Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-10-24 / 43. szám

Kinek nem jut eszébe az a betbániai kis ház, melynek lakói oly szivesen látták az Idvezítöt ?! íme, ha az emlékezetnek szárnyain visszarepülünk a ködös múltba, ott látjuk az Istenembert, a mint ajkairól méznél édesebben árad szét az Istennek beszéde. Feje körül semmi különös dicsíeny nem lebeg, de még töviskoszorú seméktelenitihomlokát. Szemeiből szeretet sugározik elő, melynek fényességét tisztátalan érzelem soha el nem homályosította. Lábainál egy no ül. A felületes vizsgálódó valóban csak egy férfiút és egy asszonyt látna maga előtt, de ha a Jézus csak egy férfiú lett volna, nem lenne-e nevetséges az egész bethániai jelenet s egy nevetséges Megváltót nem ölt volna-e meg a keresztnél jobban XIX század gúnyja ? Épen azért boldog, a kinek szemei vannak a látásra! Boldog, a ki, mikor odatekint abba a kedves kis bethániai otthonba, ott az isteni örök szeretetet látja, a ki az emberért emberré lett. A ki így lát, az a Jézus lábainál ülő Máriában is nem egy asszonyt lát csupán, hanem az örök élet vize után szomjúhozó halhatatlan lelket, a mely, ha csak nemesebb vágyait ki nem ölik. mindig és mindenhol azt a bizonyságot teszi le: Csak az Istenben nyugoszilc meg az én lelkem, mert csak 0 az én idvességem. Az Úr beszédét nemsokara egy másik nő zavarja meg. Mártha ez, a szorgalmas gazdasszony. Majdnem azt mondtam, hogy magyaros gazdasszony. Mert a magyar gazdasszony is nemcsak maga sürög-forog, hanem leányát vagy fiatalabb nővérét is nógatja, sürgeti, hogy ugyan tegyen-vegyen, süssön-főzzön, kössön-varrjon, semmit el ne felejtsen, semmit el ne hibázzon, kezével, eszével folyton dolgozzék, előre gondoljon, parancsoljon, igazgasson, szóval tűzről pattant legyen. És így Márthát is bántja, hogy nővére semmit sem tesz s panaszos szóval fordul az Idvezítőhöz, hogy: Uram! parancsolj neki, hogy segítsen. Rokonszenvünk tárgya első tekintetre kétségkívül Mártha. Úgy gondoljuk, hogy mikor az Idvezítő fáradtan betér valahova, mégis csak helyesebb sürögni-forogni, ételt készíteni, az Űr éhségét lecsillapítani, mint lábaihoz ülni és beszédét hallgatni. De az Ur gondolatai nem olyanok, mint a mi gondolataink. Nem Máriát sürgeti, hogy segítsen, hanem Mártimnak tesz szemrehányást. Szava panaszosan zeng, fájdalmat fejez ki, de ezúttal gyengéd is. Mintha csak azt mondaná, hogy: látom jó szándékodat, de mégis a fődologban hibás vagy. Mártha! Mártha. szorgalmatos vagy és sokra igyekezel, de egy a szükséges dolog! Mária a jobb részt választotta és az el nem vétetik tőle. Ne zavarjanak meg e szavak senkit! Hiszen csak azt kell elismernünk, hogy a Jézus jobban lát s akkor aztán behatolhatunk mélységes gondolatainak titkába. Nem azért rótta meg az Úr Márthát, mert sürgött-forgott, hanem azért, mert a maga akarata szerint s nem az Idvezítő útmutatása szerint serénykedett, mert buzgólkodása előtt az Idvezítő által hozott isteni erőkkel lelkét meg nem töltötte s mert csak arra gondolt, hogy az Úrnak szüksége van az ő süttére főztére, de azt elfelejtette, hogy neki még inkább szüksége volna arra a mennyei kenyérre és az örök élet ama vizére, a mely nélkül a lélek eleped, elsorvad, elpusztul. Viszont Máriát nem azért tüntette fel az Úr mint olyat, a ki a jobb részt választotta, mert Mária semmit sem sürgött-forgott, hanem azért, mert alázatosan beismerte, hogy az ő lelkének éhségét és szomjúságát csak az Űr csillapíthatja le, mert lemondott minden dicsőségről, melyet sürgésévei-forgásával szerezhetett volna s mert belátta, hogy ha valamiképen az Idvezítőnek örömöt akar szerezni s embertársaira nézve életét hasznossá akarja tenni, akkor első kötelessége, hogy lelkét az isteni irgalomnak ama csodás erőivel töltse meg, melyek az Idvezítőben lakoztak. Azt hiszem, ezek után világosan láthatjuk, hogy mik a Mária-erények s láthatjuk azt is, hogy egy keresztyén nőnek, valamint egy evangeliumi keresztyén nőegyletnek első sorban Mária- erényeket kell szereznie, de egyszersmind a Mária-erényekhez Mártha-erényeket kell csatolnia. Hogy mik a Mária-erények, erre a kérdésre első sorban azt felelhetjük: ne elégedjék meg egy nő sem azzal az erényességgel, a mit saját jóakaratából alkotott. Akármennyire igyekezik is valaki, ha az Istennek véghetetlen és erős szeretetét eldobja magától, ugyan mit használhat minden igyekezete?! Azért a keresztyén nő forduljon segedelemért alázatosan és öntudatosan az isteni kegyelemhez, a mely Jézusban egész teljességében jelent meg. A mikor az Űr belép az otthonba, vagy a mikor az egyesület tagjait valaki imával vezeti az élő Istenhez, használja fel mindenki az ilyen drága perceket. Az egyesület összejövetelein mondott ima necsak egy szép címer legyen, a mely az egyesület vallásosságát jelzi, hanem kifejezője a lelkek amaz édes vágyának, mely így szól, ha az ajkak nem mozognak is: Uram! te tudod, hogy mi téged szeretünk! Erősítsd meg a mi szeretetünket! Uram! te tudod, hogy mi hiszünk benned! Növeljed a mi gyenge hitünket! Uram! te látod, hogy szeretnők ama jobb részt választani! Óh add, hogy az irántad való hálának s a mások nyomora feletti szánalomnak, a másokért való áldozatkészségnek tüze soha-soha ki ne aludjék a te gyermekeid szivéből! De így imádkozni csak az tud, a ki belátja, hogy erőtelenségében csak az Idvezítő isteni ereje segítheti meg. Ezt teszi az, hogy üljünk alázatosan az Idvezítő lábaihoz! Hiszen nekünk már nemcsak az ő beszédei, nekünk az Ő cselekedetei is beszélnek. Boldog az a nő, a ki vesz magának időt, hogy e nagyságos cselekedetek felett elmélkedjék. Az élet zür-zavarában sürgésünk-forgásunk közt lelkünk békéje elvész s életünk elveszti a mennyei zománcot, ha egy-egy pillanatra el nem vonulunk ama titkos kamarába, melyben egyedül vagyunk az élő Istennel. Oh, az Úr sokszor rettenetes eszközökkel vezet minket e csodás egyedüllét homályába! Egyszer egy előkelő s gazdag angol úrnő hosszas távollét után otthonába tért. Egyetlen szép, viruló leánya rohant elé a lépcsőkön, hogy rég látott édes anyja karjai közé vesse magát. De óh borzalom! A fiatal lány megbotlott, átesett a lépcső karfáján s a lépcső alján álló