Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-29 / 35. szám

látasara «. Továbbá nem értem, miért ne fogadhatnék mi el szeptember hóban feltétlenül a templomi házassági hirdetéseket, ha az illető felek így kívánják; hiszen az idevonatkozó igazságügyminiszter i rendelet 60. §-ának második bekezdése nyilván ezt mondja: »IIa a felek igazolják, hogy a kihirdetés 1895. október 1-ső napja előtt a korábbi jogszabályoknak megfelelőleg megtörtént, a kihirdetés utolsó napjától számított egy év eltelte előtt újabb kikirdetés nem szükséges.« II. A gyermekek vallását illetőleg, azon nem gyakori, de mégis előfordulható esetre, midőn a protestáns fél mindkét nemű gyermekeit a másik fél vallásának engedi át s mégis a prot. pap által, vagy ez által is kívánnák magukat megáldatni: részemről nyíltan kimondanám, hogy az egyházi összeadás, illetőleg megáldás ily esetben egyenesen megtagadandó. III. Az egyházi anyakönyvek szept. hó 30-án történendő lezárására, mint egyházi és állami szempontból egyaránt igen fontos jogi tényre, határozott formula megállapítását óhajtottam volna, még pedig azon hozzáadással, hogy október 1-tól minden anyakönyvben új lapon elölről (az 1-en) kell kezdeni úgy a lap-, mint a folyószámozást. IV. V. A születési és halotti (vagyis ezentúl: keresztelósi ós temetési) anyakönyvekre vonatkozólag azt kell megjegyeznem, hogy a halvaszülöttek és szülés közben meghaltak egyházi anyakönyvezését (IV. 19. §.) feleslegesnek, sőt lehetetlennek tartom, a mennyiben az ily esetek kötelező egyházi bejelentése okt. 1-vel megszűnik; de következetlennek is találom ezek anyakönyvezésének elrendelését; hiszen úgy a halvaszülöttek, mint a szülés közben meghaltak szertartás nélkül temettettek el eddig is; már pedig az egyházi szertartás nélkül eltemetett egyének, az Utasítások szerint is (V. 22. §.) nem a temetési anyakönyvbe, hanem a Családkönyvbe jegyzendők fel. Végül kerestem, de a legnagyobb sajnálatomra nem találtam az Utasításokban azt a hirdetési formulát, melylyel a hazai protestáns papság, minden prot. templomban egybehangzólag, szeptember hó két vagy három utolsó vasárnapján, a délelőtti isteni tisztelet végeztével, a híveket a szószékből az életbelépő három törvény jelentőségéről, főbb pontjairól, az új helyzet által követelt teendőiről és saját egyházunk s vallásunk iránti kötelességeiről alaposan felvilágosítaná. Igen szép dolog az a protestáns szabadság; felséges dolog a homilóta, liturgus és lelkipásztor önállósága és öntevékenysége; de mindezek nem lennének szerintem legkevésbbé is megsértve, hanem igenis sok baj elmaradna s nagyon sok üdvös következmény létesülne, ha ez a feltétlenül szükséges ós életbevágóan fontos templomi hirdetés nálunk protestánsoknál, ha lehet országosan, és ha ez már az idő rövidsége miatt nem lehet, legalább kerületenként egyöntetüleg, bölcs körültekintéssel egybeállított tartalommal és megfelelő alakban történnék meg. Különben is, ha szükséges volt a házasságok utólagos templomi hirdetésére az Utasításokban formulát adni, nem sokkal inkább szükséges-e ugyanezt 1. a keresztyén ós nem keresztyén házasságok megáldására, 2. az anyakönyvek lezárására, 3. az új törvényeket bejelentő s azokat híveink előtt egyházi szempontból is ösmertető templomi hirdetésre, mint sokkal fontosabb dolgokra megadni. Szivemből óhajtom és bizalommal remélem, hogy a most kiadott »tájókoztató Utasítások intézkedéseit is ott, a hol azok a gyakorlati alkalmazásban egy vagy más tekintetben már most is hiányosaknak mutatkoznak«, felsőbb egyházi hatóságaink, illetve püspökeink bölcsesége a kellő időre pótolni fogja. Kassa, 1895. augusztus 21. Révész Kálmán. A szegényebb özvegyekről. Ismétlem, nem általában a szegény özvegyekről, hanem különösen a »szegényebb özvegyekről a. akarok szólani. Azokról, a kiket az egyetemes gyámintézetről készített első javaslat valamely alsóbb kategóriába akart helyezni s a kiknek aztán a második javaslat igazságot szolgáltatott. Csakhogy a javaslat még mindig csak javaslat s nem lehet egész biztosan tudni, hogy az egyházmegyéken és kerületeken nem emelkednek-e hangok a szegényebb özvegyek egyenjogúsítása ellen. Mert emberi természetünk gyarlóságaihoz tartozik az az ellenszenv, melyet határozott intézkedések ellen érzünk, kivált ha azok úgy tűnnek fel, mint valamely megoldhatatlan gordiusi csomó kettévágása, egyoldalú szempontból. Meglehet azért, hogy a mint az első javaslat igazságtalannak, erőszakosnak tetszett sokaknak, úgy most az előbbinek egyenes ellentétén találnak sokan hiányt s most meg — más szempontból — ez tűnik fel helytelennek. Véleményünk szerint azonban a második javaslat igazságos és kívánatos lenne, hogy az egyházmegyék és kerületek egyhangú pártolásával kerüljön a konvent elé. Okaink e tekintetben számosak, világosak ós minden jogos ellenvetést kizárnak. Meggyőződésünk szerint minden érvelést, melylyel az első javaslatot valaha támogatták vagy a mit mellette 6y*