Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1895 (38. évfolyam, 1-52. szám)

1895-12-05 / 49. szám

állami feladattá s ekkor rendeztetik államilag. Természetes azonban, hogy a görög állam nem elvont ideálok után törekszik, hanem a nevelést a saját céljainak szolgálatában alkalmazza. Legfőbb céljait pedig a harc és az istentisztelet képezvén, önként következik, hogy itt a nevelés két ágra oszlik: a testgyakorlatra és a zenére. Különösen a testgyakorlás képezi állami gondoskodás tárgyát; a gimnáziumok (tornacsarnokok) és a palaestrák (szabad gyakorlóterek) az állam tulajdonát, képezik; a testgyakorlásban minden polgárnak 18 vagy 20 éves koráig kötelessége részt venni s az ellenőrzés, a testgyakorlás külső és belső rendezése külön hivatalnokok felügyelete alá tartozik. A régi testgyakorlás öt része szükségképeni előkészületül szolgál a harci szolgálatra. A futás és ugrás csak a készületlen ellenség meglepetésére való, a dárdavetés és birkózás azonban már harci gyakorlatok, ép úgy mint a diskus hajítása. Mivel a nők csak Spartában vettek részt a honvédelemben, azért a leányok csak ott tanultak testgyakorlatot. A zenei képzettséget illetőleg minden polgárnak szüksége volt a vallási ünnepélyeken alkalmazott körtáncra, a melyre ugyanezért minden hellen államban tanították a fiúkat és leányokat a papi hivatalt betöltő polgárok A zene szükségessége az istentiszteletnél nem volt általános s ugyanazért csak egyes államokban, mint Spartában és Thebeben volt kötelező tárgy. Azonban épen a zene utaltathatott leginkább a magán-nevelés körébe, mivel a hellén nép a művészetek közt a zenét tartotta a legnagyobb fontosságúnak. Ezt bizonyítja az is, hogy a görögöknél Kyndetha város lakóinak Arkadiában általában rossz híre volt s az a hit uralkodott, hogy náluk azért volt annyi gonosztevő, mert a zenéhez nem értettek. A zenei művészetek körébe tartozó költészet csak Spartában képezte a nyilvános tanítás tárgyát. Másutt is mindenütt fontosnak tekintették ugyan, annál inkább, mivel Homeros, Hesiodos és más költők munkái a hellenek vallási könyveit képezték, mind a mellett a magántanítás körébe utaltatott. Ide tartoznak a bölcsészettan, mennyiségtan és rhetorika is. A polgári kötelességekhez leglazább viszonya volt az elemi tantárgyaknak, az írás, olvasás és számolásnak, a melyek ennélfogva teljesen a magántanítók kezében voltak. Magántanító sok volt, köztük sok rabszolga is: munkájok, mint a klasszikus korban minden bérmunka, kevés tiszteletnek örvendett. Plátó és Aristoteles nevelési rendszere a meglevőt ideális tökéletességre emelik, a mennyiben azt a gyakorlati céltól jó részben elválasztják és az általános emberi tehetségek kiképzésévé tágítani igyekeznek. Ők az elsők, a kik nemcsak görög állampolgárokat, hanem egyidejűleg harmonikus, testben és lélekben egyaránt tökéletes egyéneket akarnak nevelni. 2. A rendi állam hanyatlása a helleneknél. A hellén államok a Kr. e. VI. század közepe óta hanyatlásnak indulnak. A rend által, az adott jogok fejében kivánt kötelességek többé nem teljesíttetnek, a mi legjobban abból tűnik ki, hogy a polgári hadsereg helyébe zsoldos-sereg lép; a tiszta magánélet most már nem tűnik fel szégyenletesnek, hanem kívánatosnak s az irodalom politikai érdekei is megszűnnek. A míg a régi attikai vígjáték nyilvános dolgokat hozott színre, addig az újabb mar csak szerelmi viszályokra és cselédcsínyekre szorítkozik. Minden törekvés a birtok nagyobbítására irányul, a vagyon néhány kézben gyűl össze, a rabszolgák száma növekszik, a szegény polgárok nem nevelnek többé ivadékot. Bekövetkezik Hellasnak a Polybios által már a II. század köközepén megsiratott elnéptelenedése, a mi a római uralom alatt még inkább fokozódik. A közügy hanyatlása látható a nevelésen is. Az állam szolgálatában álló testgyakorlást általában elhanyagolják, s a hol gyakorolják, ott lassanként akrobatikus mesterséggé, vagyis az erővel való kérkedésse fajul. Még az a Plutarchosnak tulajdonított eszményi követelményű irat a nevelésről sem tart meg az egész rendszerből egyebet, mint a dárdabajítást, ehhez azonban oda csatolja a nyíllövést és vadászati gyakorlatot, melyeket a klasszikus ó-kor, mint a harci képzettséghez nem tartozókat mellőzött. A testgyakorlás helyett a gazdag ifjak inkább foglalkoznak a zenével, és pedig a szó legtágabb értelmét véve, az »encyclopaedikus képzéssel*. Ezzel a névvel jelelték meg abban az időben a szellemi képzés szolgálatában álló tudományszakokat, melyek közt első helyen állt az imént keletkezett ínyelvtan*, a mely az irodalomtörténetet is magában foglalta, a rethorika, a philosopbia és még a mathematika, melyet Pláto a szellem fejlesztésére oly hathatósan ajánlott. Ezen képzésnek célja szellemi élvezetet nyújtani, különösen a hellen klasszikus költészetből. Hogy az ifjak ezen »encyclopaedikus műveltségben* részesülhessenek, a római idők óta minden város alkalmaz és javadalmaz rhetorokat és grammatikusokat, a kik oly nélkülözhetetlenek, mint az orvosok. Antonius Pius egy rendeletében megállapította, hogy kisebb városok csak öt orvost, három rhetort és három grammatikust, törvényszéki városok hét orvost, négy rhetort és négy grammatikust, fővárosok pedig 10 orvost, öt rhetort és öt grammatikustalkalmazhatnak. Ezeknek azonban mindnyájoknak immunitást, v. i. adómentességet s mindennemű állami szolgálattól való mentességet biztosított. A míg ekként a rhetorikai és grammatikai tanítás az egész hellen földön el volt terjedve, addig a phiiosophiai Athenben összpontosult ; egyéb városok phiiosophiai iskolái csak rövid, múlékony jelentőségre emelkedtek Márkus Aurelius császár az athéni iskolánál is állami javadalmazásban részesít nyolc tanárt, kik közül kettő-kettő a négy fontosabb phiiosophiai irányt ; a platonismust, aristotelismust, shovicismust és epikureismust képviselte. Athén szellemi világossága maradt Hellasnak egészen 529-ig, a mikor Justinianus császár az iskolát beszüntette. Az elemi oktatás mint korábban, ezen időszakban is a szülők magánügye maradt, és úgy látszik, hogy a szabad lakosság elszegényedése és megfogyatkozása következtében megszűnt keresetforrást képezni. 3. A nevelés a rómaiaknál és a nevelés hanyatlása a társadalom hanyatlásával. A római köztársaságban ép úgy megtaláljuk a rendeket, mint a görög államokban. Servius Tullius »osztályai* nem egyebek, mint rendek, a melyek hozzátartozóiknak vagyonukat megfelelőleg nagyobb vagy kisebb jogokat és kötelességeket juttatnak. A római állam azonban csak a felnőttek feletti uralkodásra szorítkozik, s úgy látszik, hogy az ifjúság nevelését teljesen a családnak engedte át. Az ifjúságnak otthon kellett tanulnia az olvasást és írást, az elődöket dicsőítő dalokat, a törvényeket és a szónoklatot: még a harcra előkészítő gimnastikai gyakorlatok sem voltak államilag szervezve s a fiatal római csak a táborban tanulta meg a fegyverforgatást. A II. század felé a rendi alkotmány megdől. Róma ugyanazon az úton halad, a melyet 200 év előtt a hellén államok követtek. A vagyonnak egyes kezekben való összpontosulása megkezdődik, a vagyontalanok száma félelmesen nő. A Grachusok azon vannak, hogy e folyamatot meggátolják, azonban kudarcot vallanak. Elvégre is megsemmisül a szabadság és a caesarok uralma következik,