuk attól a rendes egyházi tartozása befizetését; vagy ha ezt végrehajtatjuk is rajta, hogy várhatjuk tőle a ker. áldozatkészség teljesítését. Csak nem akarja talán a református egyház, hogy ha a vallás szabad gyakorlata — esetleg a felekezetnélküliséggel törvényerőre emelkedik — tagjait fölmenti a párbérfizetés kötelessége alól azon félelemből, hogy elidegenednek tőle az egyházi adózás miatt?! Hiszen, ha így haladunk, még majd mi fizetünk az egyháztagoknak, mint a lapok némelyike kedvezményekkel csalogatja, kecsegteti előfizetőit; kiosztjuk híveink közt az államsegélyt, hogy itt ne hagyjanak bennünket! Óh Kálvin, Zwingli, Melius! Mit szólanátok ehhez!? " A szegények ingyen esketése eddig is szokásban volt, ezután is meg lenne. Különben a zsarolás és szívtelenség ellen lehetne jogorvoslásról és felfolyamodásról intézkedni, Gy. L.