Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-12 / 50. szám

6. A XVI. század. A XVI. században, a renaissance korában a társadalommal együtt a nevelésügy is nagy változásokon megy keresztül. Mindenütt, ott a hol a reformáció meggyökerezik, megszűnnek a papi rend privilégiumai, az egyetemek világiakká lesznek, az öltözetet, életmódot és figyelmet illetőleg tanulók és tanárok megszűnnek klerikusok lenni, s a tanulókra vonatkozólag még a katholikus egyetemek se zárkózhatnak el a kor ezen követelményei elől. A nevelésügy vezetését mindenütt az államhatalom veszi a kezébe, különösen a prot. államokban, hol az államhatalom egyúttal a legnagyobb egyházi hatalom is. Mivel a protestantismus az egyetemes papság elvét hirdeti, s azt tanítja, hogy az ember a papok közvetítése nélkül egyenesen az Istenhez fordulhat, továbbá, hogy a keresztyénség nem a külső cselekedetekben, hanem az érzelemben és a hitben keresendő, azért gondoskodnia kell az általános, vallásos néptanításról is. Ennélfogva ismét felveszi Nagy Károlynak 789-ben az admonitio generalis-ban kifejtett gondolatát s először is az egybázfi-iskolát alapítja meg a gyülekezeti tagok vallási oktatása végett, azután pedig az általános népiskolát, a mely a hitbeli oktatás mellett az elemi oktatást is hivatva van teljesíteni. A szász választófejedelemség 1580. évi tanterve, a mely elrendeli. hogy az általános népiskola minden faluban létesíttessék, a modern népiskola születési bizonyítványa. A zárdai és székesegyházi iskolák állami vagy városi intézetekké válnak s az állam, különösen a protestáns állam az egész oktatásügyet a saját felügyelete alá kezdi helyezni. 7. A XVII. és XVIII század. A XVI. században elvetett mag a XVII. és XVIII. században kikel, kifejlődik és gazdagon gyümölcsözik. A korlátlan fejedelmi hatalom megtöri a rendek hatalmát, diadalra juttatja az állam érdekeit, a melyek közé az általános elemi népnevelés is tartozik. A XVIII. század vége felé az általános tankötelezettség Németországban mindenütt, még a kath. államokban is be van hozva, a tanítók képzése szabályozva, az iskolaügy az állam felügyelete alá rendelve. A míg azonban e korszakban a korlátlan monarchia szervezi külsőleg az oktatás ügyét, addig a nevelés tartalmát és módszerét egyéb körülmények határozzák meg. A XVI. század új életre hozta a görög-római világot s az antik kulturának, képzőművészetnek, prózának és versnek utánzása általában lábra kapott. Ilv körülmények közt nem csodálható, hogy sokan akadtak, a kik a keresztyén világnézetet a klasszikus ókor világnézetével összehasonlították s azt találták, hogy míg a régi pbilosophusoknak sok gondolata feltálalható a keresztyén tanban is, emennek sok más eszméje az ókorban teljesen ismeretlen volt. Ezen közös eszmékből alkották meg a természetes, mindenkivel közös vallás fogalmát, a mely az embereket nem választotta szét egyházakra, szektákra, mint a kijelentett vallás, hanem mindnyáját egyesíthette. Ez a természetvallás egyenesen Istentől eredetinek látszott és elfogadását »felvilágosodás«-nak. •»humanitás*-nak tartották. Az ókor bölcsészeinél és jogászainál továbbá felfedezték a pozitív jog mellett a természetjogról szóló ideális tant is, a mely az embereknek, mint értelmes teremtményeknek egyenlőségén és szabadságán alapult. A természetes vallás és természetjog fogalmai teljesen megdöntötték a hagyományt. Amaz a művelt osztályok világnézetét változtatta meg. emez pedig a jog egyes részeit, különösen a büntető jogot, a mely csak most vesztette el a bosszú jellegét és lépett észszerű célok szolgálatába, továbbá az államjogot, a mely eleinte csak elméletben fokozta követelményeit, az angol és francia forradalomban azonban 1688, illetve 1789-ben már gyakorlatilag is megvalósította. A természetjog és természetes vallás voltaképen csak eszmék, melyek a XVI. század humanisztikus oktatásából eredve, a XVII. században ugyanilyen oktatás folytán egyre támogattatnak és erősbíttetnek s arról a jelentékeny visszahatásról tesznek figyelemre méltó bizonyságot, a melyet a nevelés a társadalomra gyakorolt. A természetes vallással és természetjoggal párhuzamosan halad a »természetes* nevelés. Ratichius követelése óta (omnia juxta methodum naturae) a természet követelése és utánzása lesz a paedagogusok jelszavává. Comenius Ratichiustól tanulja meg ezen alapelvet, Locke önállóan találja meg, Rousseau Locke-t követi, a philantropisták és Pestalozzi pedig a gyakorlatban megvalósítják. Miután a természet adja az észleleteket, melyekből a fogalmak alakulnak, a természetes nevelés alapelve azt kívánja, hogy a tanítás a szemléltetésből induljon ki s a tanuló saját tevékenysége útján emelkedjek fel a fogalomhoz és hogy a latin nyelv eddigi egyeduralma megszűnvén, az oktatás az anyanyelven történjék. A tanítandó tárgyak választását illetőleg Comenius óta a hasznossági szempont az irányadó. Ekként az új oktatás arra törekedett, hogy a XVI. század latin iskoláit nemzeti iskolákká változtatta. A két irány közötti ellentét csak úgy lesz teljesen világos, ha meggondoljuk, hogy a XVI. században a tanítás főtárgyait a latin és görög nyelvek képezték s ezeknek annyira át kellett menniök a tanuló vérébe, hogy mellettök anyanyelvét is majdnem elfeledte, a XVIII. század végén pedig a dessaui »philantropinum« -ban a latinnal csak annyiban foglalkoztak, a mennyiben gyakorlatilag hasznos volt; továbbá, hogy a gimnáziumokban a görögöt majdnem egészen eltörölték, a latint nagyon korlátolták, az anyanyelvnek és idegen modern nyelveknek, a mathematikának és történelemnek ellenben tág tért engedtek. Még a nyelvészek is, mint Gessner és Heyne, nem utánzás, hanem gyönyörködtetés céljából kívánják a régiek nyelvét és művészetét tanítani. A reformmozgalom teremtménye a reáliskola, mely a történeti alapot mellőzve, teljesen az élet szükségleteinek alapjára helyezkedik. Első létesítője Semler Kristóf Halléban, a jenai Weigel Erhardnak, Ratichius hívének tanítványa. Okosság, emberiség és erény: ezek alkotják azt a hármas csillagzatot, a mely ebben a században az iskolára is ép úgy fénvt vet, mint minden életpályára. (Vége köv.) Adorján Ferenc. TÁRCA. Erasmus és Luther kora. Három felolvasás. II. Két reformátor. (Folytatás) Nehéz idők voltak azok. Ha Luther nem lett volna igazi nagy ember, saját népszerűsége tette volna tönkre. A népáradat élén egy darabig diadalmasan haladt volna előre s aztán az általános felfordulásban elpusztult volna. De az Isten nem úgy akarta. Wittenberg lakói mellé álltak