Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-08-29 / 35. szám

még az emberi ész kitalálhat, megcáfolható; másfelől a második javaslat mellett sok súlyos okot lehet felhozni. Vegyük sorra ezeket, hogy az igazság kifejtése az ingadozókat a helyes útra segítse s azokat, a kik eddig is az özvegyek egyenjogúsítása mellett voltak, szilárdítsa. Azoknak, a kik az özvegyek egyenjogúsítását ellenzik, főórvót így fejezhetjük ki. A gyámintézet : pénzintézet, ha humanitárius céljai vannak is s épen azért annak megalkotásánál pénzügyi szempontokat s nem a keresztyén szeretet törvényeit kell döntőknek tekintenünk. Es csakugyan a javaslat, már t. i. a második, helyes javaslat pártolói is csak úgy félénken mernek arról szólani, hogy bizony a keresztyén szeretet törvényeit is érvényesíteni kell. Rendesen úgy szokták kérni, mint valami alamizsnát, a keresztyén szeretet ez érvényesítését. Mi tehát egész határozottsággal kifejezésre hozzuk, hogy a krisztusi szeretet törvényeit az ev. ref. egyház jogosan nem mellőzheti akármilyen intézmény megalkotásánál sem. Elég baj, hogy kétfelé választjuk azt, a mi tulajclonkópen összetartozik. Elég baj, hogy míg az evangeliomi világnózletet megtartjuk elméletben, mert dacára egyes tagjai hitetlenségének, az ev. ref. egyház ezt a régi és mégis örökké új és hatalmas világnózletet elméletileg nem dobta el, addig a gyakorlati intézmények megalkotásánál tanakodunk, hogy az evangeliom elveit ugyan kötelességünk-e szem előtt tartani? Mindaddig, míg az evangelikus református egyház magát a Krisztus egyházának, bár gyarlóságai és hiányai miatt tökéletlen egyházának, tartja, mindaddig, míg a maga egyetemében azoknak a céloknak megvalósítását tartja főfeladatának, a melyeket a Krisztus kitűzött: mindaddig iskolák, gyámintózetek vagy bármely intézetek megalkotásánál egyenes kötelessége törvényhozó ós végrehajtó testületeknek a Krisztus evangelioma törvényei szerint járni el. Es e törvények közt a legfenségesebbek egyike -a szegények felsegítéséről, a szűkölködők gyámolításáról szól. Az evangeliom híveinek, tehát az egyháznak is, melyet alkotnak, nemcsak jó tetszésüktől függő vagy szokás és divat által diktált, hanem a létalapjukat képező evangeliomból folyó kötelességük kipótolni azokat a hiányokat, a melyek miatt a társadalom egyes tagjai szenvednek és keseregnek. Szép beszédek ezek, de hát a rideg számok mást beszélnek — azt mondják sokan. Hát kérem, ón úgy veszem észre, hogy a magyar ref. egyház tagjai gyakran nem bölcseségből rejtőznek a rideg számok mögé, hanem erólytelenségből. Az a bajunk, hogy megelégszünk egyházmegyei s kerületi gondnokaink szép, fényes beszédeivel, pedig jobb volna, ha a költségvetés némely igazságtalanságára hívnánk fel figyelmüket. De a református kiváló világiaktól eltekintve, mert hiszen azok talán félnek — legalább úgy látszik — lelnek a felekezetiesség vádjától, pedig tudhatnák, hogy a magyar ref. egyház elhanyagolása magyar politikai hiba: én azt hiszem, lehetne találni nem ref. képviselőket is, a kik rámutatnának arra, hogy míg a ref. egyház még 200 ezer frtot sem kap évenként (azelőtt még nyomorultabb összeg szerepelt a költségvetésben) addig teszem az operaház 350 ezer forintot, Oh mily szép, mily magasztos! Az operaház, melynek énekesei ínég magyarul is énekelnek helylyel közzel, mely ballerinákat képez, kétszer annyit kap évenként, mint az egész ref. egyház. Bizonyára az általa végzett kulturmunkát kétszer annyira becsülik a hozzáértők. Pedig ez csak egy példa s a tanuság belőle az, hogy a számokkal is lehet ideális vagyis igazságos szempontból foglalkozni. A tanuság belőle továbbá az, hogy ha a magyar ref. egyház erélyesebb lenne, hát akkor gyámintézete, sőt nyugdíjintézete részére is már rég kieszközölhetett volna olyan tekintélyes összeget, mely egyenesen lehetetlenné tette volna még csak megszületését is annak a javaslatnak, melynek egyik fő rendelkezése az volt, hogy azok az özvegyek, a kik férjeik életében szűkölködtek, férjeik halála után még inkább szűkölködjenek. De azt mondják sokan, hogy mégis csak igazságtalanság az új rendelkezés. Igazságtalanság a többet fizető lelkészekkel szemben. Erre azt jegyezzük meg, hogy hiszen akárki is cserélhet kevesebb fizetéssel bíró lelkósztársával s akkor aztán a gyámintézetbe ő fizet kevesebbet. Természetesen ezt az ajánlatot senki sem fogadja el. De akkor aztán ne beszéljünk igazságtalanságról a többet fizető lelkészekkel szemben. Tulajdonképen az a helyzetnek nagy igazságtalansága, hogy még a XIX. század végén is vannak Magyarországban ref. lelkészek, a kiknek nyomorogniok kell. Utóvégre is 40—50 előnyösebb helyzetű lelkészt kivéve, mindnyájunk állapota voltakép tisztességes szegénység ugyan, de mégis nagy különbség van azok között, a kiknek e szegénységben ruházat, élelem, könyvek, lapok mellett valami a kényelemre és a gyermekek tisztességes neveltetésére is jut ós azok között, a kik jóformán nyomorogni kénytelenek s anyagi gondjaik nem a túlságos jólétből, hanem a túlságos szegénységből erednek. Bizony az ilyenek a kevesebbet sokkal nehezebben s nagyobb megerőltetéssel tudják a gyámintézet pénztárába befizetni, mint jobb sorsban élő társaik a többet. Még azt is fel szokták említeni, hogy a nagyobb